Űr

A Marsról a Földre visszahozott kőzetminták Kínába érkeznek meg először

Volt-e valaha élet a Marson? A kérdés régóta foglalkoztatja a kutatókat, ezért a marsi mintagyűjtő projektek száma egyre szaporodik.
Űr

Megtalálták az élet építőköveit a Ryugu kisbolygón

A JAXA Hajabusza-2 szondája által a Földre hozott mintákat tavaly december óta vizsgálják és újabb bejelentés szerint 20 felé aminosavat találtak bennük, köztük izoleucint és valint is.
Garázs

Szimulált Holdon tesztelték a leendő holdjárót, aminek karjai is vannak

A holdjárók tervezésekor már arra is felkészülnek a gyártók, hogy az űreszközöknek időnként egyedül kell építkeznie a Holdon.
Űr

Milyen messzire repülne egy eldobott labda egy másik bolygón?

A japán űrügynökség tudósa által készített animáció választ ad a kérdésre.
Űr

A Ryugu kisbolygóról érkező minták az eddig vizsgált legősibb anyagok közé tartoznak az első elemzések szerint

Nyilvánosságra hozták a decemberben a Földre érkező, Ryuguról származó minták első vizsgálatainak eredményeit.
Űr

Alakulnak a tervek, hogy hogyan fognak közlekedni a Holdon az asztronauták

A NASA elmondása szerint nem a "nagyapáink holdjáróját" építik, amelyeket az Apollo-missziók korában használtak, hanem olyan modern űrjárműveket, amelyek a hosszú távú felfedezést is lehetővé teszik.
Űr

Megérkeztek az első képek a Merkúrról, amiket a BepiColombo készített

Az Európai Űrügynökség és a Japán Űrügynökség közös űreszköze először repült el a bolygó mellett és megmutatta, hogyan fest a felszín ezer kilométeres távolságból.
Garázs

Japán sikeresen tesztelte a lehetetlennek vélt, forgó detonációs motort az űrben

A japán űrügynökség (JAXA) bejelentése szerint a történelemben először sikeresen teszteltek egy olyan forgó detonációs motort az űrben, amit még nem olyan rég is lehetetlennek tartottak a rakétatudósok.
Űr

Hamarabb érkezhet talajminta a Földre a Mars holdjáról, mint a Marsról

Tíz gramm Phobosról származó kőzet ér Földet 2029-ben a Japán Űrügynökség tervei szerint.
Űr

A Hayabusa által „feltárt” Ryugu a Naprendszer születésének a titkait őrizheti

Egyelőre nem a tavaly visszatért űrszonda mintáinak a vizsgálata történt meg, hanem a Hayabusa–2 által rögzített adatoké, de ez is közelebb juttathat ahhoz, hogy megértsük, miként születnek a bolygók.
Űr

Aki ezt a holdi adatgyűjtő robotot tervezte, biztosan a Pokémonon és Transformersen cseperedett

A robot egy golyó formájában kerül ki a Hold felszínére, majd a golyó kinyílik és kétkerekű járművé változik.
Ember

A puccs miatt Japán a Nemzetközi Űrállomás fedélzetén tartja Mianmar első műholdját

A műholddal mezőgazdasággal kapcsolatos megfigyeléseket lehet végezni elvileg, de Japán attól tart, hogy katonai-hírszerzési célra használná fel a februári puccs után a hadsereg.
Tudás

A tudomány világának legfontosabb hírei 2020-ban II. rész

Folytatjuk 2020 nagy tudományos felfedezéseinek és eredményeinek bemutatását, mai összeállításunkban szerepel egy ritka ökológiai örömhír, egy megoldás a bolygót ellepő műanyagszennyezés leküzdésére, egy fizikatudományi áttörés, és két történelmi hír az űrkutatás világából.
Űr

Elindult a NASA és a SpaceX közös missziója 4 űrhajóssal a fedélzeten

Ez is eljött hát, elindult a SpaceX, Elon Musk űrhajózási társaságának első teljes értékű küldetése, a 64-es számú expedíció, vagyis a Crew-1 küldetés. A sikeres kilövést követő misszió során négy asztronauta utazik a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) a Resilience nevű Crew Dragon űrhajó fedélzetén.
Űr

Egykor gyűrűje is lehetett a Marsnak, sőt valószínűleg lesz neki megint

A vörös bolygó holdjának a pályaadatai arra utalnak, hogy a Mars rendszeresen elpusztítja a holdjait, de azok örökké újraszületnek.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.