Az amerikai Légierő a nukleáris erejét demonstrálta

2024 / 06 / 13 / Bobák Zsófia
Az amerikai Légierő a nukleáris erejét demonstrálta
De elmondásuk szerint nem a világban zajló jelenlegi események miatt. A Minuteman III interkontinentális ballisztikus rakétát természetesen robbanófej nélkül indították.

Az Egyesült Államok Légiereje június 4-én végezte el újabb gyakorlatát, aminek célja a nukleáris erő demonstrálása és annak bizonyítása, hogy az ország rendelkezik a kellő felszereltséggel a “21. századi veszedelmek és fenyegetések elhárításához”, valamint hogy a “nukleáris triád leggyorsabban bevethető egysége állandó készenlétben áll” - Thomas A. Bussiere tábornok, az AFGSC (Air Force Global Strike Command) parancsnokának elmondása szerint. Az amerikai Légierő rendszeresen tart ehhez hasonló demonstrációkat, korábban már több mint 300-szor volt erre példa - ez is mutatja a Légierő szerint, hogy a mostani teszt nem a jelenlegi nemzetközi eseményekre adott válaszreakció, hanem általános, bevett gyakorlat.

A demonstráció azonban egyértelműen az atomfegyverek alkalmazására való készenlétet bizonyítja, ami az Egyesült Államok számára fontos lehet, elvégre a nukleáris arzenálnak az elmúlt időszakban zajló jelentős csökkentése után is még több mint 3000 atomfegyvert, pontosabban nukleáris robbanófejet tudhat magáénak az ország. A Végítélet órájáért felelős szervezet által kiadott Atomtudósok Közlönye (Bulletin of the Atomic Scientists) májusban 3708-ra tette az USA által birtokolt nukleáris robbanófejek számát, amelynek nagyobb részét, 1938-at tartalékban tartanak. A telepített eszközök közül 400-at tesznek ki az interkontinentális ballisztikus rakéták.

A Minuteman III ICBM (interkontinentális ballisztikus rakéta) teljes neve LGM-30G Minuteman III, amiből az L az indítás módját, a G a felszíni támadást, az M az irányított lövedéket jelenti, a 30 a Minuteman szériára és a G a jelenlegi modellre vonatkozik. A fegyverrendszert a hatvanas években állították szolgálatba és annak idején “forradalmi koncepciót” képviselt gyorsan bevethető és jól irányítható jellege miatt. A Légierő aktuális ICBM készlete 400 Minuteman III-at tartalmaz, amelyeket három különböző helyszínen tartanak. A rakétákat a Boeing építette, egy-egy példány 36 000 kilogrammot nyom, 24 ezer km/h-ás sebességre képes és 5218 tengeri mérföldet tud megtenni. A Minuteman III rendszert a Légierő 2029-től kezdve tervezi leváltani egy modernebb interkontinentális ballisztikus rakétatípusra, az LGM-35A Sentinelre.

(Fotó: Airman 1st Class Olga Houtsma/U.S. Space Force)

Az USA lecseréli az interkontinentális nukleáris fegyverzetét – le is zajlott az új rakéta tesztje A hetvenes évek óta szolgáló Minuteman III helyére érkezik a Sentinel, az első teljes static-fire teszt pedig le is zajlott.


Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek
Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek
A természetes ásványvíz az egyik legegészségesebb dolog az emberi szervezet számára. De hol találunk Magyarországon természetes ásványvíz-forrásokat, és mit érdemes tudni róluk?
Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú
Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú
Szülő–gyermek kapcsolatra alapuló közös programokkal – például golf- és vitorlásversenyekkel – igyekszik előmozdítani a generációváltás kérdését a Raiffeisen Bank. Az intézmény az egyre szélesebb körű banki és befektetési megoldások mellett olyan eseményeket is szervez, amelyeken a fiatalabbak és az idősebbek egyaránt jól érzik magukat, érdeklődésük összeér. A jelenünkben „turbósodó” generációváltás tematikájáról kérdeztük Bálint Attilát, a Raiffeisen Bank privátbanki üzletágának a vezetőjét.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.