Az emberiség sikeresen mozdított arrébb egy égitestet – nem is kicsivel

2023 / 03 / 02 / Felkai Ádám
Az emberiség sikeresen mozdított arrébb egy égitestet – nem is kicsivel
A DART misszióval kapcsolatos pontos adatok a citizen science projektnek köszönhetően kerültek publikálásra.

A DART (Double Asteroid Redirection Test) küldetés egy kinetikus ütközésteszt volt, amelynek célja a potenciálisan veszélyes aszteroidák eltérítése azáltal, hogy egy űrhajó becsapódik, lendületet ad át a szóban forgó égitestnek, és kimozdítja azt a pályájáról. A küldetés a Didymos aszteroidát és körülötte keringő Dimorphost vette célba, amely jó tesztelési terepet biztosított a módszerhez. A becsapódás a kezdeti becslések szerint hét perccel rövidítette volna le a Dimorphos keringési idejét, de a végeredmény 33 perc körül alakult a becsapódás során felszabaduló törmelékfelhő miatt – számol be róla az IFLScience. Ami pedig igazán fontos, hogy immár ismerjük a becsapódással kapcsolatos pontos számokat is, hála a citizen science projektnek.

Most már biztos: képesek lennénk eltéríteni egy Föld felé tartó aszteroidát A NASA-nak annál is jobban sikerült letérítenie a Dimorphost a pályájáról, ahogy eredetileg tervezték.

Egy kutatócsoport, köztük Dr. Cristina Thomas a Northern Arizona Egyetemről, öt tanulmányt publikált a DART küldetés hatásáról. A kutatások céljai kettősek: egyrészt betekintést nyújtanak a bolygóvédelembe, másrészt segítik az égitestek további megértését is.

A becsapódás összetettebb volt, mintha egy szilárd űrhajó csapódott volna egy szilárd aszteroidának. A legtöbb aszteroida ugyanis törmelékhalom, így a becsapódást követően anyag lökődik ki, ami további lendületet hordoz. A tanulmányok szerint a DART-teszt során például nagyobb lendület származott a kilökött anyagból, mint magából az ütközésből. A lenti timelapse felvételen a Didymos -Dimorphos rendszer látható:

A citizen science projekt keretében az Unistellar teleszkópokat használva a civilek is nyomon követhették a törmelékfelhő kialakulását és fejlődését. A civilek megmérték a kettős aszteroidarendszer fényességét is, valamint megbecsülték a becsapódás során bekövetkező tömegveszteséget, amely a Dimorphos tömegének 0,3 és 0,5 százaléka között alakult. Az esemény így mesterséges „üstököst” vagy aktív aszteroidát hozott létre – így betekintést nyújtott az aktív aszteroidák tanulmányozásába is.

A DART küldetés tanulsága, hogy a hasonló kinetikus megoldások működnek, és felhasználhatók egy tényleges célpont eltérítésére is akár. A becsapódás nagyobb eltérést eredményezne, mint egy egyszerű, szilárd tárgyak közötti ütközés a fenti okok miatt – ez az információ pedig azért fontos, mert adott esetben előfordulhat, hogy relatíve rövidebb figyelmeztetési idővel kellene eltérítenünk egy aszteroidát.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Gyors és olcsó: hatalmas, felfújható űrállomásokat bocsátanak fel két éven belül
Gyors és olcsó: hatalmas, felfújható űrállomásokat bocsátanak fel két éven belül
A Max Space stadion méretű, de olcsón és könnyen telepíthető űrállomásokat ígér. A 2026-ban fellőtt első modult követően pedig ilyenekben élhetnek az emberek majd a Holdon, és aztán a Marson is.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.