A Merkúr a Naprendszer Naphoz legközelebbi bolygója, ami 88 nap alatt kerüli meg a csillagot, miközben 46-70 millió kilométerre halad el tőle. A Holdnál alig nagyobb égitestet a kutatók az élet megjelenéséhez alkalmatlan, kietlen pusztaságnak tartották sokáig, mivel a Naphoz való közelsége, az atmoszféra hiánya és az extrém hőingadozás, ami miatt a hőmérséklet éjjel a mínusz 180, nappal a plusz 450 Celsius-fokot is elérheti, nem biztosítanak olyan körülményeket, amelyek elősegítenék az élet kialakulását.
A Merkúrt azonban nem csak emiatt hanyagolták sokáig az űrprogramok során, hanem a nehezen megközelíthető elhelyezkedése miatt is - a bolygó jóval közelebb található ugyanis a Földhöz, mint a Mars, viszont egy szondával nagy problémákat okoz a pályára állás a kis bolygó körül. Az űreszköz elkerülhetetlenül gyorsabb tempóval ér a Merkúrhoz, mint ami a pályára álláshoz szükséges, emellett a rendkívüli gravitációs erőt gyakorló Nap is közel van az űreszközhöz, tovább bonyolítva a helyzetet. A megoldást egy precízen megkomponált gravitációshintamanőver-sorozat jelenti, ami több bolygó mellett is elvezet és fokról fokra lassítja le a szondát a kellő sebességre a végső pályára álláshoz.
Ezt a műveletet alkalmazzák a BepiColombo esetében is, ami a harmadik olyan misszió, amelynek során űreszközt küldenek a Merkúr közvetlen közelébe. Eddig csak két NASA küldetés nyújtott betekintést a Merkúr rejtelmeibe: az 1973-as Mariner-10 és a 2004-től 2015-ig tartó MESSENGER missziók, amelyek közül az utóbbi alatt állt pályára a szonda a Merkúr körül, a Mariner csak elrepült mellette, igaz, hogy több alkalommal is. A Mariner több mint 2700 képet küldött a bolygóról, ami elegendő volt ahhoz, hogy Merkúr felszínének közel felét megismerjék a kutatók, a MESSENGER pedig már a teljes felszínt feltérképezte és különleges felfedezéseket is tett vele kapcsolatban. A MESSENGER misszió révén nyert például a korábbiaknál kézzelfoghatóbb bizonyítást az az elmélet, miszerint a Merkúr pólusainál (feltehetőleg) vízjég található. Ezt három mérésre alapozták: a Neutron Spektrométerrel gyűjtött adatokra, amelyek nagy mennyiségű hidrogént jeleztek az északi pólus közelében, a Lézer Altiméter megfigyeléseire, ami a sarkok tükröződését vizsgálta és a felszíni hőmérséklet részletes modelljére.
A BepiColombo misszió japán-európai együttműködésben valósul meg a JAXA (Japán Űrügynökség) és az ESA (Európai Űrügynökség) részvételével és a küldetés szondája 2018-ban indult útnak. Az űreszköz három egységből áll: az ESA MPO (Mercury Planetary Orbiter) és a JAXA MMO (Mercury Magnetospheric Orbiter) keringőegységéből, valamint az ezeket szállító MTO transzfermodulból. A BepiColombo az eredeti tervek szerint több hintamanővert követően 2025 decemberében állt volna pályára a Merkúr körül, de időközben problémák adódtak a szállítómodul energiaellátó rendszerével, ezért az egység a kelleténél kevesebb energiával kénytelen működni. Ez az útvonal újratervezéséhez vezetett és a jelenlegi elképzelések szerint a szonda 2026 novemberére tud a bolygó körüli pályára állni.
A BepiColombo már négyszer került közel a Merkúrhoz, hogy a bolygó gravitációs ereje változtasson a sebességén. Legutóbb szeptember 4-én került erre sor, ekkor a tervezettnél közelebb haladt el a felszínhez a szonda és 165 kilométerről fotózta le a bolygó ritkán látott felszíni képződményeit. A felvételeket azokkal a kamerákkal készítették, amelyek elsődleges feladata az űreszköz ellenőrzése, a tudományos munkákhoz szánt fő kamerákat egyelőre a szállítómodul miatt nem tudták használni. A képeken többek között a Vivaldi-kráter és a Stoddard-krater látható, később az ezekhez hasonló formációkat fogja a BepiColombo alaposabban és jobb minőségű felvételeken bemutatni.
A misszió tudományos fázisa 2027-ben kezdődik majd meg és az adatok segíthetnek jobban megérteni a Merkúr kevéssé ismert világát, evolúcióját és feltáratlan titkait.
(Fotó: ESA/ATG medialab, ESA/BepiColombo/MTM)