A Union Cycliste Internationale kerékpáros szervezet, melyet még 1900-ban alapítottak belga, francia, olasz, svájci és egyesült államokbeli összefogással, 2016-ban új versenykategóriát alkotott, egy olyan kategóriát, amelybe valószínűleg igen kevesen férnek vagy fértek bele, vagy fognak beleférni a jövőben.

Az új korcsoport neve: Masters over 105, vagyis a százöt éven felüliek master kategóriája.

Mindezt pedig azért, hogy hivatalosan is elismerhessék az eredményét annak az embernek, aki százöt éves korában nem ágyban, párnák közt várta, hogy megtérhessen az örök biciklisutakra, inkább belebújt szokásos lila-sárga lycra sztreccsnadrágjába, és letekert huszonkét és fél kilométert egy óra alatt. 2017. január 4.-én született meg az új rekord, a francia Saint-Quentin-en-Yvelines velodromban, Párizs szomszédságában, mely Robert Marchand-t egyből bejutatta a Guinness Rekordok Könyvébe és élő legendát kreált belőle. “Nem láttam a figyelmeztetést, mely az utolsó tíz percet jelzi, másképp gyorsabban tekertem volna.” - fogalmazta meg véleményét Marchand a saját teljesítményével kapcsolatban.

Rögös utakon

A biciklista régmúlt gyermekkora nem kezdődött egyszerűen, mint ahogy általában senkié sem, aki világháborúk idejében kénytelen felnőni. Marchand 1911. november 26-án született, Amiens-ben, pont, ahol néhány évvel később a francia front húzódott. Mikor a német hadsereg betört a városba, a fiút elmenekítették az Alpok egy csendes farmjára, ahol már négyévesen munkát kapott: a tehenek alá bújva kellett őket megtisztítania.

A későbbi életét végigkísérte a kétkezi munka szeretete, amit csak a kerékpározás iránt érzett vonzalom tudott felülírni.

A biciklizés történetének hajnalán már rendeztek versenyeket, melyen az indulók még fék vagy felfújható belső nélkül teljesítették a rázós utat, kellett egyfajta fanatizmus ahhoz, hogy valaki meg merje kockáztatni a nevezést, de ez az igazi sportemberek kedvét soha nem vette el a kihívástól. Az első újkori olimpián már versenyszám volt a kerékpározás, a harmincas évekre pedig ez lett a sportok királya, legalábbis Franciaországban, Marchand visszaemlékezései szerint, aki tizennégy évesen pattant nyeregbe először egy saját építésű bringa hátán. A híres Velodrome d’Hiverben gyakorolt, mely akkor még hatalmas tömegeket vonzott a versenyeivel, nem sokkal később azonban már annak a 13,152 zsidó származású “elítéltnek” a börtönéül szolgált, akiket később Auschwitzba szállítottak.

Marchand-nak is voltak rossz élményei a háború alatt, de a hadifogságból szerencsésen kiszabadulva (ahová azért került, mert nem volt hajlandó a nácikkal kollaborálók gyerekeinek testnevelési órákat adni) ott folytatta a hobbiját, ahol abbahagyta. Annak ellenére, hogy edzője nem jósolt neki nagy karriert, sőt, megpróbálta lebeszélni a versenyszerű sportolásról, mondván, ilyen termettel (Robert mindössze egy méter ötven centiméter magas és alig több, mint ötven kiló) sohasem fog nagy sikereket elérni, mégis benevezett több franciaországi megmérettetésre.

Az első és utána nagyon hosszú ideig az utolsó jelentős győzelmét az 1946-ban rendezett száznegyvenkét kilométeres Grand Prix des Nations-on aratta, ahol hetedikként futott be a célba.

Egy, a Cycligtipsnek adott interjúban részletesen mesélt hosszú életének különböző szakaszairól, melyek során néha Venezuelában, néha Kanadában talált otthonra, mindvégig kétkezi munkákból tartva el magát. Dolgozott teherautó sofőrként, cukornád ültetvényen, favágóként, volt kertész és borkereskedő, de még amatőr boxoló is. Kerékpárja azonban nagyon sokáig a sarokban porosodott.

“Az ország (Venezuela) nagyjából ötven évvel volt elmaradva. Nem voltak utak, amelyen tekerni lehetett volna.”

