Edison és Westinghouse nagy áramháborúja

2019 / 12 / 18 / Bobák Zsófia
Edison és Westinghouse nagy áramháborúja
Az 1880-as években felragyogott a világ az elektromos világításnak köszönhetően, de az árnyékban újfajta háború kezdte szedni áldozatait. Edison, Tesla, Westinghouse, Harold Brown, Topsy elefánt és három nagy magyar feltaláló mind a csatatéren találták magukat.

Manapság nem sokat gondolunk a vezetékekben futó elektronok állandó áramlására, megszoktuk, mint az alapevő jogunkat a csapból folyó vízhez, vagy az oxigénhez, amit beszívunk. Ha ma áramháborúról beszélünk, az az alternatív energia harcát jelenti a hagyományos szolgáltatásokkal szemben. De alig másfél évszázaddal ezelőtt a gázlámpák homályában még elképzelhetetlennek tűnt egy ilyen világ, az áramszolgáltatás bevezetése pedig akkora feszültséget okozott a pionír feltalálók között, hogy az évtizedekre visszavetette a fejlődést. Edisont szokás bűnbaknak kinevezni, pedig az AC/DC háborúban mindkét oldal marketingstratégiájának és keményfejűségének része volt.

1879

A villanykörte éve. Nem Thomas Alva Edison volt az első, aki feltalálta a villanykörtét, és nem is ő volt az utolsó a fejlesztői sorában, a ma használt volfrám szál például magyar innováció, de mégis az ő nevéhez köthetjük az izzólámpa szabadalmaztatását, ami megnyitotta az utat az otthoni, egyenárammal táplált világítás előtt. A kor másik fontos újdonsága az utcai világítás reformja, gázról ívlámpákra, melyek magas feszültséget igényeltek.

Edison szakemberei földalatti vezetékeken keresztül biztosították az áramellátást, de a váltóáramot használó utcai közvilágítás-hálózat, a telefonvezetékekkel összegabalyodva kusza és veszélyes, pattogó és időnként kigyulladó dróthálót szőttek a new yorkiak feje fölé.

Izgalmas lehetett ebben a korban élni, de a vonat és autóközlekedés, és a vezetékek elkezdték a halálos áldozataikat is szedni. Ebbe a szikrázó világba érkezett Nikola Tesla, a szerb-horvát feltaláló, hogy Edison vállalatának dolgozzon. Tesla hamar felismerte a váltóáram hatalmas előnyeit, nem utolsó sorban matematikai képzettségének köszönhetően, ami nem hagyott kétséget afelől, hogy a jövőt nem az Edison által favorizált egyenáramban kell keresni. Mikor prezentálta hónapokig tartó kutatásainak eredményeit főnökének, nem talált sem értő fülekre, sem fizetségre, így az érzékeny Tesla kilépett a cégtől.

Edison nem nagyon marasztalta, elintézte annyival az ügyet, hogy a kelet-európai és az amerikai mentalitás nemigen fér meg egymással.

Pedig elengedni Teslát olyan hiba volt, mint Alan Williamsnek elengedni a Beatlest. A szerb (horvát) innovátorra azonnal lecsapott George Westinghouse, az amerikai polgárháborút megjárt, vagyonát az éppen fellendülőben lévő vasút-bizniszben megalapozó üzletember, aki, noha még csak egy éve, 1884-ben alapította cégét, 1885-re már a váltóáram elkötelezett hívévé konvertált, miután az Engineering című angol folyóiratban olvasott róla. Egy jó üzletember mindig előre gondolkodik, Westinghouse pedig megérezte, hogy a váltóáram felhasználása a távolsági ellátásban kapóra jöhet olyan, Edison kisebb hatótávolságú egyenáramával lefedetlen területeken, mint például a vidéki városok, New Orleans, vagy New York külkerületei. Mérnöke, William Stanley, majd az 1886-ban érkezett Tesla segítségével és a francia, valamint magyar transzformátor-szabadalmak felvásárlásával kezdett kiépülni az egyenáram veszélyes ellenfelének arzenálja. A bökkenő csak az volt, hogy a békés és kiegyensúlyozott, 110 volt körüli, föld alá rejtett egyenáramú hálózattal ellentétben a recsegő-ropogó, szikrázó és időnként leszakadó, 6000 volton futó, eget eltakaró váltóáram hálózat hibái mindenki számára jól láthatóak voltak.

A rézvezetékek borítása rendkívül gyenge minőségű volt, ahogy egy villanyszerelő megállapította: „Annyira biztonságos, mint egy melaszba áztatott rongy.”

