Mióta dolgozol a memoQ-nál és hogyan kerültél a céghez?

Matekszakot végeztem és angolt, egy ideig tanítottam, majd EU-s projektmenedzser voltam a Matematikai Kutatóintézetben és onnan kerültem el egy fordítóirodához. Ekkor még teljesen új voltam az egész iparágban, itt kezdtem el a technológiai projektekkel behatóbban foglalkozni. A fordításról sok mindenkinek az jut eszébe, hogy valaki kinyomtat egy regényt, majd begépel a Wordbe egy fordítást, de a szakfordítás valójában elég régóta nem így működik. A memoQ az egyik eszköz, amit a fordítók ilyenkor használnak.

Érdekelt a fordítási szakma és később ismerkedtél meg jobban a technológiai oldalával?

A fordítási szakma egyáltalán nem érdekelt, alapvetően nagyon nehéz nekem fordítani, mivel nincs összekötve az agyam angolul tudó és magyarul tudó fele :) Elméleti nyelvészet szakra is jártam, ezért a nyelvek úgy általában kifejezetten érdekeltek, de a fordítóirodai projektmenedzsernek a fordítás tartalmához viszonylag kevés köze van. Egyrészt fontos, hogy a projektmenedzser olyan fordítót válasszon, aki ért az adott témához, másrészt gyakran egy utolsó ellenőrzést is kell csinálni. Ilyenkor ezek az eszközök, mint például a memoQ, alkalmasak arra, hogy a gyanús dolgokat kiszűrjék, kezdve attól, hogy ha volt egy szám az eredeti forrásszövegben, akkor az bekerült-e a célszövegbe is. Nagyon sok nyelvű, húsz, harminc, negyven nyelvű projektjeim voltak, és bizonyos nyelveken, például thaiul ezeket ellenőrizni sokkal nehezebb.

Már ott egyre mélyebbre mentem azokba a technológiai folyamatokba, amelyek az előkészítési fázis fontos részét képezik. A szoftverfordítási részlegünkön dolgoztam, ami azt jelentette, hogy nagyon sokféle fájlformátummal kellett dolgozni, XML, JSON, .Resx, ezek mind olyan szövegfájlok, amelyekben van valami varázslat és érteni kellett hozzá, hogy ezt a varázslatot hogyan lehet szétválogatni, hogy mi az, amit a fordító is kell, hogy lásson és mi az, amit el kell előle dugni. Emellett az is nagyon érdekelt, hogy hogyan lehet megoldani hogy minél kevesebb kézimunka legyen egy-egy feladattal, hogyan lehet a munka adminisztratív felét minél inkább egyszerűsíteni. Amiben egy számítógép jobb, mint egy ember, azt csinálja a számítógép.

Kaptál ilyenkor visszajelzést a fordítóktól, hogy mire van szükségük, igényük?

Abszolút, ennek a munkának van egy kifejezetten humán része is. Ha harmincöt fordítóval dolgozol, mert harmincöt nyelvre fordíttatsz nagyon kicsi szövegeket hetente háromszor, akkor nagyon fontos kiépíteni a bizalmi kapcsolatot, elérni azt, hogy merjenek kérdezni tőled. Főleg szoftveres fordításnál a szövegfájlból nem derül ki, hogy milyen környezetben fog megjelenni egy bizonyos szó vagy kifejezés, ezért, ha félrefordítással találkozunk, az majdnem biztosan azért történt, mert a fordító nem tudta, hogy mi lesz a kontextus. Azt kiépíteni a fordítókban, hogy ilyen esetekben mindig merjenek kérdezni, kemény munka volt.

Miközben egyre inkább a munka technológiai része felé fordultál, kapcsolatba kerültél a programozással? Kellet érteni a programozók nyelvén is?

A fordítóirodában voltak olyanok a csapatban, akik konkrétan programozók is voltak, az egyik srác például egyszer a vonaton munkába jövet megírt egy mailszervert és, mivel én vezettem az IT-t is, tudni kellett velük szót érteni. Programozni nem tudok, de értelmesen lehet velem beszélgetni, ötletelni arról, hogy valamit milyen irányból lenne érdemes megközelíteni.

