A kimérák már köztünk járnak. Ezt nem átvitt értelemben kell érteni, hanem szó szerint. Azok a transzplantáción átesett emberek, akik szervezetébe valamilyen állati donort, például sertésbillentyűt ültettek be, kimérának számítanak. Az emberi donortól származó csontvelő-átültetéses páciensek is. Csakúgy, mint a laboratóriumi kísérleti állatok, melyeken mesterséges körülmények között tesztelik a különböző fajok génkészletének keveredését: egerek hasnyálmirigyébe ültetett patkánysejtek, majmok agyába ültetett emberi agysejtek, vagy az ún. geep, vagyis kecsuh (az angol goat-sheep, kecske-juh elnevezésből) alkotása is ebbe a kategóriába esik. Szintén kiméra minden oltással létrehozott növény, mikor a beoltott vad alany átveszi az oltvány tulajdonságainak egy részét.

A kimérák lényegében gén-mozaikokból felépülő szervezetek, melyeknél a két vagy három különböző egyedtől származó génkészlet akár az eredetinél előnyösebb tulajdonságokat is eredményezhet.

A görög mitológia Homérosz által leírt szörnye: „kecske középütt, sárkány hátul, elől meg oroszlán” tehát, a valóságban nem olyan szörnyű, tulajdonképpen bármelyik, az utcán mellettünk elsétáló ember is az lehet. A különböző fajok mesterséges keverését körülvevő viták és etikai kérdések ettől még nagyon is súlyosak és egyre sürgetőbbek.

Egér, idegen tüdővel

Nemrég az Irving Orvosi Központ, a Stanford Egyetem és a Tokiói Egyetem kutatói közös kísérletbe kezdtek, melynek célja, hogy megmutassák, lehetséges egerekben idegen donorból származó tüdőt növeszteni. A kísérlet sikerült, a gazdatestben valóban kifejlődött a szerv, élő, lélegző, szaladgáló kisegeret eredményezve. A teszt során az orvosok „belepiszkáltak” egy kicsit a genetikai struktúrába: az eredeti embrióból kitörölték a „tüdő-növesztő” gént, így az önmagában képtelen lett volna létrehozni a szervet, majd, megfelelő előkezelés után, mely felkészítette a donor DNS-t a módosításra, beültetették a sejteket, melyek magukban hordozták a funkcióhoz szükséges tudást, így a két génkészlet találkozása révén megszülethetett az új szerv. És most jön a lényeg. Dr. Wellington Cardoso, a kísérlet vezetője, a Nature magazinban publikált jelentésben elárulta, mi is valójában a kitűzött cél:

„Tanulmányunk bebizonyította, hogy a szerv-donorokra való várakozás alternatívájaként lehetségessé válhat új módszerekkel emberi tüdőt generálni állatokban, transzplantáció céljából.”

Szerv-szüret

Tehát mostantól afelé fognak haladni a kutatások, hogy előbb-utóbb emberi sejteket ültessenek be, természetesen az egérnél nagyobb állatokba, majd a kifejlődött szervet a tüdőbeteg pácienseknek ajándékozhassák. Elsősorban a disznók és juhok kezdhetnek félni, méretük miatt. A donorra várók, azok, akiknek már volt része az idegtépő várakozásban, hogy megcsörrenjen a telefon a jó hírrel, hogy tüdő érkezett, vagy akik már vesztették el családtagjukat a krónikus donor-szerv hiány miatt, viszont minden bizonnyal örülnek a hírnek. Hogy is lehetne elvenni a gyógyulás lehetőségét bárkitől, ha potenciálisan van rá megoldás. Az állatkísérletek, legyenek bármilyen borzalmasak is, eddig is alternetívát nyújtottak a humán-alanyokon etikátlannak minősített tesztekben, mi most a különbség, kérdezhetnénk.

Az olaj-evő baktérium esete

Professzor Ananda Chakrabarty volt az első ember Amerikában, aki kérvényt nyújtott be genetikailag módosított organizmus szabadalmaztatására. A Szabadalmi Hivatal korábban már levédett élő organizmusokat, például Louis Pasteur baktérium kultúráit, de először ekkor, 1971-ben engedélyezte, hogy ezt genetikailag módosított élőlényekkel is megtegyék. Chakrabarty négy külön fajból összegyúrt szuper-baktériuma átlag-feletti képességekkel rendelkezett: kétszer gyorsabban fogyasztotta el az olaj-foltokat, mint hétköznapi társai, a „multi-plazmikus hidrogén-karbonát-csökkentő Pseudomona” névre hallgató, nagy étvágyú mikroorganizmus a hidrogén-karbonátok 2/3-ával megbirkózott.

Az 1980-as Diamond v. Chakrabarty per végén a Legfelsőbb Bíróság kimondta: „Élő, ember által létrehozott mikroorganizmusok szabadalmaztathatóak.” Vagyis lényegében „minden a nap alatt, ami ember által készült”. Baktériumok, élesztősejtek, több száz állatfaj beletartozott a kategóriába.

