Korabeli beszámolók szerint Derinkuyu azután tért vissza a köztudatba, miután 1963-ban egy helyi lakos úgy döntött, hogy lebontja a háza pincéjében a falat, nagy meglepetésére pedig amögött rálelt a föld alá épült városra. Derinkuyu katakombái ekkor már hosszú ideje üresen kongtak, noha a település előtte évezredeken keresztül nyújtott menedéket a háborúk és üldöztetés elől menekülők számára.

A szakértők többsége úgy véli, hogy az ősi várost eredetileg a frígek (phrügök) hozhatták létre az i.e. VIII-VII. században, akik rájöttek, hogy a Közép-Anatólia jelentős részét borító, vulkáni hamuból és porból keletkezett tufába különösebb erőfeszítés nélkül lehet kamrákat ásni. Az archeológusok szerint ezeket a helyiségeket kezdetben valószínűleg egyfajta természetes hűtőszekrényként az élelmiszer tárolására használták, idővel viszont világossá vált, hogy a föld alatti építkezés ennél sokkal sokrétűbb előnyökkel bír.

Mások szerint Derinkuyu története ennél is régebbre tekint vissza, és a város kiásását még a hettiták kezdhették meg az i.e. XV. században. Bármelyik időpont is legyen ugyanakkor a valós, az biztos, hogy a település "aranykora" ezeknél jóval későbbre datálható. Derinkuyuról az első írásos feljegyzés valószínűsíthetően i.e. 370-ből származik: a szakértők szerint Xenophón minden bizonnyal erről a településről emlékezett meg az Anabaszisz című művében, amelyben a föld alatti várost úgy írta le, hogy az abban található lakások elég tágasak voltak ahhoz, hogy a család mellett a haszonállatoknak és az élelmiszerek tárolására is legyen elegendő hely.

Ahogy arról a labirintusszerűen elnyúló város számos kápolnája is tanúskodik, Derinkuyut a római korban a keresztények vették birtokba, akik többek között ide menekültek az üldöztetés elől. Később, i.u. 780 és 1180 között a város szintén védelmi feladatokat látott el, hiszen az arab-bizánci háborúk során a helyi lakosság szintén itt talált magának menedéket a támadások elől.

A kutatók szerint a város nagyrészt ez utóbbi időszakban nyerhette el a ma ismert formáját és vált egy valódi, föld alatti metropolisszá, amelynek relatíve tágas barlangházaiban mintegy húszezer ember élt. A 18 szintes város ekkoriban mintegy 445 km²-en terült el a föld alatt, és egy öt kilométeres alagúton keresztül közvetlenül kapcsolódott össze a közelben található másik föld alatti várossal, Kaymaklival. A régészeti feltárások közben világossá vált, hogy Derinkuyu ekkor már nem csak menedékként, de teljesértékű településként funkcionált, amelyben többek között piacteret, istállókat, borospincéket, iskolákat, fürdőket is találhatott az ide látogató. Egy tipikus derinkuyui otthonban a hálószoba mellett volt konyha és fürdőszoba is, a víz pedig csatornán keresztül érkezett mindenhova a fúrt kutakból. A városban a friss levegő is biztosítva volt a mintegy ötven szellőzőaknának köszönhetően, amelynek levegőjét csatornákon keresztül juttatták el a mélyebben fekvő részekre, az ürüléket pedig edényekbe gyűjtve szállították a felszínre.

A város bejáratánál még ma is látható a hatalmas, kerekre formázott kő, amelynek tömege elérte a fél tonnát, és azt a célt szolgálta, hogy támadás esetén a települést hermetikusan le tudják zárni. Hasonló megfontolásból építették a folyosókat is viszonylag szűkre, hiszen így ha a támadók mégis bejutottak, csak egymás mögött, egyesével tudtak haladni, ami rendkívül kiszolgáltatottá tette őket. A támadások elleni hatékony védekezés logikája jelenik meg a kutaknál is, a vízellátást ugyanis a fenti szinteken el lehetett zárni, ezzel biztosítva, hogy amennyiben az ellenség bejutna, ne tudják megmérgezni a vízkészletet.

A várost a XIV. században a mongol hadak betörése tette ismét fontos védelmi vonallá, az Oszmán Birodalom idején pedig a kappadókiai görögök találtak menedéket a föld alatt az üldöztetés elől. A város sorsát a Törökország és Görögország közötti 1923-as lakosságcsere pecsételte meg, aminek során Derinkuyut az utolsó lakosai is elhagyták.

Bár Derinkuyu a puszta számok alapján is szinte elképzelhetetlennek hat, Törökországnak ezen a vidékén egyáltalán nem számít egyedülállónak. Az archeológusok mintegy 250 kisebb-nagyobb föld alatti várost tartanak számon Közép-Anatóliában, mind közül a legnagyobbat pedig csupán 2013-ban fedezték fel a régió fővárosa, Nevşehir alatt. Míg ennek a feltárása jelenleg is zajlik, Derinkuyu már 1965 óta a turisták számára is látogatható, igaz, a 18 szintből biztonsági okokból csak a legfelső nyolcat nyitották meg a nagyközönség előtt.

(Felhasznált források: My Modern Met, IFL Science, ZME Science, Wikipedia, Fotó: Getty Images, Nevit Dilmen/Wikimedia Commons/CC BY-SA 3.0)

Miért lakik Pekingben több mint egymillió ember atombunkerekben? Pekingben egy komplett város épült a város alá kocsmákkal, biliárdtermekkel és rengeteg lakással.