Az Egyesült Államok különleges egységeinél lépett szolgálatba Spot

2022 / 02 / 27 / Bobák Zsófia
Az Egyesült Államok különleges egységeinél lépett szolgálatba Spot
St. Petersburg SWAT alakulata az emberi életet fenyegető helyzetekben veti be a robotot, a forgalomirányítás és a tömegoszlatás nem tartozik a munkakörébe.

A Boston Dynamics robotkutyájának, Spotnak különböző példányai több alkalommal is vettek már részt rendfenntartási munkákban: 2020-ban egyikük Szingapúr parkjaiban figyelmeztette a járókelőket az egymástól való távolságtartás fontosságára, 2021 elején pedig a New York-i rendőrség alkalmazta a robotot kommunikációs célokra néhány hónap erejéig, de utóbbi karrierje hamar véget ért, mivel a város lakosai nem találtak bizalomgerjesztőnek az utcákon járőröző gépet. Spot eredeti rendeltetése szerint katonai célokra (teherhordásra és felderítő munkákra) készült volna, de a jelenlegi, kereskedelmi forgalomban is megjelent verziója számos más jellegű feladatot végez, a gyártócég pedig hangsúlyozza a békés célú felhasználás jelentőségét.

A békés állapotok helyreállítása a célja a floridai St. Petersburg SWAT alakulatának is, amely nemrégen bővült a robotkutyával, hogy könnyebben tartsa fenn a rendet speciális helyzetekben is. A rendőrség különleges egysége a Spottal való gyakorlatozást és a rendőrök kiképzését a gép kezelésére már korábban megkezdte, február 14-én pedig a nagyközönségnek is bemutatta az új munkatársat, aminek megvásárlását a Speer Alapítvány finanszírozta.

A robot, a St. Petersburg-i rendőrség leírása szerint, azokban a szituációkban lehet igazán hasznos, amelyek az átlagosnál nagyobb veszélyt hordozhatnak az emberi életre nézve: éles lőfegyverrel felszerelkezett támadók, túszejtés, káros vegyi anyagoknak való kitettség, tömegszerencsétlenség vagy katasztrófák helyszínén végzett keresési munkák során a robot segítséget nyújthat a rendőrök számára, akik így nem csak az emberek életét védhetik meg hatásosabban, hanem a saját biztonságukat is növelhetik.

Egy bűnözői csoport felszámolásánál például, ha az épületben több fegyveres is található és potenciálisan lövöldözés alakulhat ki, a SWAT előreküldheti Spotot, aki a kameráin keresztül közvetít a kialakult helyzetről és a személyek tartózkodási helyéről. A rendőrök így csak akkor lépnek az épületbe, mikor már pontosan ismerik a körülményeket és megtervezték a megfelelő stratégiát. Spot nyilvános bemutatásán azt is hangsúlyozták, hogy a gépet nem szerelik fel fegyverekkel, ezért a robot jelenléte a támadók számára is kevesebb kockázattal jár, mivel így elkerülhető, hogy a rendőrök önvédelemből nyissanak tüzet rájuk.

"A kutyának nincs szája, ezért nem tud harapni. Nem fegyver és nem hordoz semmi olyasmit, amivel ártani tudna embereknek vagy állatoknak."

- írják a St. Petersburg PD (Police Department) Facebook bejegyzésében.

A rendőrség kisfilmjében a robotkutya egy valódi K9-es kutyával, Jimbóval látható, akivel együtt végzi a legalapvetőbb gyakorlatokat: az ehhez hasonló, szimpátiát ébresztő felvételek segíthetnek a robot korábbi rossz hírét csökkenteni, ami a New York-i rendőrség kötelékében végzett munkájának annak idején véget vetett. A probléma akkor sem Spot valamilyen konkrét cselekedetével volt, hanem a rendfenntartó gép disztópikus hangulatával, amit többek között a város polgármestere, Bill de Blasio sem fogadott örömmel.

A floridai település hatósága szerint a "kutyát" nem fogják alkalmazni sem tömegrendezvényeken vagy tömegoszlatásra, sem megfélemlítésre, sem hétköznapi rendőrségi intézkedések esetén, és a közlekedés irányításában sem vesz majd részt.

(Fotó: St. Petersburg Police Department)

Leszerelte a szolgálatból a robotkutyát a New York-i rendőrség A nép nem kedvelte meg a négylábú robotrendőrt, Digidogot. A leszerelés hírének a város polgármestere is nagyon örült.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
A generatív AI az emlékeket alakítja sosemvolt fényképekké
A generatív AI az emlékeket alakítja sosemvolt fényképekké
Régi, kedves emlékeinkről sosem készült fénykép? Annyi gond legyen, a generatív mesterséges intelligencia ezt is megoldja.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.