Az élőlények által inspirált vagy azokat amennyire lehet, pontosan utánzó mesterséges szerkezetek ideális megoldást nyújthatnak a természetben való alkalmazások területén, mivel organikusabb módon lehet őket adaptálni a feladatvégzés helyszínéhez és a mérnökök számára is könnyebbséget jelent a tervezésük, amihez modellként szolgálnak az élő biológiai struktúrák. Logikus elképzelésnek tűnik, hogy a szintetikus és a természetes lények találkozását a természethez való alkalmazkodás határozza meg és ne fordítva: így a robotok jelenléte kevésbé zavaró hatású és a hatékonyságuk is növelhető.

Ez akár a humanoidok tervezésében is szerepet játszhat: sok cég éppen azért fejleszt bonyolult és nehezen megépíthető emberszerű robotokat az egyszerűbb változatok helyett, hogy a társas, emberközeli alkalmazások során jobban belesimuljanak a környezetükbe. Az állatok testfelépítésének és viselkedésének utánzása is hasonló célokból lehet megfelelő választás a gépek kialakítása során, így a robot leendő működési területe eleve meghatározza a szerkezeti sajátosságokat is. Ez volt a célja a Természetes Robotikai Verseny megrendezésének is, amelyen olyan gépek tervezését várták a rendezők, amelyek a biomimetika elvei alapján lettek kifejlesztve.

A verseny győztese, a Robo-Hal, ezt az irányt képviseli és a robotnak fontos feladatot szán a tervezője a jövőben: abban segíthet, hogy valamivel csökkenjen az óceánok mikroműanyag szennyezetsege és hozzájáruljon a tisztább környezet fenntartásához. Maga a műanyagszűrő hal persze nem tudja egyedül felvenni a versenyt a hatalmas mennyiségű hulladék folyamatos újratermelődésével, de kiegészítő megoldást jelenthet a sokkal nagyobb szabású projektek mellett a küzdelemben. A robot előnye, hogy egészen egyszerűen gyártható, a tervező által közzétett dizájntervek alapján bárki létrehozhat és munkába állíthat egyet egy 3D nyomtató segítségével. A mesterséges hal hasonlóan működik, mint a valódi társai: az előrehaladást a farokrész oldalirányú mozgása biztosítja (mindkét oldalon egy-egy motor található), a kopoltyúin átáramló vizet pedig megszűri és a fennakadó mikroműanyagot hálós anyagba gyűjti.

A verseny szervezőinek leírása szerint a műanyagszennyezéssel való harcban minden kis segítség számíthat, mivel a probléma mértéke egyre nagyobb és nagyobb évről évre: korábbi számítások szerint az óceánok plasztiktól való megtisztítását célzó Ocean Cleanup projektjének egészen 2150-ig kéne folyamatosan futnia ahhoz, hogy az óceánokban található (és időközben bekerülő) műanyag mennyiségének kevesebb, mint egy százalékát eltávolítsák. Igaz, hogy a számításokat a pilot program adatai alapján készítették el, a szervezet pedig a fejlesztések révén sokkal ambiciózusabb célok elérését tervezi: a projektük során 2040-re az óceánokban található műanyag 90%-át szeretnék eltávolítani.

(Fotó: University of Surrey, Getty Images /Anton Petrus)

Látványos animáción nézhetjük meg, hogyan fogják megtisztítani az óceánt a rengeteg szeméttől A The Ocean Cleanup célja, hogy felszámolják a csendes óceáni nagy szemétszigetet, amelyhez most egy új eszközt is építettek: a System 003 nevű rendszer 2500 méter hosszan és négyméteres mélységig képes összegyűjteni minden szemetet, így mindössze tíz darab elég lehet belőle a százezer tonnányi hulladék kihalászásához.