Eléggé ráfázott a befektető, aki egymilliárd forintért vette meg a világ első tweetjét

2022 / 04 / 15 / Bobák Áron
Eléggé ráfázott a befektető, aki egymilliárd forintért vette meg a világ első tweetjét
Sina Estavi tavaly márciusban 2,9 millió dollárt fizetett azért az NFT-ért, ami a Twitter alapítójának, Jack Dorseynak az első posztjából készült, most viszont alig tízezer dollárt kapna érte, ha eladná.

Az iráni származású vállalkozó április 7-én hirdette meg a nem helyettesíthető tokent az OpenSea nevű NFT-piacon, a CoinDesk beszámolója szerint azzal a céllal, hogy azt legalább 48 millió dollárért értékesítse. Azonban mint kiderült, Dorsey posztjáért nem állnak sorban a tehetős befektetők, hiszen a szerdán lezárult liciten a legmagasabb ajánlat is 0,09 ethereumról, azaz nagyjából 277 dollárról szólt. Bár az OpenSea adatai szerint azóta valaki már 3,2 ethereumot is ajánlott az NFT-ért, ám ez még mindig csak 10 800 dollárt jelent, ami az eredeti vételár 0,3%-a.

A Twitter vezetői posztjáról tavaly lemondott Dorsey 2006. március 21-én tette közzé az első bejegyzését a közösségi oldalon, amiben azt közölte az akkor még igen kevés követőjével, hogy éppen beállítja a Twitter-fiókját. A Twitter alapítója tavaly márciusban bocsátotta árverésre a történelmi tweetet NFT-formájában, amelyhez egy aláírt eredetigazolást is csatolt, Estavi pedig emellett a tweet metaadatait is megkapta. Dorsey a befolyt összeget jótékony célokra ajánlotta fel, és állítása szerint Estavi is hasonlóra készült, igaz, ő csak a teljes összeg felét szerette volna odaadományozni a Give Directly nevű, afrikai nonprofit szervezetnek.

A visszafogott érdeklődést látva Estavi viszont most már azt mondja, hogy elképzelhető, hogy soha nem válik meg az NFT-jétől, ami szerinte olyan, mint a Mona Lisa, egyszeri és megismételhetetlen. "Azt gondolom, hogy évek múlva az emberek majd felismerik a tweet valódi értékét" - mondta a BBC-nek, hozzátéve, hogy véleménye szerint a tweet annyira különleges, hogy azt nem is adná el bárkinek, csak olyannak, aki "méltó rá". Amikor megkérdezték, hogy kire gondolt, Estavi azt válaszolta, hogy véleménye szerint Elon Musk például megérdemelné, hogy ő legyen a tweet új gazdája.

Estavi pechjére a világ leggazdagabb embere jelenleg éppen mással van elfoglalva, ő ugyanis nem egy tweetet, hanem magát a Twittert szeretné felvásárolni, mégpedig nem csekély, 43 milliárd dolláros összegért.

(Borítókép: Jakub Porzycki/NurPhoto via Getty Images)

Dollármilliókért cserélnek gazdát a virtuális ingatlanok A metaverzum találkozása az NFT-kkel eléggé feltornázta a virtuális földek értékeit.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Tudtad, hogy a telefonod képes feliratozni mindent, ami elhangzik körülötted?
Tudtad, hogy a telefonod képes feliratozni mindent, ami elhangzik körülötted?
Ez a mai világban akár ijesztőnek is hathat, pedig a Google által kifejlesztett Azonnali átírás alkalmazás azok közé a dolgok közé tartozik, ami miatt igazán lehet szeretni a technológiát.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.