Fényes utakon

Sok mindenki kezd bele valamilyen hobbiba nyugdíjazása után, üres óráinak kitöltése végett, vagy mert ekkor tudnak végre időt szakítani a régi szenvedélyek űzésére, de Marchand esetében a kerékpározás újbóli megkezdése nem ennek köszönhető. Ő ugyanis majdnem kilencven éves koráig dolgozott, a biciklizéshez viszont már hatvanhét évesen visszatért. Ekkor vette meg első kerékpárját és ettől kezdve nem volt megállás.

Kisebb-nagyobb távokkal és versenyekkel kezdte a valódi kerékpáros karriert, majd jöttek a nagy teljesítmények, csak egy kicsivel később, mint azt a sportolóknál általában megszokhattuk.

1992: letekerte a Párizs-Moszkva távot. Ez a hatalmas túra négyezer kilométer jelent, hét országon keresztül, amit ma a Napoleon Tour keretében tesznek meg a jelentkezők, követve a hadvezér 1812-es útvonalát a Diadalívtől a Vörös Térig.

2000: teljesítette Párizs-Bordeaux távot. A hatszáz kilométert harminchat óra alatt sikerült megtenni, ekkor már nyolcvankilenc éves volt. Orvosa tanácsára később lemondott a hosszabb távokról és már csak száz kilométeren indult.

2012: a századik születésnapját megünneplendő beállította az egyórás rekordot a száz éven felüliek korcsoportjában, melyet a kedvéért hozott létre a Union Cycliste Internationale. Egy óra alatt 24,251 métert tekert le a svájci velodromban

2012: indult a száz kilométeres versenyen, melyet négy óra tizenhét perc huszonhét másodperc alatt tett meg

2014: megdöntötte saját egy órás rekordját, tíz százalékkal, 26,927 méterre állítva be a világcsúcsot, gyermekkori edzéseinek helyszínén, a Saint-Quentin-en-Yvelines velodromban

2014: százharmadik születésnapját megünneplendő végighajtott a róla elnevezett Marchand-hágón, mely egy tíz kilométeres emelkedőt jelent, ahol az út (mely egy kilencszáz méteres hegyen van) összesen 450 métert emelkedik

2017: megszerezte korosztályának (105 év felettiek) bajnoki címét, egy óra alatt 22,547 méter teljesített. Kihívója ekkor már nemigen akadt

2018: százhat évesen bejelentette visszavonulását, búcsúképpen megtett még egy négy kilométeres kört a velodromban.

2018: a versenyzést ugyan abbahagyta, de a tradicionális születésnapi távot továbbra is teljesítette, százhét éves korában tizenöt kilométert tekert le

Marchand szerint a jó egészséghez semmilyen különösebb receptre nincs szüksége, nem dohányzik, sok gyümölcsöt eszik, rendszeresen edz otthoni kerékpárján és nem eszik húst, bár a versenyek előtt az orvosa előírta több fehérje fogyasztását számára.

„Szerencsés voltam, hogy komoly betegséggel nem kellett soha megküzdenem, de szerintem ezt annak is köszönhetem, hogy soha nem hagytam fel a testmozgással.

A test akkor kezd leépülni, mikor csökken a mozgással töltött idő. Az ízületeim is rendben vannak, a mindennapi tevékenységeket még el tudom végezni.”

Szívműködését szintén alaposan monitorozták minden indulásakor, a pulzusát nem engedték száztíz fölé emelkedni. Ha ezt nem tartotta be, a versenyt leszabályozták, a biciklista ennek tudja be a vélménye szerint nem annyira erős eredményeit. A doppingolást egy kis mézzel oldotta meg, melyet a vizébe kevert. A barátai szerint viszont a jó erőnlét nem csak fizikális faktorokon múlik és nem is csoda kell hozzá, inkább rácsodálkozás. “Szerintem ez a természetes kíváncsiságán múlik.” - mondta Gerard Mistler, Marchand edzője

“A múlt nyáron, mikor átjött meglátogatni, például csodálkozva mesélte, miszerint megtudta, hogy a szíve már körülbelül négy milliárdszor dobbant életében.”

Ma már csak otthoni gépén tekerhet, mivel időközben hallását teljesen elvesztette, de rekordjait azóta sem sikerült senkinek túlszárnyalnia.

(Fotó: Flickr/yvelines)