A csuklónkra hajlítható telefon lesz a jövő? A Motorola és a Samsung szerint nem elképzelhetetlen

2024 / 03 / 01 / Bobák Áron
A csuklónkra hajlítható telefon lesz a jövő? A Motorola és a Samsung szerint nem elképzelhetetlen
A barcelonai Mobil Világkiállításon a Samsung és a Motorola is hozott magával olyan telefon-prototípust, ami szinte 360 fokban hajlítható kijelzővel van ellátva, így akár a csuklónkra is felpattinthatjuk.

Ha azt kérdeznénk, hogy mi volt a mobilpiac legnagyobb újítása az elmúlt években, a legtöbb embernek az 5G mellett valószínűleg a hajlítható kijelzős telefonok ugranának be elsőre. Nem is érdemtelenül, hiszen a hajlítható OLED paneleknek köszönhetően mára lehetővé vált, hogy a telefonunkat összecsukva rakjuk zsebre, vagy ami még fontosabb, hogy egy készüléket használjunk tabletként és okostelefonként. Ez azonban még csak a jéghegy csúcsa, hiszen a hajlékony OLED-technológiában ennél szerteágazóbb lehetőségek rejlenek, elég csak a Motorola tavaly bemutatott gördíthető kijelzős készülékére gondolni, aminek a képernyője egy gombnyomásra meg tud nyúlni.

A Lenovo leányvállalata az idei barcelonai Mobil Világkiállításon sem maradt adós a látványos újdonságokkal, hiszen elhozták magukkal a tavaly októberi Lenovo Tech Worldön bemutatott Rollable Concept Phone prototípust, amelynek kijelzője szinte 360 fokban hajlítható. Ennek köszönhetően a telefont akár a csuklónkra is felrakhatjuk, akár egy túlméretezett okosórát, de van lehetőség arra is, hogy csak az alját hajtsuk be, ami így állványként funkcionál. Bár a telefonról le sem lehetne tagadni, hogy nem kereskedelmi forgalmazásra készült, hátlapi kamerát például egyáltalán nem találunk rajta, a Lenovo standján tartott rövid bemutató alapján prototípushoz képest egészen átgondolt eszközről van szó. A készülék alját behajtva például a 6,9 colos kijelző automatikusan lekicsinyíti magát 4,6 colosra, így garantálva, hogy semmi se lógjon le a képernyő látható részéről.

A Motorola néhány egyedi alkalmazást is kifejlesztett a telefonhoz, amikkel kihasználhatók a különleges kijelző adta lehetőségek. Az egyikkel a telefont sátoralakban félbahajtva amőbázhatunk a barátainkkal két kisebb képernyőn (bár egy Torpedó-szerű játékkal talán jobban tudták volna demonstrálni, hogy ez a megoldás miért hasznos), míg a másik egy lefotózott minta alapján hoz létre egyedi háttérképet, ezzel lehetővé téve, hogy a telefon kinézetét az aktuális ruházatunkhoz igazítsuk.

A Motorola képviselője az érdeklődőknek elmondta, hogy a Rollable Concept Phone megalkotása nem csak a kijelző-technológiában kívánt meg egyedi megoldásokat, de például az akkumulátorban is: mivel hagyományos akkumulátort nem használhattak, így a telefonban több tucat kisebb akkumulátor van elhelyezve egymás mellett, amelyek a gerincoszlophoz hasonlóan hajlanak. A bemutató során egyébként a cég munkatársa a telefont következetesen arra a csuklójára rakta, amelyen egy fémlappal ellátott csuklópánt volt - feltehetőleg nem véletlenül, de hogy ez csak puszta elővigyázatosság volt, hogy a telefon le ne essen, vagy valamilyen más funkciót szolgált, azt nem tudjuk, mivel erre mi is csak utólag, a helyszínen rögzített videót nézegetve figyeltünk fel.


Samsung Cling Band

A Motorola telefonjára szinte megszólalásig hasonló prototípust mutatott be a Samsung Display is, ami ottjártunkkor sajnos már nem volt üzemképes - ebben valószínűleg annak is szerepe lehetett, hogy a Cling Band névre keresztelt eszközt a Motorola készülékével ellentétben fel is lehetett próbálni. Ennek is megvolt ugyanakkor a maga előnye, hiszen így különösebb aggodalom nélkül tudtuk kipróbálni, hogy a készülék akkor sem esik le a csuklónkról, ha a réssel felfelé kicsit rázogatjuk a kezünket, igaz, annyira azért nem is tűnt stabilnak, hogy teljes szívnyugalommal futkároznánk egy ilyen, minden bizonnyal félmillió forint feletti telefonnal a karunkon.

Pedig a Samsung mérnökeinek minden bizonnyal valami ilyesmi járhatott a fejében, hiszen a telefon hátlapjára egy pulzusmérő szenzort is raktak, ami arra utal, hogy a jövőben talán az okosórákat is kiválthatják az ehhez hasonló, hajlítható kijelzős készülékek. Bár a Cling Band összességében kicsit "prototípusabbnak" tűnt, mint a Motorola csuklótelefonja, a Samsung egy területen mindenképpen előrébb jár, ugyanis az ő készülékük hátlapján kamerát is találunk, ami elengedhetetlen feltétele annak, hogy egy ilyen eszköz teljes értékű telefonként is használható legyen.

(Fotó: Bobák Áron/Rakéta.hu)

Teljesen átlátszó kijelzős laptopot mutatott be a Lenovo A ThinkBook Transparent Display kikapcsolva úgy néz ki, mintha a kijelző helyén csak egy üveglap lenne.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
A robotkutya bármilyen körülmények között talpra áll
A robotkutya bármilyen körülmények között talpra áll
A Deep Robotics alapos tesztelésnek vetette alá az általuk fejlesztett négylábú robotot, de a gép jól vette az akadályokat.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.