A legismertebb Robo Sapiens felemelkedése a fukusimai kezdetektől napjainkig

2023 / 02 / 13 / Bobák Zsófia
A legismertebb Robo Sapiens felemelkedése a fukusimai kezdetektől napjainkig
A Boston Dynamics Atlas robotjának fejlesztését eredetileg a Pentagon támogatta és nukleáris katasztrófák helyszínén való takarításra szánták, de a sorsa kissé más irányt vett.

A Boston Dynamics céget 1992-ben alapította Marc Raibert, a Massachusetts-i Műszaki Egyetem professzora és a Mesterséges Intelligencia Laboratóriumának tagja azzal a céllal, hogy az egyetemen megkezdett robotikai munkákat itt folytassák és az eredményeket valamilyen gyakorlati formában is kamatoztatni tudják. Az MIT Leg Lab (Láb Labor) részlegén már korábban nagy fejlődést értek el a két vagy négy lábon járó, ugráló és futó, sőt, gimnasztikai mutatványokat bemutató robotokkal, amelyek általában még felső test nélkül, valamilyen megtámasztást használva működtek és az itt szerzett tapasztalatok felhasználásával építették tovább az egyre bonyolultabbá való gépeket a Boston Dynamics mérnökei is.

A Leg Lab ugyan még sokkal inkább a tudományos munkára koncentrált és nem annyira a kereskedelmi lehetőségekre, de két robotjuk feltűnt a filmvásznon 1993-ban, a Gyilkos Nap című Sean Connery/ Wesley Snipes filmben, a Boston Dynamicsot pedig már a való életbeli alkalmazási területek aktív kutatása is foglalkoztatta.

A céget eleinte az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának kutatásokért felelős részlege, a DARPA támogatta az olyan gépek létrehozásában, amelyek katonai célokat szolgáltak, illetve szolgáltak volna, de a robotok nem mindig váltak be az adott feladat elvégzésére: a jelenleg gyakran táncos videókban szereplő, sárga Spot egyik elődje, BigDog például túl hangos volt a katonai vezetők megítélése szerint, pedig eredetileg a harcosokat segítette volna egyfajta teherhordó öszvérként és megfigyelő egységként. A Boston Dynamics rendkívül látványos mutatványokra képes humanoid robotja, Atlas is ebben az időben született és vele együtt kezdetét vette a robo sapiens fejlődése.

Az ős-Atlas egy 188 centiméter magas, 150 kilogrammos szerkezet volt, amit még nehezen lehetett volna emberinek nevezni, de a többi robothoz képest mégis jobban hasonlított a humán formára: voltak "szemei", karjai és két lábon járt. A teljesen önálló mozgás még nem tartozott a repertoárjába, ehelyett egy kábellel csatlakozott egy külső energiaforráshoz és számítógéphez, ez utóbbin keresztül kapta az utasításokat az irányítást végző személytől.

A robotot 2013. július 11-én mutatták be a nagyközönség előtt és a fejlesztése jó célt szolgált:

azért hozták létre, hogy a DARPA robotikai versenyén (DARPA Robotics Challenge, DRC) indulók rajta gyakorolhassák a humanoid gép működtetését és a szoftveres irányítást. Összesen hét robotot osztottak szét a versenyzők között, de mindegyikük csak az alapját jelentette a külsőnél is fontosabb belsőnek, amit a fejlesztők által írt programok (a robot agya) képviselt. És hogy mi szüksége volt valójában a Pentagonnak az emberszerű robotra?

A választ nem egy titkos robothadsereg megalapozásában kell keresni, hanem teljesen máshol: a DARPA elmondása szerint a DRC-t azért indították, hogy egy egészen speciális munkákra képes kétlábú robotember fejlesztését sürgessék, ami a nukleáris balesetek helyszínén való munkákat tudja elvégezni a valódi emberek helyett. Az ötletet a 2011-es fukusimai katasztrófa adta, aminek során a Fukusima Daiichi Atomerőmű reaktorai károsodtak és nagy mennyiségű radioaktív szennyezés került ki a környezetbe. A kárfelmérés és takarítás során robotokat is alkalmaztak és többek között a Boston Dynamics is küldött gépeket a helyszínre, de azok, annak ellenére, hogy egyszerűbb, kerekeken guruló verziók voltak, mégsem váltak be, elakadtak a hulladékok között.

"A hajunkat téptük, annyira szerettünk volna segíteni, de az igazság az, hogy nagyon keveset tudtunk tenni."

- mondta Gill Pratt, a DARPA programmenedzsere az IEEE Spectrum 2013-as beszámolója szerint.

