Beperelték a céget, ami azt állítja a serpenyőjéről, hogy nagyobb hőmérsékleten gyártják, mint amilyen a Nap felszíne

2023 / 10 / 21 / Bodnár Barna
Beperelték a céget, ami azt állítja a serpenyőjéről, hogy nagyobb hőmérsékleten gyártják, mint amilyen a Nap felszíne
A SharkNinja nevű, amerikai céget azzal vádolják, félrevezette a vásárlókat, amikor úgy reklámozta egyik tapadásmentes edénycsaládját, hogy azt több mint 16 ezer Celsius-foknak teszik ki a gyártás során. Ez azt jelentené, hogy a serpenyők a Nap felszínénél nagyobb hőmérsékleten készülnek, ami a vád szerint ellentmond a fizika és a termodinamika törvényeinek.

A per középpontjában a Ninja NeverStick Premium főzőedénykollekció áll, egy olyan edény- és serpenyőcsalád, amelyet a cég úgy hirdet, hogy a speciális gyártási eljárásának köszönhetően az edényekben gyakorlatilag sosem tapad le az étel. A SharkNinja szerint a serpenyőt több mint több mint 30 ezer Fahrenheitnek, azaz 16 ezer Celsius-foknál is nagyobb hőnek teszik ki az előállítása során, ez pedig "plazma kerámiarészecskéket" olvaszt a serpenyő felületére, "szuperkemény, texturált felületet hozva létre, amely a kiváló kötés érdekében összekapcsolódik exkluzív bevonatukkal". A hasonló, "hagyományos" tapadásmentes edényeket gyártásuk során átlagosan 480 fokon kezelik.

Márpedig a felperes, Patricia Brown szerint a rendkívül magas hőmérséklettel kapcsolatos, hangzatos állítás hamis, a cég pedig ezzel becsapja a vásárlókat, hogy előnybe kerüljön a versenytársakkal szemben. Brown - akiről eddig nem derült ki, hogy maga is az edénygyártó üzletágban dolgozik-e -  a NASA által tudományosan elfogadott adatot idézi a per dokumentációjában, miszerint

a Nap fotoszférája „csupán” 4-6 ezer fokos, vagyis harmadakkora, mint amiben a SharkNinja szuperserpenyőjét edzik.

A fotoszféra a Nap általunk is látható, külső része, ahol a Földünket érő napsugárzás nagyrésze is keletkezik. Ez a réteg a napkorong felszínétől körülbelül 400 kilométeres magasságig terjed, átlagos hőmérséklete pedig körülbelül 5500 fok, de vannak ennél hidegebb (napfolt) és melegebb (fáklya) régiói is.


A hirdetés szerint 3 év használat után a hagyomány serpenyő elveszíti tapadásmentességét, a 16 ezer fokon készített edény azonban nem. (Fotó: SharkNinja)

Emellett Brown azt is állítja, hogy a serpenyőnek ilyen hőmérsékletre való felmelegítése "fizikai képtelenség", mivel az alumínium 2470 Celsius-fokon gázneművé válik, gyakorlatilag elpárolog. A periratban arra is kitérnek, hogy a SharkNinja szerint a serpenyő csak 260 fokig sütőálló, amely a gyártási folyamat során használt állítólagos hőmérséklet fényében több mint érdekes.

A The Verge rámutat, hogy bár a SharkNinja állításai tényleg túlzónak tűnhetnek, a The Washington Post-ban megjelent régi cikkben mégis leírnak egy olyan eljárást, amely szerint a vállalat mégsem hazudik, és lehetséges, hogy a serpenyőt valóban képesek 16 ezer fokon kezelni a gyártási folyamatban. A 2002-ben megjelent írás egy Dániában kifejlesztett, akkoriban csúcstechnológiásnak számító eljárásról szól, amely során a titán és egy kerámia keverékét, amelyet 16 ezer fokra hevítenek, így atomjaik töltött részecskék felhőjévé - szaknyelven plazmává - bomlanak, majd szuperszonikus sebességgel érkeznek az alumínium serpenyő felületére, ahol közvetlenül a fémbe rögzülnek, ezzel rendkívül kemény, karcolásmentes felületet alkotva.

A SharkNinja ellen felhozott vádak ez alapján akár alaptalannak is bizonyulhatnak, a felperes szerint azonban a cég hangzatos, megtévesztő marketingtechnikát alkalmaz, amivel félrevezeti a vásárlókat, illetve, hogy növelje az - átlagosnál amúgy jóval drágább – termékei eladását.

(Borítókép: SharkNinja)


Hiánypótló funkcióval bővült a világszerte használt magyar szoftver
Hiánypótló funkcióval bővült a világszerte használt magyar szoftver
A memoQ az egyik legnépszerűbb fordítástámogató szoftver a szakmabeliek körében, a 10.1-es verzió óta pedig a szoftver webes változata már a képernyő-felolvasó programokkal is kompatibilis, így biztosítva, hogy a vakok és gyengénlátók is önállóan, külső segítség nélkül tudják használni a szolgáltatást.
Itt a megoldás? – Egy új anyag megköti az üvegházhatású gázokat
Itt a megoldás? – Egy új anyag megköti az üvegházhatású gázokat
A “Ketrecek ketrece” néven emlegetett anyag nem csak a CO2-t köti meg, de egy annál jóval potensebb üvegházhatású gázt is. A tudósok véleménye alapján rendkívül ígéretes felfedezésről van szó.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.