Donald Trump vasárnaptól betiltja a TikTok letöltését az USA-ban

2020 / 09 / 18 / Bobák Áron
Donald Trump vasárnaptól betiltja a TikTok letöltését az USA-ban
Az USA kereskedelmi minisztériuma által pénteken kiadott rendelet alapján vasárnaptól két népszerű kínai alkalmazás, a WeChat és a TikTok is elérhetetlenné válik az amerikai alkalmazásboltokban, így azokat sem a Google Playből, sem az Apple App Store-ból nem lehet majd letölteni.

A The New York Times szerint a rendelet a WeChatet gyakorlatilag teljesen ellehetetleníti az országban, az ő esetükben ugyanis azt is megtiltották, hogy amerikai cégek bármilyen szolgáltatást nyújtsanak nekik, például szervereket biztosítsanak a WeChatnek vagy a szoftvereikben használják az alkalmazás kódját. A WeChat az egyik legnépszerűbb alkalmazás Kínában, ami üzenetküldő és közösségi oldal egyben, de széles körben használják fizetésre is, az utóbbi időben pedig az USA-ban is egyre több felhasználóval rendelkezik.

A nagyjából nyolcvanmillió amerikai felhasználóval rendelkező TikTokra ugyanezek a szabályok november 12-től lesznek érvényesek, azonban az alkalmazás letöltésére vagy a hozzá kiadott frissítések telepítésére már vasárnaptól sem lesz lehetőség az USA-ban. Ez azt is jelenti, hogy ha a Donald Trump által kifogásolt problémák november 12-ig megoldódnak, akkor a TikTok még mentesülhet a WeChatet sújtó korlátozások alól.

Miért épp a TikTok?

Donald Trump korábban azzal vádolta meg a TikTok tulajdonosát, a ByteDance-et, hogy az alkalmazáson keresztül adatokat gyűjtenek az amerikai felhasználókról, amelyeket aztán tovább adnak a kínai kormánynak. Ahogy korábbi cikkünkben írtuk, a ByteDance azonnal cáfolta ezeket a vádakat, noha az már korábban kiderült, hogy a TikTok valóban megfigyelte a felhasználók tevékenységét azok tudta nélkül, valamint cenzúrázta a videómegosztón megjelenő tartalmakat.


A TikTokot csak az USA-ban közel nyolcvanmillióan használják, a videómegosztó elsősorban a fiatalok körében népszerű (Fotó: Aaron Yoo/Flickr)

Az amerikai elnök ugyanakkor korábban maga is elismerte, hogy nem a nemzetbiztonsági kockázat az egyetlen oka a TikTok elleni intézkedéseknek, a Fox Newsnak arról beszélt, hogy az alkalmazás betiltása egy lehetőség lenne arra, hogy megbüntessék Kínát a koronavírussal kapcsolatos viselkedésük miatt.

Az Oracle tűnik a befutónak, de már nincs szó felvásárlásról

Rögtön ezután felvetődött, hogy a TikTok amerikai érdekeltségeit egy amerikai cég vásárolná fel, ezzel megoldva az adatbiztonságra vonatkozó aggályokat, hiszen az amerikai felhasználók adatai így hozzájuk kerülnének. Kezdetben a Microsoft tűnt a befutónak, azonban az utóbbi napokban már egyértelműen az Oracle-t emlegették a TikTok felvásárlására legesélyesebb jelöltként, amit maga Trump is támogatott. A The Verge néhány napja már tényként kezelte, hogy megszületett a megállapodást a ByteDance és az amerikai szoftverfejlesztő cég között, igaz, az újság információi szerint az Oracle nem felvásárolná a TikTokot, hanem "megbízható technológiai partnerként" ellenőrizné annak kódját és a felhasználói adatok kezelését. Trump erre bejelentette, hogy határozottan ellenzi ezt a konstrukciót, ami szerinte nem oldaná meg megnyugtatóan a nemzetbiztonsági aggályokat, így lehetséges, hogy megvétózza a megállapodást.

A The New York Times megjegyzi, hogy elképzelhető, hogy a kereskedelmi minisztérium mai döntése nyomán a Google és az Apple pert indítanak az amerikai kormány ellen, a két cég ugyanis már korábban kinyilvánította, hogy a tiltást jogsértőnek tartják, ami szerintük ellenkezik az amerikai alkotmány első módosításával.

FRISSÍTÉS 09.20: A BBC információi szerint Kereskedelmi Minisztérium szeptember 27-ig elhalasztotta annak a rendeletnek a hatályba lépését, amely lehetetlenné tette volna a TikTok letöltését az alkalmazásboltokból, "tekintettel a pozitív fejleményekre". Ez alatt azt értik, hogy Donald Trump áldását adta a TikTok, valamint az amerikai Oracle és Walmart közötti megállapodásra, így amennyiben azt a kínai kormány is jóváhagyja, létrejöhet a TikTok Global, amelynek a székhelye Texasban lenne, és az igazgatótanács többsége is amerikai tagokból állna. Az amerikai felhasználók adatait kezelő TikTok Global által gyűjtött adatokat az Oracle szerverein tárolnák, akiknek rálátásuk lenne az alkalmazás forráskódjára is. A hírek szerint a két amerikai cég 20%-os részesedéssel bírna az új vállalatban. A halasztás a WeChat betiltására nincs hatással.

FRISSÍTÉS 2: A Vox Magazin értesülései szerint egyelőre a WeChat is megúszta a dolgot, ugyanis az észak-kaliforniai kerületi bíróság bírája, Laurel Beeler bíró szólásszabadsággal kapcsolatos aggályokra hivatkozva felfüggesztette a rendelet végrehajtását.

(Borítókép: Tia Dufour/White House/Flickr)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Agyba ültetett Neuralink implantátummal, gondolatok útján generáltak posztot
Agyba ültetett Neuralink implantátummal, gondolatok útján generáltak posztot
Nem ez a világ első, pusztán gondolatokkal létrehozott közösségi média bejegyzése, de az első, amit Elon Musk cégének, a Neuralinknek eszközével alkottak meg.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.