A humanoidot, ami a leendő vészhelyzetekben segítkezett volna, ha az eredeti irányban haladnak a fejlesztések, a Boston Dynamics korábban készült robotjáról mintázták: a PETMAN nevű, fejetlen, de karokkal és lábakkal ellátott gépet a katonai öltözékek tesztelésre alakították ki, hogy a különféle veszélyes vegyianyagok elleni védelem fejlesztését segítse elő. Az antropomorf robotot egy robotkutya, BigDog alkatrészeiből építették meg és azért kellett igen agilisnek lennie, hogy az aktív mozgást végző katonák mozdulatait lehessen szimulálni vele. Ebből a megfontolásból a 2009-től kezdődően fejlesztett PETMAN fekvőtámaszozni, térdelni, ugrani és guggolni is tudott. A vegyianyagok hatását a rajta elhelyezett "bőrön", vagyis egy szenzorokkal sűrűn telepakolt ruhán lehetett mérni a begyűjtött adatok segítségével.

"A Boston Dynamics elkezdte a fejlesztését egy új humanoid robotnak. Az Atlas robot, aminek a fejlesztését a DARPA támogatja, PETMAN szoftveres és mechanikai megoldásaira fog építeni, hogy előrébb vigye a nehéz terepen való mobilitás technológiájának jelenlegi állását [...]

Egy ilyen humanoid robot potenciálisan felhasználható lenne az ahhoz hasonló katasztrófák során való reagálásban, mint amelyik a fukusimai atomerőművet károsította." - írják a Boston Dynamics szakértői a PETMAN 2012-es bemutatásában a gép utódjával kapcsolatban.

Atlas tehát humanitárius célok szem előtt tartásával készült, de nem ez volt az egyetlen lehetséges funkciója, amelyet a tervezői elképzeltek a jövőjét illetően. A másik alkalmazási terület hasonlóan az embereket segítő, de mégis teljesen más jellegű munka lett volna: az idősek és mozgásképtelenek kiszolgálása. "Tudom, hogy ez a robot nagynak látszik és tudom, hogy 140 kilót nyom, de az ilyen típusú gép elsődleges használata az idősotthonokban és az egészségügyben lesz majd." - mondta Seth Teller, az MIT professzora, aki az egyik Atlas platformon dolgozott a kezdeti időkben.

Atlas karrierje azonban nem ebbe az irányba haladt, mint ahogy a Boston Dynamics sem maradt a DARPA partnere sokáig. A céget 2013-ban felvásárolta a Google, később a SoftBankhez került és 2020-ban végül a Hyundainál kötött ki. A Hyundai a Boston Dynamicsszal való együttműködés kezdetekor a robotikai fejlesztések fő irányát a mobilitási szolgáltatások új szintre való emelésében és a szórakoztatásban határozta meg, Atlas pedig egyfajta kutatási-fejlesztési platform szerepét kapta meg. A humán-robot együttműködés szorosabbra fűzése a Hyundai számára is fontos célt jelent, de a legagilisebb humanoidot immár inkább táncos és parkouros videókban láthatjuk, egyelőre nem hozzák kereskedelmi forgalomba és egészségügyi intézményekben sem kezd szolgálni.

A robot képességeinek fejlődését bemutató felvételek mögött azonban hatalmas munka áll és az ugrások és látványos gyakorlatok kivitelezése a lehető legprecízebb odafigyeléssel készült.

"A robot képessége arra, hogy hátraszaltót csináljon, sosem lesz hasznos kereskedelmi szempontból.

De nincs szükség túl nagy képzelőerőre vagy szektor-specifikus ismeretekre ahhoz, hogy lássuk, miért lesz Atlas számára segítség, ha az emberivel egyező széles skáláját tudja elvégezni a mozdulatoknak és fizikai munkáknak." - írja a Boston Dynamics a robotról szóló 2021-es beszámolójában - "Ha a robotok ugyanazzal az ügyességgel tudnak a környezetükre reagálni, mint egy átlagos felnőtt ember, akkor a potenciális alkalmazások köré lényegében határtalan lesz."

Vagyis Atlas képében egy igazi univerzális robot születhet, olyan, amilyenről a sci-fi írók régóta fantáziálnak és amelyet egyre több cég fejleszt, hasonló megfontolásból, azért, hogy bárhol, bármikor alkalmazni tudják az emberek helyett. A gép evolúciója így egy valódi robo sapiens létrejöttéhez vezethet - ezt a kifejezést Peter Menzel és Faith D'Aluisio használták a humanoidokra a róluk szóló, 2001-ben megjelent könyvük címében, amit a MIT Press adott ki. A gép fejlődéséről az Algobotics csatornán tettek közzé egy, az eseményeket egészen 1983-tól nyomon követő összefoglalót, amelyben még a Leg Labs korabeli időket is bemutatják a Boston Dynamics sportolós videóiig.

(Fotó: Boston Dynamics, DARPA, Hyundai)

Újabb videó bizonyítja, hogy a robotok néha már ügyesebbek, mint az emberek Az Atlas ezúttal nem csak az atletikus képességeivel nyűgözi le a nézőt, de azt is bemutatja, hogy mekkora segítséget nyújthat a hétköznapi munkákban egy ügyes robot.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
A generatív AI az emlékeket alakítja sosemvolt fényképekké
A generatív AI az emlékeket alakítja sosemvolt fényképekké
Régi, kedves emlékeinkről sosem készült fénykép? Annyi gond legyen, a generatív mesterséges intelligencia ezt is megoldja.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.