Az elektromos autók alapvető tartozéka a töltőkábel. Sőt, töltőkábelek: nagyjából minden villanyautóban két kábelt találunk. Egyet az otthoni konnektoros töltéshez, 230 voltos dugóval, egy másikat pedig a közterületi váltóáramú töltéshez, úgynevezett Type 2 (régebbi, amerikai piacos autóknál esetleg Type 1) típusú csatlakozóval mindkét végén. Az egyenáramú gyorstöltéshez szerencsére nem kell saját kábel, ezek a vezetékek a csatlakozóval együtt a töltőoszlopok részét képezik.
Ezek a kábelek nagy keresztmetszetű, vastagon szigetelt, súlyos dolgok és általában 4-5 méter hosszúak, hogy elérjenek a kocsi egyik végétől az esetleg a parkoláskor pont a kocsi túlsó végére kerülő konnektorig. Használatuk nehézkes, a töltés közben a földre, porba, kutyapisibe dobott rész mindig koszos, esőben sáros, vizes. Mégis ritkaságszámba megy, hogy az autóban jól hozzáférhető, a többi csomagtól elválasztott helyet kapjanak. Olyat pedig, hogy a porszívókhoz hasonló módon elő lehessen húzni a konnektorba kerülő dugót, eddig csak egy európai elektromos járművön, a Renault Twizyn láthattunk.
A Twizy sem csévéli fel a kábelt, de legalább a klasszikus telefonzsinór módjára spirálba összeugró vezeték nem csüng le a földre töltés közben, illetve szinte magától lendül vissza az egész a kocsi orrában lévő dobozba töltés után. Tudni kell viszont, hogy a Twizy csak kis teljesítménnyel, 10 amperen, 230 voltról kb. 2,3 kilowattal tölthető. Ennél némely fűnyíró is nagyobb áramot vesz fel a hosszabbítón keresztül munka közben. Ez a kábel tehát nem kap sokkal nagyobb terhelést, mint egy átlagos porszívó, viszont nagyobb vezető keresztmetszete miatt még annyira sem fog melegedni.
A komolyabb villanyautók kábelein viszont jóval nagyobb áram, nagyobb teljesítmény közlekedik. Ezeket már nem jó feltekerni, pláne feltekert vagy akár félig feltekert állapotban használni. Egyrészt egy tömbbe göngyölve, pláne mondjuk egy nyári nap forróságában nagyon felmelegedhet a vezeték. Ennek kevésbé veszélyes, de azért fontos következménye a kábel megnövekedett ellenállása, a hatékonytalanabb töltés, a veszélyesebb pedig, hogy a szigetelés megolvad, esetleg lángra kap.
Másrészt: egy feltekert vezetékben az áram mágneses mezőt hozhat létre, ami ugyan önmagában nem különösebben problémás (ahogy a porszívóban feltekert vezetékben sem az), de azért egy olyan high-tech elektronikus berendezés mellett, mint egy villanyautó (sőt: annak testében) mégsem kívánatos dolog. Harmadrészt pedig egy olyan vastagabb kábel, amin az elektromos autók jellemzően 7,4-11 kilowattos töltőenergiája közlekedik, már csak fizikailag se nagyon engedi, hogy feltekerjék. Ha pedig mégis gyakran tekergetnék, ráadásul szorosra, az a szigetelést kezdené ki idővel.
Amit a gyártók megtehetnek az autósok kényelméért, az a csomagoktól elkülönített kábeltároló rekesz kialakítása, lehetőleg nem a csomagtartó alatt, hanem egy mindig könnyen hozzáférhető helyen. Az elektromos autók technikájának sajátosságai miatt ez egy jól megtervezett villanyautónál nem probléma, ahogy erre láthatunk is példát jó néhány átgondoltan kialakított kocsinál (BMW i3, Jaguar i-Pace, Tesla modellek).
Az olcsóbb kocsiknál (még a csak elektromos hajtással kapható Renault Zoénál, Nissan Leafnél vagy a VW ID.3-nál is) és főleg az alapvetően mégiscsak elsősorban benzinesnek vagy dízelnek tervezett, bár elektromos hajtással is kapható modelleknél viszont ez a kényelmi szolgáltatás a legtöbbször elmarad.
A legjobb persze az lenne, ha nem is lenne kábel. Vannak is folyamatban lévő fejlesztési projektek az induktív töltésre és az akkumulátorcserés villanyautó-üzemeltetésre is - még ha ezek egyelőre rendre zsákutcának bizonyulnak is. A töltőfejet a kocsiba dugó robot is jópofa lehetőségnek látszik. A kényelmetlen, koszos kábelektől előbb-utóbb biztosan megszabadulunk majd valahogyan - bár meg kell hagyni, vannak az elektromos mobilitásra való tömeges átállásnak fontosabb ügyei is.