Az 5 legfontosabb kiberbiztonsági tanulság, amire a home office megtanított minket

2020 / 06 / 22 / Perei Dóra
Az 5 legfontosabb kiberbiztonsági tanulság, amire a home office megtanított minket
A koronavírus-járvány miatt rengeteg cég kényszerült arra, hogy egyik napról a másikra álljon át home office munkavégzésre, ez azonban a munkaadókat és a munkavállalókat egyaránt felkészületlenül érte. Az már a 2013-as információbiztonsági törvény megjelenése után is látszott, hogy bár az otthoni munkavégzésre vonatkozó előírások megköveteltek olyan feladatokat, mint az adatvagyon leltár, felelősök és feladatkörök kijelölése, rendszeres auditok, ezek a feladatok sok helyen még évek múlva is csak akadozva, vagy egyáltalán nem teljesültek.

Ezen plusz feladatok után érkezett meg 2020 márciusában a kijárási korlátozás bevezetése, amely alapjaiban forgatta fel mind a cégek, mind a munkavállalók életét. Először az összes olyan lehetséges munkakört kellett otthoni távmunkára átállítani, amelynél nem volt szükséges dedikált fizikai helyszíni jelenlét. Itt részint megfelelő számú eszközt kellett biztosítani (átcsoportosítani, vásárolni, bérelni) az otthoni munkavégzéshez. Emellett szükséges volt a megfelelő szoftverkörnyezet kialakítása, a belépések, hitelesítések, jogosultságok szabályozása, a munkavégzés ellenőrzése, valamint az ehhez szükséges adatvédelmi szabályozás elkészítése, illetve a dolgozók számára szükséges oktatások megtartása. Egy külön részterület is kulcsszerepet kapott, mégpedig a távkommunikáció. Fókuszba kerültek a csoportos oktatásokat, távkonferenciákat, megbeszéléseket lehetővé tevő alkalmazások, melyeknél aztán nagyon gyorsan előkerültek különféle biztonsági problémák, többek között javítatlan kritikus hibák is. A legnagyobb port a Zoom hiányosságai kavarták, melyek abból fakadtak, hogy a könnyen használható konferencia program fejlesztői nem voltak felkészülve arra, hogy hirtelen több száz százalékkal megnő a használat, és emiatt kritikus hiányosságok kerülnek felszínre, például tizenötezer privát konferenciabeszélgetés kiszivárgott. De nézzük, mit mondanak az ESET szakemberei:

Az elmúlt időszak 5 legfontosabb kiberbiztonsági tanulsága

  1. Minden cégnek fel kell készülnie egy későbbi, hasonló helyzet kezelésére, ahol mind a szükséges technikai eszközök biztosítása, mind az adatvédelem szempontjainak való megfelelés kulcsfontosságú lesz.
  2. Elengedhetetlen a munkavállalók rendszeres IT biztonsági képzése, illetve a távmunka alatti időszakban azon felelősök kijelölése, akik a problémás eseteket azonnal kezelik, a hibákat a legrövidebb idő alatt kijavítják, szükség esetén távsegítséget nyújtanak.
  3. Jól kiválasztott, megbízható alkalmazások használata, a jogosultságok, hitelesítések, biztonságos kapcsolatok (például VPN) kialakítása, a rendszeres mentések rendje is lényeges eleme kell, hogy legyen a biztonságos távoli munkavégzésnek.
  4. A megfelelő vírusvédelem ebben a helyzetben is fontos, mind a szerverek, mind a végpontvédelem nélkülözhetetlen alappillére a vállalati biztonságnak. A rendszergazdákra, illetve IT biztonsági feladatokat ellátó munkatársakra most nagyobb feladat hárult, ezeket a tapasztalatokat pedig fel kell használni egy lehetséges hasonló következő helyzet kezelésekor.
  5. Végül, de nem utolsósorban nélkülözhetetlen a biztonságtudatos hozzáállás. Vélhetően senkinek nem meglepő, hogy a bűnözők ezt a helyzetet is igyekeztek kihasználni, és számos koronavírussal kapcsolatos csalást, átverést, zsarolóprogramos támadást intéztek a felhasználók ellen. Az elmúlt hónapokban mindenféle támadással találkozhattunk: a WHO és egyéb hivatalos szervezetek nevével visszaélve adathalász támadásokkal, maszkokkal és fertőtlenítővel kapcsolatos pénzügyi átverésekkel, hamis adománygyűjtéssel, illetve sajnos az egészségügyi szervezetek ellen is intézett zsarolóvírus támadásokkal. Március 13-án például kibertámadás érte azt a brnói kórházat, amely Csehországban a COVID-19 vírus elleni védekezés legnagyobb kísérleti laboratóriuma. A támadók zsarolóvírussal fertőzték meg a számítógépes rendszert, emiatt részlegesen le is állt a munka, sőt műtétek is elmaradtak.

Összességében 2020 tavaszán mindannyian egy teljesen új, nehézségekkel teli helyzettel találkoztunk, azonban egyúttal lehetőséget is kaptunk arra, hogy a tanulságokat felhasználva még magasabb szintre emelhessük az informatikai biztonságunkat, mind felhasználói, mind vállalati szinten. Éljünk vele!

(Forrás: ESET, Fotó: Needpix)


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.