Bár a fenti állítás elsőre sci-finek hangzik, valójában szilárd fizikai alapokon nyugszik, és komoly következményekkel járhat – fogalmaz Sabine Hossenfelder fizikus a nemrég közzétett videójában. Az elképzelés alapján, amelyet elsősorban Giorgi Dvali fizikus dolgozott ki, a fekete lyukak nem csak elnyelik az információt, hanem valójában kvantumalapú számítási központokként működnek. Kérdés persze, hogy mi támasztja alá mindezt?

Dvali elmélete egy alapvető fizikai feltevést kérdőjelez meg: hogy a nagyobb energia mindig kisebb méretskálákat tár fel. Ez az elv működteti a részecskegyorsítókat és a mikroszkópokat – minél nagyobb az energiabefektetés, annál finomabb részletek válnak láthatóvá. Csakhogy, Dvali szerint, ha az energia átlép egy bizonyos határt (a Planck-skálát), már nem nyílik betekintés a még kisebb struktúrákba – ehelyett fekete lyukak jönnek létre.

Ez a fordulópont alapvető korlátot jelez: a nagy energiájú vizsgálatok egy ponton túl nem hogy többet mutatnának, hanem éppen elrejtenek. Ezen jelenség alapján tehát a kvantumvilág legkisebb mérettartományai szorosan összefonódnak a gravitáció nagyléptékű viselkedésével – ezt nevezi a szakirodalom UV-IR keveredésnek, azaz az ultraibolya (nagy energia) és az infravörös (alacsony energia) tartományok összekapcsolódásának. Dvali úgy véli, hogy a fekete lyukak ennek az összefonódásnak a kézzelfogható megnyilvánulásai. A fekete lyukak így nem csupán összeomlott csillagok maradványai, hanem gravitonok – a gravitáció feltételezett kvantumrészecskéi – sűrű kondenzátumai. Ezek a gravitonok hordozzák és megőrzik mindazt az információt, ami valaha a fekete lyukba jutott. Ez összhangban van a holografikus elvvel, amelyet többek között Jacob Bekenstein és Stephen Hawking is képviselt, és amely szerint egy adott térrész teljes információtartalma leírható annak a határfelületén kódolt adatokkal.

A korábbi feltételezésekkel szemben viszont, miszerint a fekete lyukak megsemmisítik az információt, ma már egyre többen vélik úgy, hogy valójában megőrzik azt – bár erősen összekevert formában. Leonard Susskind és Yasuhiro Sekino kutatásai azt mutatják, hogy a fekete lyukak “gyors keverők”: rendkívül gyorsan átalakítják a beérkező anyagot elosztott kvantuminformációvá az eseményhorizontjuk felszínén – nagyjából tehát úgy működnek, akár egy processzor.

Ha a fekete lyukak valóban ilyen hatékony információfeldolgozó egységek, Dvali szerint érdemes számolni azzal is, hogy egy fejlett idegen civilizáció ezt kiaknázhatja – például számítógépként használhat fekete lyukakat. Kis méretű fekete lyukakat lehetne létrehozni és szabályozottan növelni – ez persze még mindig jóval kisebb lenne, mint egy atommag –, miközben ideális egyensúlyt biztosít az adattároló kapacitás és az elérhetőség között. Az ilyen “mini” fekete lyukakból álló rendszerek idegen adatközpontokként működhetnének, és jellegzetes sugárzási mintázatokat bocsáthatnának ki. Ezeket a sugárzásokat talán észlelni is lehetne a csillagászati megfigyelések során – új irányt adva az idegen intelligencia keresésének. Ez az elképzelés tulajdonképpen továbbfejleszti Freeman Dyson híres gondolatát a csillagok köré épített mesterséges struktúrákról.

Bár az ötlet jelenleg még tehát erősen spekulatív, azért nem is teljesen légből kapott: meglévő fizikai elvek mentén is levezethető. Viszont felmerül ezzel együtt egy másik kérdés is: ha a fekete lyukak valóban képesek ilyen hatékonyan kezelni az információt, vajon intelligenciát – vagy akár tudatosságot – is hordozhatnak? Előfordulhat tehát, hogy az univerzum már régen megmutatta számunkra az idegen élet jeleit, csak mi még nem ismertük fel azokat?

(Kép: Pixabay/WebTechExperts)