Az iPhone megalkotója a ChatGPT atyjával dolgozik együtt az okostelefonok utódján

2023 / 09 / 30 / Bobák Áron
Az iPhone megalkotója a ChatGPT atyjával dolgozik együtt az okostelefonok utódján
Jony Ive és az OpenAI vezérigazgatója, Sam Altman a hírek szerint olyan projekten dolgoznak, ami nyugdíjba küldhetné az okostelefonokat, a tervükre pedig már egymilliárd dolláros támogatást is sikerült szerezniük a japán SoftBanktől.

Valószínűleg kevesen vannak, akiknek ne csengene ismerősen Jony Ive neve, hiszen a legendás formatervező munkássága alapjaiban határozta meg az elmúlt évtizedek technológiai innovációit. Ive olyan készülékek megszületésénél bábáskodott, mint az iPhone, az iPad vagy az Apple Watch, 2019-ben viszont kisebb meglepetésre otthagyta az Apple-t és saját céget alapított. A LoveFrom azóta már olyan márkákkal működött együtt, mint a Ferrari, Ive viszont az elmúlt években külső tanácsadóként még az Apple-nél folyó munkában is részt vett. Bár a céggel való együttműködése tavaly júliusban véget ért, a dizájner a jelek szerint ezután sem fordít hátat a technológiai szektornak: a The New York Times információi szerint Ive a ChatGPT-t megalkotó OpenAI vezérigazgatójával, Sam Altmannel fogott közös projektbe, aminek célja nem kevesebb, mint egy olyan eszköz megalkotása, ami leválthatja a mai okostelefonokat.

A lap szerint a munka még a kezdeti fázisban jár, így értelemszerűen nem sokat lehet tudni arról, hogy pontosan mi is készül, de az biztos, hogy egy olyan eszközről van szó, ami jelentősen támaszkodik a mesterséges intelligenciára, emellett pedig a hírek szerint az okostelefonoknál megszokott, téglalap alakú kijelzőnek is búcsút inthetnénk. Ez a The New York Times információi szerint már önmagában elég volt ahhoz, hogy meggyőzze a japán SoftBankot, akik egymilliárd dolláros befektetéssel támogatták meg a projekt indulását. Szon Maszajosi vállalatától eddig sem állt távol a rizikós ötletek felkarolása, hiszen éveken keresztül ők voltak a tulajdonosai a különleges robotokat tervező Boston Dynamics-nak is, a jelenlegi projekt szempontjából viszont ennél sokkal lényegesebb, hogy 2016 óta az ő 90%-os tulajdonukban van az ARM Holdings is, amely az okostelefonok processzorainak az architektúráját tervezi.

Milliárdos támogatás ide vagy oda, az biztos, hogy ha Ive és Altman sikerre akarják vinni a tervüket, akkor nagyon komoly munka áll előttük, hiszen az OpenAI-nak és a LoveFromnak együttvéve is mindössze néhány száz alkalmazottja van, akiknek ráadásul nincs tapasztalatuk a hardverek tervezésében, vagyis a projekthez egy komplett infrastruktúrát kell felépíteni a semmiből.

Altman egyébként nemrég egy másik projektbe is beszállt, ami az okostelefonok leváltását tűzte a zászlajára: a korábbi Apple alkalmazottak által alapított Humane az ígéretek szerint még az idén bemutatja a forradalminak kikiáltott készülékét, ami egy néhány hónappal ezelőtt tartott bemutató alapján a hagyományos kijelző helyett kivetíti az információkat és szintén erősen támaszkodik a mesterséges intelligenciával kapcsolatos megoldásokra. Sokan ugyanakkor kétségbe vonták, hogy a ruhára rögzíthető eszköz a valóságban is képes mindazokra a dolgokra, amit a demóban bemutattak, és még ha így is lenne, a Humane Ai Pin a funkciói alapján inkább tűnik egy olyan eszköznek, ami kiegészítheti az okostelefonokat, mint egy olyan valaminek, ami teljesen leváltja a jelenlegi technológiát.

(Borítókép: Jony Ive (balra) és Tim Cook, az Apple vezérigazgatója az iPhone XR 2018-as bemutatóján, Fotó: Justin Sullivan/Getty Images)


Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
Szextechnológiai innovációk, amiket már ma ki lehet próbálni
A virtuális valóság ebben az iparágban például már nem is annyira virtuális.
Búcsút inthetünk a magánszférának? Egy harvardi tanulmány szerint igen
Búcsút inthetünk a magánszférának? Egy harvardi tanulmány szerint igen
Harvardi diákok kipróbálták, hogy mire képesek az okosszemüvegek, a nagy nyelvi modellek és bizonyos internetes adatbázisok együtt - az eredmények szerint az emberek neve, telefonszáma, lakcíme, de ennél akár sokkal személyesebb adataik is pillanatok alatt megjeleníthetőek az okosszemüvegek segítségével.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.