A transzformátor

Az 1882-ben Gaulard és Gibbs által szabadalmaztatott nyílt vasmagos transzformátor a soros kötésű indukciós készülékkel táplálta a rákötött világítóeszközöket, a feszültséget pedig a vasmag ki-be tolásával lehetett szabályozni. A Ganz gyár mérnökei, Bláthy Ottó és Zipernowsky Károly rövidre zárták az induktor pólusait és elkezdték kísérleteiket a pólus nélküli zárt vasmagos trafóval. A soros kötésű készülékkel szemben hatékonyabb áramelosztást lehetővé tévő párhuzamos kapcsolás ötlete Déri Miksa fejéből pattant ki, az új elosztórendszerrel bővített változatot 1885 márciusában szabadalmaztatták. Ekkor használták először a transzformátor kifejezést, utalva a menetek számától függő feszültség átalakítás módszerére. Az első nagyobb beruházás Rómában történt, majd Bláthy Amerikai útján megállapodott Edisonnal a rendszer eladásáról, annak ellenére, hogy Edison nem volt érdekelt a váltóáram használatában. Westinghouse is a Gaulard-Gibbs szabadalommal együtt a ZBD csoport újításaira tért át, azonban a jogokat nem vásárolták meg, így az amerikai transzformátor Westinghouse nevét viseli. A váltóáram nagy előnye az egyenárammal szemben, hogy ha „felléptetik” egy magasabb feszültségre, az egyenáramnál sokkal kisebb energiaveszteséggel lehet nagy távolságokra is utaztatni, emiatt kevesebb telepített generátorra van szükség. A rézdrótok is sokkal vékonyabbak, így az 1880-as évek költséges anyagellátásának problémáját is megoldotta.

A hadüzenet

1886-ban Edison a következőt írta az Edison Electric Illuminating Company elnökének, Edward Johnsonnak:

„Annyira biztos, mint a halál, Westinghouse fél éven belül meg fogja ölni valamelyik ügyfelét, ha kiépíti a rendszerét. Egy új dolog van a kezében és még rengeteg kísérletezéssel fog járni, hogy a gyakorlatban alkalmazni tudják.”

Edison sokáig nem támadta nyíltan fő riválisát és az AC rendszert, sőt lehetséges, hogy nem csak kapitalista érdekből, saját befektetéseit védve, hanem valódi aggodalom által hajtva ellenezte a váltóáram otthoni használatát, osztozva a lakosság ellenérzéseiben. 1880 márciusa nem várt meglepetést hozott a new yorkiak számára. A tél elmúltával megérkezett a leggyilkosabb, utólag Nagy Hóviharnak keresztelt… nos, nagy hóvihar, mely leszaggatva a vezetékeket, megbénítva a város áramellátását jól demonstrálta a levegőbe épített rendszer sebezhetőségét. Eddigre már halálos áldozatokat is szedett az áram, köztük egy tizenöt éves fiút, és működésbe lépett az általános sajtó-támadás a „gyilkos ívláma-áram” ellen.

A titokzatos Mr. Harold Brown

Ekkor lépett a képbe Harold Brown, elektrotechnikai mérnök, akinek a nevét azóta sem szívesen emlegetik New York kóbor kutyái. Brown 1888 júliusában levelet küldött a New York Post számára, melyben kifejtette határozott ellenérzéseit a válóáramú rendszerrel szemben. A mérnök hivatalosan nem állt kapcsolatban Edisonnal, de mivel a feltaláló ügyletei gyakran nem a nyilvánosság előtt zajlottak, így valószínűsíthető, hogy mégis volt köztük valamilyen üzleti egyezség. Mindenesetre akár a kollektív ügy szentsége, akár az érdekek hozták össze őket, nemsokára egyazon oldalon találták magukat a kibontakozó „háborúban”. Brown eleinte a város vezetőségénél lobbizott, azt szerette volna elérni, hogy a váltóáram feszültségét 300 voltra csökkentsék. Ez lényegében kiiktatta volna a rendszert, aminek a fő ereje a távolsági ellátásban rejlett, amihez több ezer voltra volt szükség.

  • Westinghouse a rendszer védelmében rámutatott, hogy a legtöbb elektromos tüzet a DC hálózatok okozzák.
  • Brown a halálesetekkel példálódzott.
  • Westinghouse előszedte a statisztikákat, melyek szerint több ember halt meg autóbalesetben, az akkori gyér forgalom mellett is, mint áramütés következtében.
  • Brown ekkor bekeményített.

