Techno

Gyakorlatilag a teljes internet jövőjéről döntött az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága

Fellélegezhetnek a Google-nél, a Twitternél és a Metánál: nem felelősek a felhasználóik által elkövetett bűncselekményekért.
Tudás

Vége a vadnyugatnak: elfogadták az EU jogi kereteit a kriptopénzekkel kapcsolatban

A szabályozás az Unió szándékai szerint növeli az átláthatóságot és védi a befektetőket.
Techno

Szólásszabadságot ígért, de a török elnöknek nem mert nemet mondani Elon Musk

Korábban úgy fogalmazott, hogy a Twitter "semmilyen pontos információt nem fog cenzúrázni semmiről", most azonban mintha nem ezzel összhangban cselekedett volna.
Techno

Egy amerikai állam már be is tiltotta a TikTokot, napi hárommillió forintos bírsággal fenyeget a jogszabály

Montana példáját több másik állam követheti.
Ember

Mikrohullámú fegyver okozhatta az amerikai diplomaták rejtélyes megbetegedéseit egy frissen napvilágot látott jelentés szerint

A kizárólag az amerikai diplomatákat sújtó Havanna-szindróma 2016 óta tartja lázban a közvéleményt, és bár korábban a CIA kifejezetten cáfolta, hogy az elviselhetetlen tüneteket okozó megbetegedések mögött célzott támadás állhat, egy a titkosítás alól frissen feloldott dokumentum ennek ellentmondó eredményekre jutott.
Techno

A TikTok vezetőjének amerikai meghallgatásából mindenki rosszul jött ki

A politikusok nem tűnnek kompetensebbnek, a kínai tulajdonú vállalat nem tűnik megbízhatóbbnak négy és fél órányi vitatkozás után.
Techno

Ultimátumot adott a Fehér Ház a TikTok tulajdonosainak. Újra

Joe Biden úgy tűnik, végül Donald Trump ötletét valósítaná meg, hogy megszabaduljon a népszerű kínai apptól.
Techno

Mesterséges intelligencia által vezetett párt indulhat a választásokon Dániában

A hetvenes évek óta létrejött, kis irányzatok elképzeléseit tömöríti a Szintetikus Párt hangja, Leader Lars.
Techno

Az USA minden erejét beveti, hogy letörje Kína technológiai előnyét

Szakértők szerint Amerika "elképesztő nagyságrendű technológiai és geopolitikai erőket mozgósít".
Ember

Konkrét biológiai különbségeket fedeztek fel a liberálisok és a konzervatívok közt

A politikai identitás úgy tűnik mélyebben kódolt, mint azt eddig hittük – agyi szkenneléssel könnyen megállapítható, hogy valaki konzervatív vagy liberális.
Tudás

Hírességek, akik ellen a legtöbb merényletkísérletet követték el

Melyik híres embert (sztárt, politikust) próbálták eddig a legtöbbször eltenni láb alól? – Kiderül ebből a pár perces összehasonlító videóból.
Techno

Korszakalkotó digitális törvényről döntött az EU, nehéz helyzetbe kerül a Google és a Facebook

Tízmilliárd forintnyi lobbizás ide vagy oda, küszöbön a Digitális Szolgáltatások Törvény.
Tudás

Hatással lehet-e a választás eredményére a szokatlanul hideg idő?

Magyarországon vasárnap tartják az országgyűlési választásokat, amelyen több közvéleménykutató prognózisa szerint akár rekord arányú, 80 százalék körüli részvételi arány sem kizárt. Bár az április 3-i időpont nem szokatlan, az már annál inkább, hogy az országos átlaghőmérséklet az előrejelzések szerint jelentősen alacsonyabb lesz az ilyenkor szokásosnál, így felmerül a kérdés, vajon az időjárás beleszólhat-e választások eredményébe.
Techno

Másfél év után alakul az adatvédelmi megállapodás az USA és az EU között

A Facebook azzal fenyegetőzött, hogy kivonulnak Európából, ha nem tudnak megegyezni a felek.
Techno

Az Európa Tanács is rábólintott az EU digitális piacokról szóló törvényére

Az Európai Bizottság 2020 decemberében terjesztette be a két törvényt, ami alapjaiban határozhatja meg a következő évtizedek digitális viszonyait az EU-ban.
Techno

Így tudod beállítani, hogy kevesebb politikai hirdetés jelenjen meg a Facebook hírfolyamodban

Az április 3-i választások közeledtével a Facebook hírfolyamot valósággal elárasztották a politikai hirdetések, de már Magyarországon is van rá egyszerű módszer, hogy kikapcsoljuk őket.
Techno

Így nézhetjük meg, hogy visszaéltek-e az adatainkkal az országgyűlési ajánlások gyűjtésekor

Ügyfélkapus hozzáféréssel egy perc alatt megtudjuk a választ.
Techno

Küszöbön a korszakalkotó digitális törvénycsomag elfogadása az EU-ban

Sötét minták, hamis áruk, érzékeny adatokkal célzott hirdetések ellen szavazott az Európai Parlament.
Techno

Az Apple-nek egyáltalán nincs ínyére, ahogyan az EU a nagy technológiai cégeket szabályozná

Ezt Craig Federighi, a vállalat szoftverfejlesztésért felelős alelnöke tette nyilvánvalóvá egy a héten elhangzott beszédében.
Techno

Kína ezt a háborút már megnyerte - mondja a Pentagon nemrég lemondott, magas rangú vezetője

Az amerikai Védelmi Minisztérium korábbi szoftverfejlesztésért felelős vezetője szerint az amerikai cégek és az etikai viták is felelősek azért, hogy lemaradtak a mesterséges intelligenciával kapcsolatos fejlesztésekben.
Ember

A CIA több tervet is kidolgozott a WikiLeaks alapítójának elrablására és meggyilkolására

Egyes források szerint ezeknek a terveknek az ötletgazdája maga Donald Trump amerikai elnök, és az USA későbbi külügyminisztere, Mike Pompeo voltak.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.