Az amerikai William and Mary Kollégium professzora, Jim Kaste a tavalyi tavaszi szünet alatt megbízást adott a diákjainak: be kellett gyűjteniük különféle élelmiszereket a helyi termelőktől, hogy ellenőrizzék bennük a radioaktív izotópok szintjét, amely még az előző század atombomba robbantásaiból kerülhetett beléjük. Kaste ezzel szerette volna a tanulókat a történelem rég elmúlt eseményeivel megismertetni és felidézni azoknak az embereknek a sorsát, akik a tesztek idején éltek az Egyesült Államokban, valamint a Marshall-szigeteken és el kellett szenvedniük a rájuk és környezetükre hulló radioaktív csapadék hatását.

Meglepetésére a kapott minták egyikében a vártnál sokkal nagyobb mennyiségű cézium-137 jelenlétet detektáltak, százszorosát, mint amit a többiben mutattak ki. Ez egy Észak-Karolinából származó mézből vett minta volt, ami felvetette a kérdést: vajon, ha a robbantások elsősorban a nyugati országrészben zajlottak, akkor miért pont egy délkeleti államban találtak olyan élelmiszert, amely kimagasló mennyiségű radioaktív elemet tartalmazott (hozzá kell tenni, hogy a kimagasló mennyiség elenyésző számú radioaktív elemet jelent, vagyis az emberek számára már nem ártalmas). Ezután begyűjtöttek még további 115 mézmintát az ország minden pontjáról és elemzésnek vetették alá őket. Ehhez az egyetem gamma laboratóriumának hatalmas, ólommal védett detektorait használták, amelyek pár nap alatt kimutatják a behelyezett mintából a cézium bomlását. Az összes méz nagyjából 50%-ában, 68 üvegben találtak jelentősebb mennyiségű cézium-137-et.

Hogy kerül az izotóp a mézbe?

Mint kiderült, az ok, amiért a radioaktivitás magasabb szintet mutat a délkeleti államok élelmiszereiben, az időjárási tendenciákra, a növények túlélési stratégiájára és a méhek gyártási technikájára vezethető vissza. Annak idején, az ötvenes és hatvanas években a nukleáris teszteket elsősorban a kietlen Nevadában, a lakott területektől viszonylag távol eső sivatagi környezetben végezték. Bár annyira nem sikerült távol tartani a robbantásokat az emberektől, Las Vegas dekadens szórakoztatóipara például egy ideig kifejezetten az atombombák népszerűségére épített, de úgy gondolták, a néhány tíz/száz kilométeres távolság elegendő ahhoz, hogy a lakosok biztonságban legyenek (bár voltak olyan kísérletek is, mikor szánt szándékkal a katonák feje felett robbantottak vizsgálatok és kiképzés céljából).

Azonban a sztratoszférába kerülő sugárzó anyagok nem a száraz nyugati parti régióban, hanem keletebbre vándorolva a távolabbi államokban jutottak vissza a földre radioaktív csapadék formájában. Volt, amikor az úgynevezett downwinders farmerek arra ébredtek, hogy az összes jószág holtan hever a földeken, a sugárzás hatása miatt. Bár az uránium és plutónium bombákból származó cézium-137 felezési ideje elég alacsony, harminc év, ezután a báriumnak egy rövid életű izotópjává, majd stabil báriummá válik, de így is sokáig kimutatható az érintett területek talajában.

A talajból pedig felvehetik a növények, de nem minden esetben.

A növények ugyanis képesek szelektálni és a számukra értékes anyagokat preferálják. Csak akkor fanyalodnak az alacsonyabb tápértékű elemekre, mikor híján vannak az alternatíváknak. Kaste elmondása szerint erre már a hatvanas-hetvenes években rájöttek a földművelők és ezért extra adag tápanyagellátással próbálták az elejét venni annak, hogy a termésbe szennyező anyagok kerüljenek. A növények azonban a cézium-137-et, hasonló atomi felépítésük miatt, könnyen összekeverik a káliummal, amelyre nagy szükségük van a növekedéshez. Így a káliumban szegény földeken beérik a céziummal is és felhalmozzák a termésükben és virágaikban. Emiatt a térképen jól kirajzolódó minta mutatja azt a kört, ahol a radioaktív méz alapanyagául szolgáló növények találhatóak.

Bombától az asztalig

A méhek aztán tovább fokozzák a radioaktivitást azzal, hogy a begyűjtött virágporból mézet készítenek, a gyártás folyamán ugyanis koncentrátumot alkotnak, amelyben magas szintet érhet el a cézium mennyisége. A hatvanas években valószínűleg sokkal nagyobb mértékben volt jelen a sugárzó anyag az élelmiszerekben, de ez mostanra már jelentősen mérséklődött: az elemzett mintákban hozzávetőlegesen 870 000 céziumatom található egy kiskanálnyi mézben. Ez ugyan kimutatható, de nagyon alacsony mennyiség: 0,03 becquerel kilónként, ami jóval a megengedett határérték alatt van. Ez a határ országonként más és más, de akár 1000 becquerel/kiló is lehet. A fukusimai katasztrófa után némileg szigorúbb feltételeket szabtak az egészségügyi szakemberek, de ez csak óvintézkedés volt, valójában a magasabb, néhány százas mennyiség sem jár káros hatással.

A kutatók most tovább folytatják a mézgyűjtést és az elemzéseket, de elsősorban méhekre való tekintettel, hogy megvizsgálják, hozzájárul-e a szaporodásuk csökkenéséhez a radioaktív anyag, amivel érintkeznek. A talajban található céziumnak ugyanis még szüksége lesz néhány évtizedre, mire végleg eltűnik. "Persze csak akkor, ha nem jön egy újabb nukleáris katasztrófa és senki nem csinál semmi hülyeséget egy atombombával." - mondja Kaste.

(Fotó: Flickr/jitze1942/icanw)

További cikkek a témában:

Atombombát tesztelt Franciaország a Szaharában, a szél pedig most visszafújta rájuk a radioaktív homokot A hatvanas években végeztek addig páratlanul erős, kísérleti atomrobbantást a Szaharában, és most onnan fúj a szél.
Hogyan készítik a méhek a mézet? A koronavírustól ugyan nem véd meg minket, de sok más szempontból nagyon hasznos mézet fogyasztani. De pontosan hogyan is készítik  a mézet az állatvilág kémikusai?
Atombombával térítenék el a Földet megközelítő aszteroidákat Egy kutatócsoport ugyanis - az Amerikai Légierővel karöltve - nemrég lemodellezte, mi történne, ha egy nukleáris fegyver közvetlenül egy becsapódni készülő aszteroida mellett robbanna fel.