Az, hogy nőként vállaltad ezt a pozíciót, befolyásolta bármiben a helyzetedet? Észrevetted, hogy a férfi kollégák emiatt jobban, vagy éppen kevésbé bíznak benned?

Akikkel együtt dolgozom, azoknál nem. Ami viszont visszatérő frusztráció, főként a magyar cégekkel való levelezések során, amikor érzem, bár ezt nehéz konkrétan megfogalmazni, hogy egy másik szinten kezdenek el válaszolni. Mielőtt a memoQ-hoz kerültem a fordítóirodánál már használtuk a cég szoftverét és az itteni support részlegen dolgozó srácokkal is, akik azóta a kollégáim, egyenként kellett ezen a bizalmi folyamaton végigmenni. De a konkrét napi munka során ezt nem érzem. A korábbi munkahelyemen a hardver beszerzése is az én csapatomhoz tartozott, és még ott is el lehetett azt érni, hogy a rendszergazdák, akik tényleg értettek a hardverhez, el tudták magyarázni olyan magas szinten a dolgokat, hogy már én is hozzá tudtam szólni.

Mikor a memoQ-hoz jelentkeztél az állásra kifejezetten női jelentkezőket keresett a cég?

Azt nem tudom, hogy akkoriban így volt-e, én addigra már sok szállal kapcsolódtam a céghez, vagyis tudták, hogy kit vesznek fel. Amilyen szempontból a memoQ egyébként rendkívül nőbarát, de valójában inkább emberbarát hely, az a rugalmasságuk. A felvételi idején megbeszéltük, hogy nem feltétlenül tudom napi nyolc órás beosztásokban teljesíteni a heti munkát a gyerekekkel kapcsolatos elfoglaltságok miatt, de ez itt teljesen természetesnek számított. Amikor elkezdtem itt dolgozni, akkor tapasztaltam meg, hogy ez nem olyasmi, amit a nők kedvéért csinálnak, rengeteg férfi kolléga is él ezzel a lehetőséggel.

Tehát teljes egyenlőség van a cégnél?

Igazából azért van egyenlőség, mert az nem nem-függő, hogy kinél vesszük figyelembe, hogy családja is van, egy férfinél éppen annyira előfordulhat, hogy mennie kell délután a gyerekekért, mint egy nőnél. Mennyiségileg ugyan kevesebben vagyunk csajok, de szó sincs arról, hogy mi vagyunk a fura, közepesen megbízható munkaerők, akikkel bármikor előfordulhat, hogy otthon kell maradni a gyerekkel. Nálunk egyébként otthon is egyenlőség van ilyen szempontból, de ez egy tanulási folyamat eredménye. Érdekes, hogy én is rettenetesen felvilágosultnak éreztem magam, de amikor az első ilyen probléma adódott, akkor először mégis arra gondoltam, hogy ezt nekem kell megoldanom. Eltelt tíz perc, mire eszembe jutott, hogy "ennek a gyereknek apja is van, kérdezzük meg, hogy itthon tud-e maradni vele".

Ezt lehet, hogy akkor a nők is így alakítják, eleve, maguktól, többet vállalnak?

Igen, ez a reflex. Nem szándékosan terveztük így, egyszerűen fel sem merült, hogy máshogy is lehetne csinálni. A második gyereknél már feleztük a GYED-et, a világ pedig ezt a szituációt elég jól kezelte. Ebben az irányban is érzékelek haladást.

A memoQ által rendezett Lányok Napja eseményhez kapcsolódva: lényegesnek tartjátok, hogy ha ez a fajta rugalmasság ilyen jól működik a cégnél, akkor ösztönözzetek másokat is erre? Kiemelt szerepet játszik a nők támogatása és a női munkatársak keresése?

