Agyvérzésen átesett betegeknek készült okosfelső

2020 / 12 / 16 / Perei Dóra
Agyvérzésen átesett betegeknek készült okosfelső
A Jessica Smarsch kutatónő által tervezett úgynevezett kapszulakollekció egyik darabja az a felső,  ami bár többfajta rehabilitációra alkalmazható, eredetileg olyan betegeknek készült, akik a stroke következtében elvesztették felsőtestük irányítása feletti kontrollt. A multiszenzoros hálózattal ellátott ruhanemű valójában egy pólóujj, amely a kar finommotorikus képességét fejlesztve segíti viselőjének gyorsabb, minél teljesebb felépülését.

A Connextyle nevet viselő rehabilitációs ruhadarabja az agyvérzésen átesett betegek izomaktivitás-változásának mérésére szolgál. A tervező a projekt ihletét egy ősi japán technikából, a Kincugiból merítette, amit a törött kerámiák porított arannyal, ezüsttel vagy platinával való javításának művészeteként jellemezhetünk. A Kincugi filozófiája ugyanakkor arról is szól, hogy a módszer a tárgy személyes történeteként kezeli a törést és a javítást, vagyis nem eltakarni akarja a helyét, hanem épp ellenkezőleg, kiemelni szépségét, méghozzá új formájában. Így gondolkodott Smarsch is.

A jövő elektronikus ruházatát saját testünk hője töltheti fel A viselhető elektronika eszközei nagy sebességgel fejlődnek, hasznukat vesszük sportolás közben, egészségügyi megfigyelésekhez, játékok esetében egyaránt. Ezeket a berendezéseket persze el kell látni árammal, ami nehéz akkumulátorokat, limitált működési időt jelent. De mi lenne, ha mi magunk lennénk az áramforrás mint a Mátrix című filmben?

A kutatónő az ősi módszer analógiájára az intelligens ruhanemű tervezésekor az úgynevezett TexPCB technológiát alkalmazta, amely alapján egy hőre lágyuló anyag ezüstszálakkal szőtt keverékét beépítette a textilbe, amelyek elektródaként stimulálják és mérik a kar izommozgásait.

Ez a multiszenzoros stimulációs rendszer képes újabb és újabb idegpályákat megtalálni, ingerelni, így fokozatosan ismét megtanítja a beteget testrészeinek tudatos használatára.

A rendszer ezt követően a ruházat külsejéhez csatlakoztatható modulba küldi az összegyűjtött adatokat, ami folyamatosan monitorozza, elemzi a mozgást. Minden egyes mozgássort – legyen az egy kardigán begombolása vagy egy egyszerű keverő mozdulat a konyhában – a technológiai információs rendszer hangokká és vizuális jelekké alakít. A mozgás mintázata lekövethető a hozzá fejlesztett alkalmazásban, amely viselőjének és terapeutájának egyaránt megmutatja, hogy pontosan hol, milyen izomcsoportok szorulnak fejlesztésre; a grafikonokba, diagramokba gyűjtött mérési eredményeken keresztül pedig az is látható, hol történt már jelentős fejlődés – írja a Wearable Technologies.

Hogy az intelligens felső mikor kerülhet piacra, arról egyelőre nincs információ, a Designboom cikkéből az mindenesetre kiderül, hogy tervezője a betegek és terapeutáik visszajelzései alapján folyamatosan tökéletesíti a prototípust, hogy az ne csupán hasznos segédeszközként funkcionáljon, de kényelmes, stílusos viselet is jelentsen. Jessica Smarsch szerint, az ősi japán technikához hasonlóan mindez egyben segíthet megjavítani a test működésében bekövetkezett zavart, és tudatosabban újjáépíteni egy hirtelen megváltozott életet.

Ez is érdekelhet:

Újabb Black Friday, újabb arcon csapás a bolygónak

A BMW készített egy elektromos meghajtású denevérruhát, amivel szabadon lehet repkedni

A technológia nyújthat megoldást az idegesítő ruhaméretekre

(Fotó: Jessicamarsch.com, Designindaba.com)


Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Egykerekű elektromos gördeszkákat hívnak vissza az USA-ban négy haláleset miatt
Egykerekű elektromos gördeszkákat hívnak vissza az USA-ban négy haláleset miatt
A Onewheel elektromos gördeszka gyártója minden termékét visszahívja, ami 300 ezer önkiegyensúlyozó elektromos gördeszkát jelent az Egyesült Államokban. Az eljárás oka a 2019 és 2021 között történt négy, halállal végződő baleset.
Lezajlott az első, óceánon átívelő hologramtalálkozó
Lezajlott az első, óceánon átívelő hologramtalálkozó
Három nagy telekommunikációs cég munkatársai megtartották az első transzatlanti hologrammeetinget 5G kapcsolat segítségével.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.