1987-ben viszont a hivatal mégis okosabbnak tartotta meghúzni a határt, mégpedig a humán-elemeket (sejteket) tartalmazó kreációknál. Embert nem lehet szabadalmaztatni. 1987 óta meg van tiltva. Az ügy 2005-ben kapott megint nagy nyilvánosságot, mikor Stuart Newman, a New York Orvosi Egyetem professzora hét évnyi próbálkozás után elvesztette a lehetőséget, hogy szabadalmaztassa félig ember félig majom kiméráját, mely ekkor még csak papíron létezett és orvosi kutatások céljából hozta volna létre. A Szabadalmi és Védjegy Hivatal indoklása szerint a kreálmány túl emberi lett volna, így levédése ellenkezett volna a 13. alkotmány kiegészítéssel, mely tiltja a rabszolgaságot. Mivel a feltaláló birtokolja a találmányát, mások nem használhatják, vagyis alkalmazhatják az engedélye nélkül, ez azt jelentette volna, hogy csak a feltaláló szolgálatában állhat egész életében, nem dönthet a „munkahelyéről”. Ilyen és ehhez hasonló abszurdnak tűnő jogi indoklásokkal utasították vissza Newman kérelmét, aki, hogy csavarjunk egyet a történeten, örült a tiltásnak. Pontosan azért adta be a kérvényt, hogy precedenst teremtsen a humán-hibridek és kimérák szabadalmi tiltásához, valamint hogy párbeszédet kezdjen arról, mi is számít tulajdonképpen embernek, mielőtt még a genetikai módosítások túl messzire vezetnének.

Mi az az ember?

Bármennyire furcsának tűnik, pontos választ ebben az esetben senki nem tudott adni az ember definiálására. Hány százalék emberi sejtet lehet beültetni állatokba, hogy még állatnak lehessen tekinteni? Hol a határ? Mi van azokkal a kísérletekkel, mikor majmok agyába humán agysejteket ültetnek? Mi történik, ha emiatt a majom gondolkodása megváltozik, emberibb lesz?

A Newman ügyben végül is a döntés így szólt: azok az emberek, akik például sertés-szívbillentyűvel élnek nyilvánvalóan nem hibridnek vagy kimérának tekintendőek, ahogy azok az állatok sem, melyekben emberi sejteket ültettek, de attól még állati módon viselkednek és néznek ki.

Nem valami pontos megfogalmazás, lényegében azt is mondhatták volna: majd ránézésre eldöntjük. Newman és kollégája, a biomérnök Jeremy Rifkin éppen ilyen ködös, definíciónak nem nevezhető találgatások miatt szerették volna az ember-állat keresztezés teljes betiltását elérni, de ez nem sikerült.

Majmok bolygója

Azóta pedig a helyzet eszkalálódott, ez év augusztusában jelentették be az első emberi sejtekkel beoltott majom-embrió létrehozását. Professzor Juan Carlos Izpisúa Belmonte a jogi akadályok miatt Kínában, az állatkísérletek mekkájában hajtotta végre a beavatkozást, melyről nem árult el részleteket, de annyi tudható, hogy a cél ez esetben is annak tesztelése, hogyan hozható létre a jövőben emberi szervdonor állat-inkubátorokban. Sok szakember szerint ez a nagyon fontos kutatási terület egyelőre nem vet fel etikai kérdéseket, hiszen az embriókat a szabályok szerint csak 14 napig ill. néhány hétig hagyják életben, ennyi idő alatt nem fejlődnek ki szervek, vagyis a „mutánsok” legfeljebb a képzeletünkben születhetnek meg. Robin Lowell-Badge, a londoni Francis Crick Intézet biológusa szerint: „egyelőre nincs szó etikai aggodalmakról, hiszen nem fejlődik ki az idegrendszer, csak egy sejt- labdáról van szó.” Később azonban: „ha megengedjük, hogy ezek az állatok megszülessenek, miközben a központi idegrendszerük nagy arányban emberi sejteket tartalmaz, az már nyilvánvalóan problémákat vet fel.” Mindeközben Japánban Professzor Hiromitsu Nakauchi engedélyt kapott az első egér-ember embriók létrehozására, márciusban pedig eltörölték a 14 napos határidőt, vagyis a kimérák akár meg is születhetnének. Nakauchi ígérete szerint ez nem fog megtörténni. Még nem.

Félnetek nem kell

Alejandro De Los Angeles, a Yale Egyetem munkatársa szerint nem kell megijednünk. Mivel az ember és majom evolúciója között cirka 30-40 millió év különbség van, nem valószínű, hogy ezt egyhamar sikerül laboratóriumi körülmények között áthidalni, még az egér és patkány közti 10 millió évet sem sikerült. Még. Egyelőre. Valahogy ez a két szócska minden nyilatkozatban felbukkan, és nem megnyugtató, hogy a kísérletek tulajdonképpen mindig előrébb tartanak, mint a szabályozások. Ha visszatérünk a laboratóriumba, az egérkékhez a növesztett tüdővel, láthatjuk, hogy az első lépéseket már megtették a kutatók. És, mivel a tüdő olyan rendkívül összetett szerv a milliónyi tüdőhólyagocskával, hörgőkkel és erek dzsungelével, melyet még a legmodernebb módszerekkel, 3D nyomtatással sem tudnak létrehozni, valószínűleg minden erővel dolgozni fognak a folytatáson. Ahogy Dr. Wellington Cardoso mondta, ugyan egerek és emberek között nagy a különbség, de: „sok jele van, hogy a tüdő fejlődése a különböző fajoknál hasonlóan megy végbe, békáknál, egereknél, embereknél. Az elképzelés, hogy állatokat használjunk emberi tüdő fejlesztésére, nem megvalósíthatatlan.” Ennek fényében pedig, noha a dolgok valószínűleg nem vesznek majd Dr. Moreau-i fordulatot, de talán a szabályok átgondolásának itt lenne az ideje.

(Forrás: singularityhub, Fotó: Flickr/bethcanphoto, pexels, pixabay, wikimedia commons, Flickr/garystevens)