Igen, kifejezetten törekszünk rá, hogy olyan szemmel is nézzük az álláshirdetéseket, hogy vajon mitől lesz az nők számára is vonzó. Van egy olyan elképzelés, hogy a nők akkor jelentkeznek egy állásra, ha a minden egyes feltételnek megfelelnek, a férfiak akkor is, ha csak a felének. Emiatt azt nagyon hangsúlyozzuk, hogy nem az a lényeg, hogy mindent feltételt teljesítsenek, a hirdetésekben csak egy átfogó képet nyújtunk a hozzávetőleges elvárásokról. Mostanában is volt olyan pozíció, ahol konkrétan megkérdezték, hogy szerintem mit kellene még máshogy megfogalmazni, hogy nők számára is vonzóvá váljon a hirdetés. Mert alapvetően a tech pozíciókra, és ebből a szempontból a termékmenedzser is annak számít, a jelentkezők körülbelül húsz százaléka nő.

A tech szakmán belüli pozíciók, például a szoftver designer (Veronika korábbi munkája során ezzel is foglalkozott, szerk.) jelentése folyamatosan átalakulóban van. Tíz évvel ezelőtt még szoftver designer hívták azt, aki kitalálta, hogy hogyan működjön egy-egy funkció. Most már a design kifejezést sokkal inkább a User Interface (UI), User Experience (UX) munkákra használják. Az, hogy kitalálod, hogyan működik egy funkció, sokkal inkább elment csapatmunka irányába, ma már az egész fejlesztésre inkább a közös munka jellemző. A klasszikus waterfall fejlesztés úgy működött, hogy üldögélt egy szoftver designer, akkor még így hívták, a szobájában egyedül, nagyon sokat gondolkodott, azután összeállított egy hosszú dokumentumot, amiben le volt írva részletesen, hogy mit hogyan kell csinálni. Én is így kezdtem a memoQ-nál dolgozni. És ilyenkor, esetleg, az ember a kollégájával beszélgetett, vagy felhívott három felhasználót, akivel egyébként is jóban volt, de alapvetően ez egy magányos elfoglaltságnak számított.

Innen jutottunk el odáig mára, hogy az egész folyamat csapatmunkában zajlik: a termékmenedzser a UX-essel és a fejlesztővel is folyamatosan kommunikál, tökéletes helyzetben velük egy triót alkotnak. Ezenkívül rengeteget beszélget a felhasználókkal is, így valósul meg az agilis fejlesztés. Az agilis manifesztónak számomra kedvenc tétele az 'embrace change' (légy nyitott a változásra), ami azt jelenti, hogy ha valamit kitaláltál vagy leprogramoztál, de kiderül, hogy meg kell változtatni, az nem baj, sőt, jó, mert ezáltal valami jobbat fogsz előállítani.

Mi egy termékmenedzser feladata?

A termékmenedzser feladatának első lépése, hogy a felhasználók eleinte nagyon ködös igényeiből kiindulva, amelyeknek egyik részét elmondják, másik részét kicsiklandozod belőlük, nekiállsz kutatni, felhasználókkal beszélni, piaci trendeket nézegetni. Emellett van, hogy sokan panaszkodnak egy problémára, például a webes felülettel nem elégedettek, ekkor neked kell megítélned, hogy ez a gond konkrétan mekkora, érdemes-e vele foglalkozni. Csak ezután következik az, hogy elkezdesz a hogyanon gondolkozni, ennél a pontnál kell bevonni a UX-et és a fejlesztőt. A UX hozza a tapasztalatot, hogy mi a kényelmes a felhasználóknak, a fejlesztő megmondja, hogy mi az, amit nehéz megcsinálni, a termékmenedzser pedig a felhasználót próbálja képviselni ebben a folyamatban. Mivel én is sokáig voltam felhasználó és fordítóirodánál is dolgoztam, ezért nekem azzal kapcsolatban van tapasztalom, hogy hogyan szoktak az emberek dolgozni ebben az iparágban. Ezután a fejlesztést is végigkísérjük, amikor már kódolnak a fejlesztők, akkor is folyamatosan kommunikálunk velük.

