Elhárult az utolsó akadály is a szlovák repülő autó útjából, hamarosan kezdődhet a sorozatgyártás
2022 / 01 / 26 / Bobák Áron
Elhárult az utolsó akadály is a szlovák repülő autó útjából, hamarosan kezdődhet a sorozatgyártás
Az AirCar múlt szerdán kapta meg a légialkalmassági bizonyítványt a Szlovákiai Közlekedési Hatóságtól, a prototípust pedig nemsokára követheti a szériaváltozat is.

Az AirCar először 2020 októberében emelkedett a magasba, azóta pedig kétszáz tesztrepülés során több mint 70 órát töltött a levegőben, teljesítve az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség kritériumait - írja a BBC. A Klein Vision sajtóközleménye alapján a jármű a levegőben "elképesztő statikus és dinamikus stabilitásról tett tanúbizonyságot", a fel- és leszállást pedig anélkül sikerült végrehajtania, hogy a pilótának bármilyen módon be kellett volna avatkoznia.

René Molnár, a Szlovák Közlekedési Hatóság Polgári Légiközlekedési Osztályának igazgatója ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a hatóság a kezdetek óta figyelemmel követte az autó fejlesztését, ami véleménye szerint új kategóriát teremthet a közlekedésben. A tisztviselő igyekezett leszögezni, hogy a hatóság számára a legfőbb prioritás a közlekedés biztonsága, ugyanakkor az AirCar ezeknek a követelményeknek maximálisan megfelelt.

Az AirCar tesztrepülésekhez használt prototípusa egy egyedi építésű, kétszemélyes jármű, amelyet egy 1,6 literes, 140 lóerős BMW motor hajt. Az 1,1 tonnás autónak nagyjából 380 méteres kifutópályára van szüksége ahhoz, hogy a levegőbe emelkedjen, ahol a sebessége akár a 180km/h-t is elérheti. Az AirCar leghosszabb útjára tavaly júniusban került sor, amikor az autóval 35 perc alatt tették meg a Nyitra és Pozsony közötti közel száz kilométeres távolságot, de a fejlesztői szerint az Aircar elméletben akár ezer kilométert is tud egy tankolással repülni.

A jármű a szervomotoroknak köszönhetően mindössze két és fél perc alatt, teljesen automatikusan tudja be- és kihajtani a szárnyait valamint behúzni a farkát, ennek köszönhetően pedig közúton is lehet vele közlekedni. Ahogy a kisebb repülőgépeknél ez nem szokatlan, az AirCart a biztonság kedvéért ejtőernyővel is ellátták, és a hagyományos gépekhez hasonlóan természetesen ez is csak érvényes pilótaengedéllyel vezethető.

A vállalat alapítója, Štefan Klein még az 1980-as években kezdett neki a repülő autó terveinek a kidolgozásához, amelyből 2013-ra született meg az első prototípus AeroMobil néven. Klein néhány évvel később otthagyta a céget és Anton Zajaccal együtt 2017-ben megalapította a Klein Visiont, ahol öt év és százezer munkaóra alatt sikerült eljutniuk a kezdeti vázlatoktól a repülési engedélyig. "50 évvel ezelőtt az autó a szabadság megtestesítője volt. Az AirCar kitágítja ezeket a határokat, és a következő dimenzióba visz minket; oda, ahol az út és az ég találkozik" - fogalmazta meg a Klein Vision céljait Zajac a rendkívüli eredmény kapcsán.

A tervezők következő célja, hogy elkészítsék az autó fejlettebb verzióját, ami már az Adept Airmotive repülőgépekhez kifejlesztett motorját fogja használni, így a végsebessége a levegőben a 300 km/h-t is elérheti. Ennek az autónak engedélyeztetésére a Klein Vision szerint nagyjából egy év múlva kerülhet sor, de azt egyelőre nem tudni, hogy a jármű sorozatgyártása mikor kezdődhet meg.

(Borítókép: Ma Jian/VCG via Getty Images)

Egészen meggyőző videó készült a szlovák repülő autóról Ma már nem sokan hisznek benne, hogy a repülő autók valaha is széles körben elterjednek, de az biztos, hogy ez nem az AirCar V5 miatt lesz így.


Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.