Egyelőre nem bízták az autók összeszerelését humanoidokra a kínai autógyárban

2024 / 08 / 11 / Bobák Zsófia
Egyelőre nem bízták az autók összeszerelését humanoidokra a kínai autógyárban
A Zeekr már sokadik azon autógyártók körében, akik emberszerű robotokat kezdtek alkalmazni gyáraikban, de a Walker S nevű robotot egyelőre csak hétköznapi feladatokkal látták el, az autók összeszerelését nem bízták rá.

A BMW, a Mercedes-Benz és a Nio után a Zeekr is megkezdte a humanoidok alkalmazását a gyáraiban, egyelőre csak tesztjelleggel, hogy kiderüljön, milyen módon tudják segíteni az emberek munkáját a mesterséges munkatársak. Az elektromos autókat gyártó Zeekr választása a szintén kínai Nio vállalathoz hasonlóan az UBTECH Robotics Walker S Lite gépére esett, amely három héten át tevékenykedik az egyik gyárban, de az autók közvetlen közelébe még nem engedik. A robot ehelyett tárolókat pakol, lassan ugyan, de fáradhatatlanul és precízen a színfalak mögött.

A gép teherbírása 15 kilogramm és az UBTECH leírása szerint a nagy felbontású vizuális szenzorainak köszönhetően képes 3D-térképet készíteni a környezetéről, megtervezni útját és kikerülni az akadályokat, valamint a beépített LLM (Large Language Model, nagy nyelvi modell) által hatékony kommunikációra is képes és a központi rendszerhez való csatlakozás által könnyedén megosztja az adatait a rendszerrel. A robot a tesztek után valószínűleg más munkákat is vállalhat majd, legalábbis a Nio példájából kiindulva ez nem elképzelhetetlen, elvégre a másik autógyártó a gyártósoron alkalmazza a humanoidot.

(Fotó: UBTECH)

Egy mechanikus emberszerű dolgozó állt szolgálatba a Nio autógyárában Az emberi formájú robotok általában rakodási munkát végeznek, de a kínai UBTECH Robotics gépe egy elektromos autókat gyártó cégnél tölti gyakornoki idejét.


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.