Így fog kinézni a világ leggyorsabb utasszállító repülőgépe

2022 / 07 / 21 / Bobák Áron
Így fog kinézni a világ leggyorsabb utasszállító repülőgépe
Immár nyolc éve annak, hogy az amerikai Boom Supersonic alapítói a fejükbe vették, hogy a Concorde nyomdokain haladva megalkotják az újgenerációs szuperszonikus utasszállító repülőgépet, amelynek végleges dizájnjáról két nappal ezelőtt, a Farnborough-i Nemzetközi Légibemutatón rántották le a leplet.

A Boom Supersonic eddig az Overture tavalyelőtt bemutatott lekicsinyített változatával, az XB-1-gyel végzett kísérleti repüléseket, ám 26 millió órányi szoftveres szimuláció lefuttatása és öt szélcsatornás teszt után elérkezettnek látták az időt, hogy véglegesítsék az utasszállító formatervét is, amely a tervek szerint minimum 65, de akár 80 utas szállítására is alkalmas lesz.

A repülőgép a cég közleménye szerint mind aerodinamikailag, mind teljesítményben sokat fejlődött a korábbi tervekhez képest, és a szuperszonikus sebesség ellenére zavaróan hangos sem lesz. Ez utóbbira garancia, hogy a repülőgép szárazföld felett csak nagyjából hangsebességgel - de azt nem átlépve - fog repülni, a maximális, 1,7 machos sebességet pedig csak nyílt víz felett éri el. Ennek érdekében a repülőgépet négy hajtóművel szerelik fel, amelyek az ígéretek szerint úgynevezett fenntartható repülőgép-üzemanyaggal (SAF) fognak működni, így az Overture elméletben nettó zéró karbonkibocsátású lesz. A fogyasztás minimalizálása érdekében a gépet úgy tervezték meg, hogy a törzse hátrafelé enyhén szűküljön, a légellenállás minimalizálásával ugyanis jelentős mennyiségű üzemanyagot lehet megspórolni.

A honlapon található gyári adatok szerint az Overture 7867 kilométeres hatótávval rendelkezik majd, a korábbi hírek szerint pedig a London-New York távolságot mindössze 3,5 óra alatt képes lesz megtenni. Bár a Boom Supersonic korábban azt ígérte, hogy a repülőgép hatótávja jócskán felül fogja múlni a Concorde-ét, ez a jelek szerint csak részben valósult meg, hiszen a francia-angol koprodukcióban készült repülőgép nagyjából 7200 kilométert tudott megtenni egyhuzamban.

Bár az Overture a tervek szerint csak 2029-ben fog elkészülni, az érdeklődés már most is igen nagy iránta, hiszen többek között a Virgin Atlantic és japán legnagyobb légitársasága, a Japan Airlines is leadott már előrendelést a repülőgépre. Sőt, a Boom Supersonic friss közleménye szerint a koncepció már a hadsereg figyelmét is felkeltette, hiszen az Overture végleges változatával együtt azt is bejelentették, hogy megállapodást kötöttek a világ egyik legnagyobb hadiipari beszállítójával, a Northrop Grummannal, akik "speciális változatokat" fognak gyártani a gépből az Egyesült Államok és szövetségesei számára.

(Fotó: Boom Supersonic)

Nemsokára indulnak a szuperszonikus gépek tesztjei: gyakrabban repülhetnek szárazföld felett is Az Egyesült Államokban nem törölték el az 1973 óta érvényben lévő tiltást, de megkönnyítették, hogy tesztrepüléseket ne csak az óceánok felett lehessen végezni.


Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek
Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek
A természetes ásványvíz az egyik legegészségesebb dolog az emberi szervezet számára. De hol találunk Magyarországon természetes ásványvíz-forrásokat, és mit érdemes tudni róluk?
Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú
Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú
Szülő–gyermek kapcsolatra alapuló közös programokkal – például golf- és vitorlásversenyekkel – igyekszik előmozdítani a generációváltás kérdését a Raiffeisen Bank. Az intézmény az egyre szélesebb körű banki és befektetési megoldások mellett olyan eseményeket is szervez, amelyeken a fiatalabbak és az idősebbek egyaránt jól érzik magukat, érdeklődésük összeér. A jelenünkben „turbósodó” generációváltás tematikájáról kérdeztük Bálint Attilát, a Raiffeisen Bank privátbanki üzletágának a vezetőjét.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.