Dubai a 3D nyomtatásban is világuralomra tör

2019 / 11 / 16 / Perei Dóra
Dubai a 3D nyomtatásban is világuralomra tör
Átadták a világ első kétszintes, 3D nyomtatási technológiával kivitelezett épületét, ami impozáns méreteivel kapásból világcsúcsot döntött.

Kilenc és fél méteres magasság, hatszáznegyven négyzetméteres alapterület. Ezek a számok egy klasszikus háznál is figyelemreméltóak, 3D nyomtatásban viszont szinte elképzelhetetlennek tűnnek. Az arabok mégis nagyot álmodtak, és megalkották az elképzelhetetlent. Világrekord született az arab városállamban, amikor átadták az első kétszintes, 3D nyomtatási technológiával létrehozott épületét - írja az Esquireme. Bár a ház mérete hatalmas, az eljárás mégis jelentősen meggyorsítja a folyamatot, hiszen jóval kevesebb munkaerőt igényel egy hagyományos építkezéshez képest, ráadásul környezetkímélőbb is.

A munkálatokhoz csupán tizenöt személy szakértelme kellett, míg a megszokott technológiával ennek legalább duplájára lett volna szükség. Emellett az építkezési hulladék hatvan százalékkal csökkent, míg a költségek hatszáznyolcvanezer dollárról kétszázhetvenkétezer dollárra redukálódtak. A nyomtatást helyben végezték, melyhez előre kitalált sorrendben ásványokkal dúsított tintaszerű folyékony anyagot terítettek le, ami hamarosan betonná szilárdult, a digitális modell pedig azonnal háromdimenziós épületté vált. Ha a leírás nem elég szemléletes az alábbi videó annál inkább:

A projekt egyben megmutatja, milyen építészetileg és vizuálisan izgalmas objektumok nyomtathatók a normál építőtechnológiához képest.

Dubai 2030-ra a 3D nyomtatás fellegvára lehet

Legalábbis erről beszélt Sheikh Mohammed bin Rashid Al Maktoum, az Egyesült Arab Emírségek alelnöke a Dubai Future Foundationnek; terveik szerint 2030-ra a dubai épületek felépítésének huszonöt százaléka 3D nyomtatási technológián alapul, a piaci igényeknek megfelelően pedig idővel tovább növelik ezt az arányt. Hozzátette: a technológia az építőipari munkaerő csökkentésén túl az építkezéseken keletkező hulladék mérsékléséhez is hozzájárul, azaz nem terheli feleslegesen a környezetet.

A 3D nyomtatási stratégia megvalósítása a dubai önkormányzat, egészségügyi hatóság és a Dubai Holding közös célja. Utóbbi elsősorban pénzügyi szolgáltatásokra, ingatlanfejlesztésekre összpontosít. Az alelnök pozitívan tekint az előttük álló évekre:

A 3D nyomtatási technológia a jövő minden aspektusát átszövi a lakhatásunktól az utcákon és járműveken át az öltözködésünkig vagy a fogyasztott élelmiszerekig. A technológia nemcsak hozzáadott gazdasági értéket teremt, de át is alakítja a gazdaságokat, hiszen a szakképzetlen munkaerő alkalmazása rohamosan csökken az építőiparban.

A projekt három fő területre koncentrálódik: az építőiparban az elektronikai termékekre, az épületgépészetre, a mobilházakra; az egészségügyben a fogászatban, csontok, mesterséges szervek és sebészeti eszközök előállítására, míg a fogyasztói termékek piacára háztartási eszközöket, optikai eszközöket és divatkellékeket gyártanak.

(Fotó: thenational.ae)

 


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.