Hamarosan aztán még a csapból is az ilyen és ehhez hasonló figyelmeztetések folytak: a Nobel-díjas biokémikus George Wald, a Rhode Islandi Egyetem oktatója például előszeretettel hangoztatta előadásain, miszerint ha csak nem teszünk gyorsan konkrét lépéseket, a civilizációnk teljesen eltűnik a következő tizenöt-harminc évben. Paul Ehrlich, a Stanford biológusa pedig még ennyi időt sem jósolt számunkra. Egy, a Föld napja alkalmából adott interjú során ugyanis azt nyilatkozta, hogy két évünk maradt változtatásokat eszközölni életünkben, az ennél későbbi intézkedések már teljesen hiábavalóak. Míg Denis Hayes, az első Föld napja esemény koordinátora a Wilderness Society Magazin munkatársának arról beszélt, hogy már most elkéstünk a tömeges éhezés megállításával.

Vészjóslásaik éppenséggel nem voltak alaptalanok, hiszen a globális helyzet elkeserítő volt: minden negyedik ember éhezett, a Föld összlakosságának fele pedig extrém szegénységben élt. Afrikában az átlagos élettartam nem haladta meg a 45,6 évet,  nyugat-afrikai éhínségek körülbelül egymillió ember halálát okozták, Latin-Amerika és a Karib-térség nagyjából felében pedig nem volt áram és megfelelő oktatás. Háborúk és lázadások sújtották Délkelet-Ázsiát (Vietnam, Laosz, Kambodzsa, Indonézia, Fülöp-szigetek), Afrikát (Kenya, Etiópia, Nigéria), a Közel-Keletet (Omán, Jemen, Jordánia) és Latin Amerikát (Nicaragua, Kolumbia, Mexikó). Mindemellett a világon végigsöpört egy Ázsiában kialakult, egymillió emberéletet követelő influenzajárvány is.

A dolgok végül aztán a várthoz képest teljesen más fordulatot vettek, noha a kutatók már ötven éven is az emberiség hanyatlását vetítették előre, mivel teljesen kifosztotta a bolygó erőforrásait.

A környezeti tendenciák azonban ennél is rosszabbak voltak. Londontól kezdve, Los Angelesen át Mumbai-ig minden kikötőt szeméthegyek borítottak, a legnagyobb folyók, mint a Duna vagy a Mississippi vize ihatatlan volt, az iparosodás következtében pedig akkora füst terjengett a levegőben, hogy egy átlagos amerikai óvodás vére négyszer több ólmot tartalmazott, mint amekkora mennyiség manapság sürgős fellépést igényelne. A Life magazin 1970 elején ennek kapcsán cikket írt az elviselhetetlen szmogról, és azt jósolták, hogy emiatt „1985-ig a felére csökken a Földre érkező napfény mennyisége”. 1972-ben egy nem sokkal az első Föld napja előtt alakult nemzetközi szervezet, a Római Klub gondozásában meg is jelent erről egy könyv, "A növekedés korlátai" címmel. A kötetben több átfogó számítógépes modellt is készítettek a természeti erőforrások, például szén, vas, földgáz és alumínium jövőbeli keresletének tervezésére. Ahogy a grafikonok követik egymást az oldalakon, úgy válik egyre nyilvánvalóbbá az olvasó számára, hogy mire a termelés eléri csúcspontját, a bolygó teljesen lecsupaszítottá válik.

"A pusztítás elkerülésének egyetlen módja fejlődésünk megállítása." - olvasható a könyvben.

Ez sem történt meg, és a negatív jövőkép ellenére a világ sok szempontból jobb hellyé vált: a technológiai fejlődésnek, a politikai és gazdasági reformoknak, valamint a kulturális változásoknak köszönhetően az emberek átlagos fizikai jóléte számottevően javult 1970 óta. Az ENSZ szerint jelenleg világszerte minden kilencedik ember alultáplált, jóllehet az elmúlt ötven évben az össznépesség is több mint kétszeresére nőtt. Ugyan a segélyek bevezetésével világszerte csökkentek az éhínség okozta halálesetek, az élelemhez jutás ma is emberek százmillióinak okoz napi szintű problémát. Ezen kívül a várható élettartam több mint tizenhárom évvel több lett az első Föld napja óta, az alacsonyabb jövedelmű országokban is. A bérek szintén emelkedtek, míg a környezetszennyezés átlagosan csökkent, bár nem egységesen mindenhol. Ami pedig az acél és az alumínium erőforrásokat jelenti, azok továbbra is hozzáférhetőek. Bizonyos szempontból tehát fajunk története során korábban nem ért minket ennyi szerencse. Általánosságban véve a politikai helyzet is javult, a mai észak-amerikai és európai polarizációk ellenére is. Jelenleg sokkal több a demokratikus állam mint 1970-ben, az országok többségében pedig elsődleges cél polgárok életének javítása. Erre jó példa, hogy az első Föld napján Dél-Ázsiában még csak minden ötödik ember otthonában volt villamos energia, ma viszont már tízből kilencnél. Hasonlóképpen Latin-Amerikában és a Karib-térségben az elektromos árammal rendelkezők aránya kevesebb mint ötven százalékról csaknem száz százalékra nőtt.

A javulások ugyanakkor nem feltétlenül egyenletesen vagy méltányosan zajlottak: emberek milliói ma is nélkülözik az alapvető szükségleteket, ahogy a  leszakadó társadalmak száma is gyarapodik. Egyes helyeken, különösen Indiában és Kínában a környezetszennyezés sem csökkent, pont ellenkezőleg. De globális szinten, vagyis a bolygónkon jelenleg élő közel nyolc milliárd lélek szintjén egyértelmű előrelépés történt az általános jólétben. A növekedést azonban veszteségek is kísérik. A környezeti problémák listája nemcsak eltérő, de félelmetesebb is az 1970-es képest. A biodiverzitás és az ivóvíz csökkenése, az óceánok pusztulása, a talaj leromlása az éghajlatváltozás, és még sorolhatnánk. Amit viszont mindenképp megtanulhatunk a téves előrejelzésekből, hogy mindig minden eszköz rendelkezésünkre állt a környezeti dilemmák megoldásához, még ha azok jelenleg sokkal hosszabb távra szólnak és többségében szokatlanok a korábbiakhoz képest.

A második lecke pedig kétségkívül az, hogy mindig is csapnivaló jövendőmondók voltunk.

(Fotó: Pixabay)