1888. július 30-a sötét nap volt az áramháború történetében. Brown demonstrációt szervezett, majd az összegyűlt közönség szeme láttára, a tiltakozások ellenére áramot vezetett a gyerekektől felvásárolt new yorki kóbor kutyákba. Az 1000 voltos egyenáram nem ölte meg az állatokat, de a 330 voltos váltóáram végzett velük. Kételyek merültek fel azonban a nem-éppen-tudományos prezentációval kapcsolatban, így néhány nappal később az egészet megismételték.

Thunderstruck

Alfred P. Southwick fogorvosnak elege lett a kötélen himbálózó kivégzettek látványából, az akasztásnál humánusabb kivégzési módszer után kutatott. Egyszer, séta közben tanúja volt, ahogy egy részeg emberrel azonnal végzett a véletlenül megérintett elektromos vezeték, és Southwicknek remek ötlete támadt.

A fogorvosi széket villamosszékké alakította, majd bemutatta találmányát a városvezetés előtt. A New York Medico-Legal Society orvosokból és jogászokból álló szervezetének már csak azt kellett eldöntenie, melyik típusú áram a legmegfelelőbb a célra.

Szakértőnek Harold Brownt kérték fel. Egy ember hatásos kivégzésének teszteléséhez a kistestű kutyáknál nagyobb állatokra volt szükség, így Edison west orange-i laboratóriumában lovakat és borjúkat végzett ki, majd következett Topsy, a rossz elefánt, aki rálépett a szájába égő cigarettát dugdosó gondozójára. A demonstrációk meggyőzőek voltak, így, annak ellenére, hogy Westinghouse, eleinte pedig Edison is határozottan ellenezték a halálbüntetést, 1880. augusztus 6-án William Kemmlert beszíjazták a világ első villamosszékébe. Az ezt követő jelenet minden résztevő emlékezetébe égett örökre: Kemmler a sokkolás után, vérezve és megégve, de életben maradt. Mialatt a dinamó újratöltött, Kemmler kezdett ébredezni, végül égő kabátban, a megpörkölődött hús szagától ájuldozó közönség előtt ért véget az első ilyen típusú kivégzés.

Ahogy Westinghouse később megjegyezte: „Egyszerűbb lett volna baltát használni.”

A történtek ellenére és a médiatámadások közepette a váltóáram mégis tartotta pozícióját. Nem Edison és Westinghouse voltak az egyedüli áramszolgáltatók az Egyesült Államokban és a többi cég is elismerte az AC rendszer hatalmas előnyeit az egyenárammal szemben.

Let there be light

 

Edison 1889-ben egyesítette cégét más vállalatokkal, majd kilépett az Edison General Electricből, a mai General Electric elődjéből. Az akadály elhárult, a többi cégtulajdonos nem hitt olyan elkötelezetten az egyenáram fennhatóságában, mint Edison, így megnyílt az út a konvertálásra. A két nagy szolgáltató: a Westinghouse és a Thompson-Houstont beolvasztó General Electric immár magasfeszültségen működtette az országot.

A háború lezárása és a váltóáram fényes győzelmi ünnepe a Chicagói Világkiállításon érkezett el. 1893. május elsején a résztvevők szájtátva bámulták, ahogy a több százezer égő szemkápráztató fénybe borította a Michigan-tó partját,

a jelenlévő Tesla pedig a mágneses mezőben forgó Kolumbusz Tojásával ejtett bámulatba mindenkit. Westinghouse kapta a Niagara Fallsnál épített erőmű kivitelezési jogait is, így a háborút, úgy tűnt a váltóáram nyerte.

Azonban az AC/DC párosítás nem csak a rockbanda nevében él tovább, sok helyen még a hetvenes években is egyenáramú rendszert alkalmaztak, a new yorki Broadway színházai csak 1975-ben tértek át, de ez a tendencia megfigyelhető máshol is, sőt, az ipari alkalmazásokban akár egy újabb virágkor veheti kezdetét. Mikor Nikola Tesla, a váltóáram hőse 1943-ban örök álomra hajtotta a fejét a New Yorker Hotelban, a hotel egyenáram erőműve zümmögött a háttérben.

(Fotó: Flickr/summer1978, Getty, Pexels, Piqsels)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Az óceánok mélyén mérgező tengeri nyuszik élnek
Az óceánok mélyén mérgező tengeri nyuszik élnek
A Jorunna Parva valójában egy tengeri csiga fajta, melynek kémiai vegyületeket detektáló antennái nyuszifülekre hasonlítanak. Az apró, két centiméteres élőlények étrendjüknek köszönhetően rendkívül mérgezőek és mindössze néhány hónapig élnek.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.