A Voyager 1 és a Voyager 2 űrszondák néhány hét különbséggel, 1977-ben indultak útjukra, ami végül olyan messzire vezette őket, mint korábban egy űreszközt sem: a szondák egyike 2012-ben, másikuk 2018-ban lépett ki a csillagközi térbe. Jelenleg a Voyager 1 162 csillagászati egységre, vagyis több mint 24 milliárd kilométerre található a Földtől, a Voyager 2 134,8 csillagászati egységre, azaz kicsivel több mint 20 milliárd kilométerre távolodott a bolygótól. Az űreszközök a kamerákkal végzett megfigyeléseket és sok más tudományos tevékenységet régen beszüntettek, de még működőképesek és kapcsolatban állnak a földi irányítóközponttal.

A közel fél évszázada utazó űrszondákat plutóniummal működő radioizotópos termoelektromos generátorok hajtják és a NASA tervei szerint még évekig életképesek maradhatnak akkor is, ha a rendelkezésre álló szűkös energiaforrások miatt egyre több berendezést állítanak le. Mindkét Voyageren kikapcsolt állapotban van többek között az ultraibolya tartományban mérő spektrométer, az infravörös interferométer, spektrométer és radiométer (IRIS) és a fotopolariméter alrendszer is, de egyes tudományos műszerek, például a magnetométerek és a kozmikus sugárzást mérő alrendszerek, még mindig működnek.

Ahhoz, hogy a szondák továbbítani tudják a Földre a begyűjtött adatokat, két dologra van szükség: megfelelő irányban álló antennákra és az alapvető üzemelést biztosító számítógépre, ami a Voyagerek "agyát" képviseli. Valamint türelemre. Az űreszközöket a bolygótól elválasztó hatalmas távolság miatt mára közel egy napra nőtt az elküldött jelek beérkezéséhez szükséges idő: a Voyager 1 esetében ez 22 óra és 27 perc, a Voyager 2-től 18 óra és 41 perc alatt érnek ide a jelek. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy minden parancsot, amit a szondák számára elküldenenek az irányítóközpontból, igen lassan kapnak meg a számítógépek és még több időt igényel annak az ellenőrzése, hogy a kapott parancs alapján végrehajtott műveletek megfelelően zajlottak-e le.

Márpedig a Voyager 1 és 2 is szembesült a közelmúltban olyan problémákkal, amelyek miatt a NASA úgy döntött, hogy ideje a frissítésnek és a szoftverre egy javítócsomagot küldenek, ami kulcsfontosságú szerepet játszhat a küldetés további alakulásában. Annak ellenére, hogy a javítás a Voyager 1 tavalyi incidensének megismétlődését hivatott megakadályozni, a patch a Voyager 2 szonda számítógépére érkezik először, mivel ez a szonda szolgál tesztplatformként a Voyager 1 későbbi frissítéséhez.

A Voyager 2 valamivel közelebb található a Földhöz, ezért a parancsok is előbb érik el a fedélzeti számítógépét,

ami azt jelenti, hogy kisebb az esélye egy esetleges hibának és annak, hogy a javítócsomag felülírja a legfontosabb kódokat. A NASA szerint ezt a forgatókönyvet nem lehet kizárni a szondák életkora és messzi elhelyezkedésük miatt, de csökkenti a kockázatot, ha először a Voyager 2-n próbálják ki a folyamatot és később küldik a frissítést a Voyager 1-re.

A patchekkel annak a hibának az újbóli előfordulását igyekeznek elkerülni, ami miatt a Voyager 1 tavaly májusban furcsán kezdett viselkedni és amiről a NASA szakértői eleinte nem is tudták meghatározni, hogy mi okozza. Az űreszköz különös üzeneteket küldött a földi irányítóközpontba: az adatok arról tanúskodtak, hogy a rendszer valamely részével kapcsolatban probléma lépett fel, mivel érvénytelen telemetriai adatokat közvetített az eszköz. A vizsgálatok alapján azonban kizárták a meghibásodás lehetőségét és semmi nem utalt arra, hogy a szonda helyzetét meghatározó és vezérlést végző rendszerével (AACS, Attitude Articulation and Control System) történt volna baj. Augusztusra találták meg az anomália kiindulópontját, eszerint az AACS a jeleket azon a számítógépen át kezdte közvetíteni, amelyről egészen addig azt feltételezték a NASA munkatársai, hogy régen kikapcsolt és ez a komputer módosította az adatokat. A rendszer a nem megfelelő számítógépre való átállásra valószínűleg egy másik fedélzeti számítógéptől kapta az utasítást. A NASA legutóbbi beszámolója szerint az AACS az utasításokat félreirányította és a számítógép memóriájába írta fel, ahelyett, hogy kivitelezte volna és az egyik ilyen utasítás rontotta el a telemetriai adatokat is.

A rendhagyó esetet végül egyszerűen oldották meg: utasították a rendszert, hogy újra a megfelelő számítógépet használja adatközvetítésre és az eljárás működött, mivel a Voyager 1-gyel a kommunikáció jelenleg is kielégítően zajlik. A javítócsomag így nem egy meglevő probléma megoldását célozza, hanem egyfajta biztosítékként szolgál a hiba újbóli megjelenése ellen. A javítócsomagot már október 20-án elküldték a Voyager 2-nek, az utasítást pedig október 28-án adják ki, ezután tudják majd felmérni, hogy megfelelően funkcionál-e.

A NASA emellett a Voyagerek egy másik problémáját is igyekszik elhárítani, hogy minél hosszabb időre biztosítva legyen a működésük és adatközvetítő képességük. A szondák a hajtóműveik rendszeres beindításával biztosítják, hogy az antennáik a Föld felé forduljanak és ezen át jeleket tudjanak sugározni a Földre. Minden egyes ilyen művelet során kis mértékű üzemanyag maradék tapad a berendezés belső üzemanyag csöveire, ami idővel jelentős mértékben felhalmozódhat és hosszú évek alatt a hajtómű hibáját okozhatja.

A rendszert emiatt úgy módosították, hogy ritkábban kelljen a szondának beindítani a hajtóműveket,

ennélfogva az űreszközök mindkét irányban egy-egy fokkal tovább mozognak (azaz az antennáik ennyivel távolabb mutatnak majd a kommunikációs kapcsolathoz alkalmas iránytól), mielőtt korrigálják a helyzetüket és az antennákat újra irányba állítják. A NASA ezzel a frissítéssel még legalább további öt évet jósol a Voyagereknek, amelyek ilyen módon képesek lehetnek a Földdel való kapcsolattartásra az ötvenedik "születésnapjukon" túl.

(Fotó: NASA/JPL-Caltech, Photojournal)