Egyre több tudós szerint léteznek a misztikus féreglyukak

2021 / 01 / 15 / Justin Viktor
Egyre több tudós szerint léteznek a misztikus féreglyukak
A féreglyukak a téridő távoli pontjait összekötő elméleti hidak, melyek az utóbbi időben mintha gyorsuló sebességgel kerülnének át a tudományos fantasztikum területéről a tudományos kutatások fókuszába.

Féreglyuk reneszánsz

Az elmúlt években a tudósok figyelmének középpontjába kerültek ezek a feltételezett téridő alagutak és értelmezésük. A liverpooli John Moore Egyetem asztrofizikusa, Andrea Font szerint, egyre valószínűbbnek tűnik, hogy egy szép napon majd ezeken keresztül utazhatunk a világegyetem egyik pontjáról a másikra. Ez azt jelentheti, hogy gyorsabban utazhatunk, mint a fény, vagy akár utazhatunk az időben is.

A féreglyukakkal kapcsolatos jelenlegi kutatások főképp elméleti jellegűek. Font elemzésében rámutat, hogy valamiféle negatív energiára lenne szükség ahhoz, hogy egy féreglyukat olyan szélesre kitágítson, amin már egy űrhajó is áthaladhat, de a laboratóriumokban eddig csak csekély mennyiségű negatív energiát sikerült előállítani.

A szupermasszív fekete lyukak rejtélyes születésének megfejtése Manapság széles körben elfogadott, hogy szupermasszív fekete lyukak (SMBH) találhatóak szinte minden galaxis központjában. Sőt, az elmúlt két évtizedben olyan  bizonyítékok is felmerültek, melyek szerint a galaxisok életét és halálát is részben az SMBH-k diktálják. De nem csak a legnagyobb példányok jelentenek izgalmas kutatási területet, a legkisebbek felfedezése is számos kritikus kérdésre adhat választ.

Mindez ugyanakkor azt is jelentheti, hogy a dolog elméletileg lehetséges, csak az a kérdés, hogy vajon kivitelezhető-e mindez a gyakorlatban. A holnap technológiájára lenne hozzá szükség, és az még nem áll rendelkezésre.

A féreglyukak legutóbbi kutatási eredményei azt sugallják, hogy ami ma lehetetlennek tűnik, nem mindig marad így. Egyre több tudós publikál kutatási eredményeket ezekről az egzotikus kozmikus struktúrákról, és a különleges utazási lehetőségekről, melyeket kínálhatnak.  

"A féreglyukak egyelőre a képzelet birodalmába tartoznak" - írta Font. "De néhány tudós úgy gondolja, hogy hamarosan megtalálhatjuk őket."

(Forrás: TheConversation Kép: )

Ez is érdekelhet:

Átadták a 2020 évi fizikai Nobel-díjat, a világok pusztítójának kutatásáért Hárman kapták meg az idei fizikai Nobel-díjat, egy olyan szörnyeteg kutatásáért, melyet a legendásan határtalan emberi fantázia vagy képzelőerő is csak nehezen és részleteiben képes megragadni. Ahol megjelenik a világegyetemben, ott minden ismert természeti törvény a hatályát veszti.

Komoly áttörés a gravitációs hullámok észlelésének technológiájában Egy új detektor 4000-szer kisebb, mint a jelenleg használt detektorok, és képes felismerni olyan gravitációs hullámokat is melyeket a LIGO és a Virgo nem, valamint meghatározni a helyüket.

A fekete lyukak növekedésének szabályai A csillag-belépő a fekete lyukak extrém klubjába, a mi napunk tömegének kb. 1,7-szerese, mert egy ilyen csillag kihűlve már nem képes ellenállni a saját gravitációs erejének.


Gamernek keresel karácsonyi ajándékot? Mondjuk a tuti tippeket!
Ha nem szoktál játszani, akkor gamer barátodnak vagy családtagodnak karácsonyi ajándékot választani extra kihívást jelent, ezért az Acer segítségével mondunk öt tippet, amivel sikert arathatsz.
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
A “mexikói UFO-múmiák” DNS-ének 30 százaléka egy “ismeretlen fajtól” származik állítólag
A “mexikói UFO-múmiák” DNS-ének 30 százaléka egy “ismeretlen fajtól” származik állítólag
Bármit is jelentsen, hogy ismeretlen faj. Kiderült az is, hogy Neil deGrasse Tysonnak felajánlották, hogy személyesen vizsgálja meg a testeket – de ő ezt a lehetőséget visszautasította. Elmondjuk, hogy miért, és hogy ez miért jelentheti a mexikói UFO-múmia vita bizonyos fokú lezárását.
Felforgathatja a fizikát: Einstein gravitációját egyesíti egy új elmélet a kvantummechanikával
Felforgathatja a fizikát: Einstein gravitációját egyesíti egy új elmélet a kvantummechanikával
A fizika éppen két szimultán közölt tanulmánytól hangos, amelyek egy radikális elméletet közölnek. Az új elmélet következetesen egyesíti a gravitációt és a kvantummechanikát, miközben megőrzi Einstein klasszikus téridő-koncepcióját. Mindez rengeteg mindent helyretenne az Univerzumról alkotott képünkben, többek közt magyarázná a fekete lyukak legrejtélyesebb tulajdonságát is.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.