Itt a bizonyíték, hogy az őshüllők voltak az élet valódi császárai

2019 / 11 / 19 / Perei Dóra
A NASA kutatója animációs videón szemlélteti, milyen hihetetlenül hosszú ideig uralták a dinoszauruszok a bolygót, és mi emberek mennyire kispályások vagyunk hozzájuk képest.

Ha valaki feltenné nekünk a kérdést, miszerint "Tudtad, hogy a dinoszauruszok a galaxis másik részén éltek?" akkor alighanem lelki szemeink előtt már pörögnek is a képek égből lehulló őslényekről. De természetesen erről szó sincs, csak Jessie Christiansen, a NASA kutatója animáción bemutatja, milyen sokáig uralták a dinók a Földet, mi pedig ehhez képest szinte csak most érkeztünk. Christiansen a folyamat szemléltetéséhez a Naprendszer Tejútrendszeren belüli mozgását modellezte.

A Nap mintegy kétszázötven millió év alatt kerüli meg egyszer a galaxis centrumát, a dinók pedig éppen akkor bukkantak fel, amikor Földünk utoljára jelenlegi pozíciójában volt. Mire azonban legismertebb képviselőik, például a félelmetes Tyrannosaurus rex kifejlődtek és benépesítették élőhelyüket, a Naprendszer éppen a Tejút egy másik részére vándorolt.

A felvétel persze nagyban leegyszerűsíti az eseményeket, hiszen a naprendszerek mozgása ennél jóval komplikáltabb; a Tejút belsejéhez közelebb eső bolygórendszerek például sokkal gyorsabban mozognak, mint a távoliak, ahogy keringési pályáik is különböznek. Sőt mi több, maga a Tejútrendszer is mozgásban van, így egyre közelebb kerül az Androméda galaxishoz. Magyarán csupán látszólag érkezünk vissza kiindulópontunkra, mert a kozmikus környék időközben teljesen megváltozik. A Naprendszer galaktikus pályája ugyanakkor távol esik a Tejút centrumától, többek között ezért alakulhatott ki élet a Földön.

(Fotó: Pixabay)


A személyesség luxusa: így lesz az ajándékból igazi emlék
A személyesség luxusa: így lesz az ajándékból igazi emlék

A karácsonyi ajándékozás az egyik legnehezebb műfaj. Na nem azért, mert ne lenne miből választani… épp ellenkezőleg! Sok a lehetőség, közben sok az elvárás, mégis valahogy eltűnik a lényeg, mégpedig az, hogy a figyelmünket adjuk. Karácsony előtt mindig ugyanaz a kérdés kering a fejemben: vajon mit adjak annak, akinek tényleg szeretném megmutatni, hogy mennyire fontos nekem?

Őszi stílus, határozott karakterrel – megérkezett a Beverly Hills Polo Club legújabb kollekciója
Őszi stílus, határozott karakterrel – megérkezett a Beverly Hills Polo Club legújabb kollekciója
Pontosan erre az időszakra készült: magabiztos, kényelmes és kortalan darabokkal, amelyek egyszerre működnek a hétköznapokban és az elegánsabb alkalmakon is.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.