A NASA Lunar Reconnaissance Orbiter (LRO) szondáját 2009. június 18-án indították el a Holdra, ahol hét tudományos megfigyelőeszközével a magasból végzi a Hold felderítésének feladatát és közvetíti az adatokat az égitest felszínével kapcsolatos újdonságokról. Első alkalommal már a munkája megkezdésének évében, 2009-ben lefényképezte azokat a sötét gödröket a felszínen, amelyek jellemzően, bár nem kizárólagosan, a kráterekkel sűrűbben szabdalt területeken helyezkednek el - ezek a gödrök jól elkülöníthetőek a becsapódás okozta kráterektől, amelyekből rengeteg található a Holdon. A bemélyedések 5 méter átmérőjűtől akár több mint 100 méteresig terjedhetnek és eddig a fényképek alapján több mint 200-ra teszik a számukat a kutatók, de a felszín alatti felépítésükről és kialakulásuk módjáról csak akkor alkothatnak pontosabb képet, ha a jövőben odautazó robotok vagy űrhajósok jobban feltérképezik a környéküket.

Az elméletek szerint ezeket a gyakran meteorit becsapódásokból eredő formációkat ősi lávafolyások hozták létre: mikor a becsapódás során keletkező hőtől megolvadt kőzet kihűlt és megdermedt, ami a Holdon akár többszázezer évig elhúzódó folyamat is lehet, a külső réteg hamarabb szilárdulhatott meg, mint a belső, így lávacsatornák alakultak ki. Egy újabb becsapódás okozta rázkódás hatására a csatornák teteje beomolhatott, ilyen módon jöhettek létre a felvételeken látható gödrök, amelyek a feltételezések szerint barlangokba vezetnek. Némelyik barlang bejárata szélesebb peremmel is rendelkezik és ez az apró részlet alapvető fontosságú lehet a Holdra érkező űrhajósok számára.

A holdi gödröket régóta tanulmányozzák a kutatók és azt már korábban is megállapították, hogy a Holdon való hosszabb távú berendezés szempontjából számos előnnyel járna a barlangokban való letelepedés, hiszen ezek a helyszínek védett területet jelentenek a mikrometeoritok becsapódásaitól, valamennyire óvnak a sugárzástól és a felszíni hőmérséklet óriási ingadozásai is kevésbé viselik meg az embereket és eszközeiket a kiegyensúlyozottabb klímájú helyeken. Azt azonban, hogy valójában milyen kellemes körülményeket, majdhogynem szobahőmérsékletet is biztosíthatnak a gödrök az űrhajósoknak, csak a legújabb vizsgálatok során derült ki.

A Lunar Reconnaissance Orbiter hőkamerás felvételeinek és adatainak elemzésével, amelyeket a DLRE (Diviner Lunar Radiometer Experiment) eszköz gyűjtött be, Tyler Horvath, a UCLA Föld-, Bolygó-, és Űrtudományi részlegének kutatója, az egyetem bolygótudományi professzora, David Paige és a Boulderi Colorado Egyetem szakértője, Paul Hayne, felfedezték, hogy a mélyedések hőmérséklete állandó jelleggel 17 Celsius-fok közelében van, alig módosul a nappali és éjszakai időszakok között. Pedig a holdi hőmérsékletváltozás nem kis mértékű: a körülbelül 15 napig tartó nappalok során 120 Celsius-fokot is elérhet a forróság az egyenlítői területeken, míg a szintén 15 napos éjjelek mínusz 130 Celsius-fokot hoznak. A vizsgálatok során főként egy mélyedés, a Mare Tranquillitatis régióban lévő 100 méter mély és szintén száz méter hosszú lyuk kőzeteinek és porának hőmérsékleti jellemzőit mérték a kutatók és ez alapján számították ki a becsült hőmérsékletváltozást, de az eredményként kapott 17 Celsius-fok némileg csalóka képet festhet a gödrök jövőbeli védelmező szerepét illetően.

A kiegyensúlyozott hőmérséklet ugyanis csak a perem által védett és árnyékba burkolózó részét jellemzi, a gödör aljának napsütötte része olyan forróra melegszik, hogy túllépi a holdfelszín perzselő hőfokát is: 148 Celsius-fokos lehet. Ha a mélyedés lávacsatornákban, vagyis barlangokban folytatódik, akkor a barlang hőmérséklete viszont a gödör árnyas részéhez hasonló klímával bírhat, megfelelő lakóhelyet biztosítva a leendő látogatók számára.

"Az emberek barlangokban élve fejlődtek ki és barlangokba térhetünk vissza a Holdon"

- mondta Paige az UCLA beszámolója szerint.

2018-ban a SETI Intézet (Search for Extraterrestrial Intelligence) is az LRO szonda segítségével talált rá hasonló lyukakra a Hold északi pólusánál, amelyek a feltevések szerint lávacsatornák felszín alatti hálózatába vezetnek. Pascal Lee, az intézet munkatársának akkori felvetése szerint a holdi barlangok tanulmányozása megnyithatja az utat a Mars barlangjainak vizsgálata előtt is, amelyek a felszíninél melegebb, nevesebb és védettebb környezetet biztosítva, akár valamilyen fajta életnek is otthont adhatnak vagy adhattak valaha.

(Fotó: NASA/GSFC/Arizona State University, SETI Institute)

Két hónapig éltek a semmi közepén, hogy bizonyítsák a holdbázisuk működőképességét Az origamiszerűen felépülő Lunark az összehajtott méretének 750-szeresére hajtogatható ki, és meglehetősen komfortos lakóhelyül szolgálhatna a Holdra készülő asztronauták számára.