A cégnél UX-es pozícióban vannak női kollégáid is, például Sas Orsolya, akivel a Rakéta is készített interjút: látsz különbséget női és férfi UX-esek/fejlesztők/programozók között a velük való kommunikáció jellegét illetően? Flexibilisebbek a női munkatársak a megbeszélések szempontjából?

Őszintén, nem. A UX-es csapatunk fele-fele arányban áll női és férfi kollégákból, és mindannyian csodálatosan kommunikálnak, de ez a szakma eleve erről szól. UX-es nem lesz valakiből, aki nagyon merev gondolkodású. Fejlesztőkből viszont eleve nagyon kevés a nő, ezért sem tudunk igazán felvenni erre az állásra nőket.

Ezek szerint még mindig kevés nő választja ezt a pályát, vagyis a változást valahol gyerekkorban, az iskolákban, képzéseknél kellene elkezdeni.

Ez így van, a Lányok Napja rendezvény ezért is fontos. Amit szoktam mondani, hogy az ember nem végleges döntést hoz, mikor választ egy egyetemet. A memoQ-nál hatan vagyunk termékmenedzserek, ebből nekem matematikai-angol diplomám van, egy kollégámnak történelemből van PhD-je, másikuk német-latin és külkeres végzettséggel rendelkezik, egy kolléganőm fejlesztő volt, ez is mutatja, hogy nagyon sok irányból lehet ennél a szakmánál kikötni.

Nálad mennyire számított a matematikai végzettség?

A kétváltozós függvények deriválása nem sokat segített, de a rendszerezett gondolkodás számított. Öt évet töltöttem egy szakon, ahol voltak kihívások, voltak vizsgák, amikre nagyon sokat készültem és büszke voltam az eredményre, okos emberek között voltam, akikkel érdemes volt beszélgetni. Megtanultam, hogy milyen igazán sok energiát beletenni valamibe, aminek van eredménye és közben alig akadt olyan része, amiről úgy éreztem, hogy egyáltalán nem érdekel engem: ezek a dolgok nagyon sokat számítottak.

Szerinted mennyire kemény szakma a tech szakma és miért ajánlanád másoknak?

A számítógépekhez kapcsolódó szakmának az a legnagyobb előnye, hogy folyamatosan változnak, ezért ezekben a karrierekben tudnak váltani az emberek. Mivel brutális sebességgel fejlődik ez a terület, ezért állandóan keletkeznek benne új szakmák. A jelenlegi termékmenedzseri munkakör például (amit most annak hívunk) húsz éve még egészen biztosan nem létezett, legalábbis Magyarországon nem. Az egész UX forradalom is csak néhány évtizede kezdődött, és a következő évtizedekben is ugyanilyen sebességgel fog fejlődni ez a terület. Ha ma elmegy valaki tizennyolc évesen informatikus szakra, az nem azt jelenti, hogy úgy fogja tölteni az életét, hogy egy kis sötét szobában püföli a billentyűzetet, és néha az ajtó alatt belöknek neki egy pizzát. Az emberekkel való kommunikáció egyre fontosabb, emiatt a klasszikus, sztereotipikus, embergyűlölő típusú fejlesztő nem lesz sikeres.

Te személy szerint tervezel valamilyen váltást a karrieredben?

Nem, én ezt most nagyon élvezem, nagyon szeretem azt a szoftvert is, amin jelenleg dolgozunk. Emellett problémákat megoldani is jó érzés. Vannak olyan felhasználók, akik szívesen dolgoznak egy eszközzel, de itt meg ott fáj nekik, és azt kitalálni, hogy mitől fog nem fog fájni, megcsinálni, majd végül átadni nekik a terméket, az a legjobb érzés.

Mi az, ami igazán fontos lehet még ezzel a pozícióval kapcsolatban, mire hívnád fel a figyelmet?

Az angol nyelvű tudás nagyon fontos, a lehetőségek rendkívül leszűkülnek, ha az ember nem tud angolul megszólalni.

A cikk elkészítésében együttműködő partnerünk volt a memoQ, a világ egyik vezető fordítástámogató szoftverének készítője.