Az Airo elektromos autó szintet lépett: HEPA filterrel tisztítja a levegőt menet közben

2021 / 04 / 21 / Bobák Zsófia
Az Airo elektromos autó szintet lépett: HEPA filterrel tisztítja a levegőt menet közben
A környezetbarát működés új formája mikor a jármű már nem csak fosszilis enerdiahordozók nélkül üzemel, hanem aktívan tisztítja is a levegőt a szennyezőktől, mint egy nagy porszívó. Az Airo még csak koncepció, de annak határozottan érdekes és a Sanghaj Motor Show-n már be is mutatkozott, 2023-ban pedig megkezdődik a gyártása.

A Heatherwick Studio már korábban is elég sokféle területen kipróbálta magát: készítettek buszt és vicces székeket Londonban és futurisztikus zöld épületeket szerte a világon, de autót még sohasem terveztek. Egészen mostanáig.

Az Airo névre keresztelt elektromos jármű dizájnjuk az idén januárban alapított kínai IM Motors számára készült, amely már indulásakor bejelentette, hogy autóit és töltőállomásait a brit cég bevonásával fogják megvalósítani. Az Airo alvázába épített HEPA szűrők, melyek az otthoni porszívókhoz hasonlóan az egészen kicsi, 0.3 mikron nagyságú részecskeket is felfogják, a többi autó után is megtisztítják a levegőt.

A másik különlegesség a forgatható berendezés, amelyet át lehet alakítani nappali bútorrá, székekkel és asztallal, valamint szükség esetén ággyá is. Az autó a megszokottnál sokkal több üvegfelülettel rendelkezik, így az ajtók és a tető is beengedik a természetes fényt, de a privát szféra megteremtése érdekében el lehet homályosítani az ablakokat. A külső hullámformát egy korábbi dizájnból kölcsönözték a tervezők, melyet a Londonban bemutatott székek számára alkottak meg és azt a célt szolgálja, hogy minél hatékonyabban vezesse el a levegőt a jármű körül menet közben. Az Airo gyártását 2023-ban tervezik elindítani.

(Forrás, Fotó: Dezeen, Designboom)

További cikkek a témában:

Miért nem lehet a töltőkábelt praktikusan feltekerni egy elektromos autóban, mint a porszívóban? Miért kell a sáros, koszos kábeleket kézzel feltekergetni és a csomagtartóba tenni a táskák, kabátok közé a legtöbb villanyautóban?
Érkezik a Mercedes válasza a Tesla Model S-re, és néhányan már bele is ülhettek Bár hivatalosan csak csütörtökön mutatják be, néhány újságíró már beülhetett a Mercedes új elektromos luxusautójába, ami az S-osztály eleganciáját hozza el a villanyautók közé.
A Daymak elektromos autója gyorsabb lesz, mint egy Tesla Roadster, pedig csak három kereke van A Spiritus a gyártója szerint kevesebb mint 1,9 másodperc alatt fog 100 km/h-ra gyorsulni, és olyan érzés lesz vezetni, mint egy gokartot.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Már repülhet is a fúziós űrhajtómű
Már repülhet is a fúziós űrhajtómű
Felével növeli meg a tolóerőt ez a régi-új technológia.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.