Elektromos autókat kiszolgáló akkumulátorgyár épül egy új magyarországi gigaberuházásban
2021 / 02 / 02 / Justin Viktor
Elektromos autókat kiszolgáló akkumulátorgyár épül egy új magyarországi gigaberuházásban
Bejelentették Magyarország eddigi történetének legnagyobb zöldmezős beruházását, melynek során a koreai SK Innovation cég valósít meg egy 2,3 milliárd dolláros (681 milliárd forint) gyárépítést.

600 ezer elektromos autó

A Szijjártó Péter külügyminiszter bejelentéséből megismert projektben a Fejér megyei Iváncsán épülhet 30 GWh éves gyártókapacitású elektromos akkumulátorgyár, és az előkészületek már idén megindulnak a 700 ezer négyzetméternyi területen. A gyárban évente nagyjából 600 ezer elektromos autó (autónként 50 KWh-s akkumulátor kapacitással) felszereléséhez elég akkumulátort gyárthatnak majd.

A miniszter az infrastruktúra fejlesztés jelentőségét hangsúlyozta, és támogatást is kilátásba helyezett, melynek összegéről egyelőre nincs végleges megállapodás. Az elektromos autókba szerelhető akkumulátorokat gyártó új üzem 2500 munkahelyet teremt majd. Tavaly összesen 194 163 tisztán elektromos meghajtású elektromos autót értékesítettek Németországban.

“Aki megnyeri magának az elektromos autók beruházásait, az a jövőt nyeri meg” - mondta Szijjártó, hozzátéve, hogy az elektromos autók értékesítési számai folyamatosan emelkednek. Az elektromos autók akkumulátor-gyártásában az ázsiai cégek a legerősebbek.

2020-ban globálisan 52 milliónál is több ilyen járművet adtak el, és a következő évtizedben akár tízszeresükre nőhetnek az eladások.

A világ első otthoni hidrogénakkumulátora A Lavo Ausztrál energetikai vállalat otthoni akkumulátoros energiatároló rendszere, nem hagyományos akkumulátorokra épül, hanem hidrogén üzemanyagra.

A KPMG 2020 nyarán tette közzé önvezető autózásra vonatkozó felkészültség-indikátorát, melyben Magyarország a 30 szereplő ország rangsorában a 25. helyet foglalta el. Hiányterületeink, melyeket kiemelten fontos lenne fejleszteni, az egyéni digitális képességek, az önvezetés elfogadottsága és jogrendszerünk hatékonysága. Ugyanakkor, ahogy az elektromos akkumulátor-piaci szerepünk is bizonyítja, a 4G-lefedettség és az önvezető gépjárművekbe való iparági beruházások terén nem állunk rosszul.

Bővülő piacok

A dél-koreai vállalat arra számít, hogy bővül majd az elektromos autók iránti kereslet Európában, és az autógyártóknak még több akkumulátorra lesz szükségük. A dinamikusan növekvő piacból így nagyobb szeletet is megszerezhet az SK Innovation.

Az SK Innovationnek nem ez az első magyarországi beruházása, már van egy működő gyáruk Komáromban, és egy második is építés alatt áll, vagyis ez már a harmadik lesz. Az új beruházást az állami hírügynökség még 2020 őszén bejelentette Dél-Koreában, bár akkor még nem volt végleges döntés az újabb magyarországi gyárról. 

A vállalat két komáromi gyára már bizonyította versenyképességét, és most azért lett Iváncsa a helyszín, mert kiváló logisztikai adottságokkal rendelkezik, és rendelkezésre áll a megfelelő számú, képzett munkaerő is.

Komárom

Magyarország már a friss bejelentés előtt is akkumulátor-gyártó nagyhatalomnak számított, hiszen a szintén SK Battery Manufacturing Kft. Komáromban 239 milliárd forintos óriásberuházással fejleszti gyárát, és már azt is bejelentették, hogy 2022-ig 1400 dolgozót szeretnének felvenni. Ez a vállalat elsősorban az európai Volkswagen-gyártáshoz szállít majd energiaforrásokat Magyarországról.

Az épülő gyárban az ipar 4.0. technológiát alkalmazzák majd és az ott készülő akkumulátorok évente 140 ezer elektromos autóhoz lesznek elegendőek. A próbagyártás 2020 utolsó negyedévében indult. A magyar leánycég az első Koreán kívüli gyártóüzemük, ahol mely 430 ezer négyzetméteren gyártják majd a 7,5 GWh-os akkumulátorokat, melyek egyetlen feltöltéssel akár 500 kilométeres távolság megtételét is lehetővé teszik.

A jövő akkumulátor-csodaanyaga a grafén, vagy csak túlzó hype? Egyelőre még nem grafén akkumulátorok táplálják az okostelefonokat és más eszközöket, de a technológia fejlődik. A jövőben a grafén lehet az az anyag, amely helyettesíti azokat a lítium-ion akkumulátorokat, melyek a technológiai ipar gerincét adják évtizedek óta.

Göd

Gödön egy már üzemelő nagy akkumulátorgyár bővül éppen, a Dél-Koreai Samsung SDI üzeme, itt 390 milliárd forintos fejlesztés zajlik, mely 1200 új munkahelyet teremt majd. A gyár méretei összevethetőek lesznek a világ legnagyobb autógyártáshoz kapcsolódó üzemeivel, például a Tesla Giga Nevada gyárával, vagy a wolfsburgi VW üzemcsarnokokkal.

Az ázsiai akkumulátorgyártók megjelenése egyébként nem tekinthető sem váratlannak, sem véletlennek. Az EU-ban a szigorodó károsanyag-kibocsátási előírások miatt rohamosan nő a részben vagy teljesen elektromos autók piaca, ugyanakkor a járműgyártók nem rendelkeznek akkumulátorgyártó kapacitással. Az energiaforrás a hajtáslánc egyik legfontosabb eleme, és most úgy fest, hogy a kontinens gyártói főképp ázsiai cégektől lesznek kénytelenek azokat beszerezni.

A gödi üzemben egy ideig képcsöveket gyártott a Samsung, de pár éve már elektromos autókhoz való akkumulátorokat gyártanak itt. A vállalat a bővítéshez újabb területeket vásárolt, kibővítve a lehetőségeiket. A most bejelentett beruházással Magyarország valószínűleg páratlan pozícióba került az elektromos járművekhez gyártott akkumulátorok előállításának piacán.

(Forrás: MTI, Portfolio, Novekedes Kép: SK Innovation)

Ez is érdekelhet:

Egy kis kálium lehet a kulcsa a sokkal hatékonyabb elektromos autó akkumulátoroknak Káliumvegyületekből leginkább műtrágyát gyártanak, a kálium-karbonátot üveggyártásához használják, a kálium-hidroxidból mosószert és folyékony szappant készítenek, a kálium-kloridot gyógyszerekben és sóoldatokban használják fel. Az impozáns lista épp most bővült az elektromos jármű-akkumulátorokkal.

Nukleáris hulladékból több száz évig működő akkumulátor? A kutatók már dolgoznak rajta Az atomerőművekben keletkező nukleáris hulladék óriási problémája az emberiségnek. Egy cég most akkumulátorokat gyártana a veszélyes hulladékból.

Új akkumulátor-technológiával 90 százalékkal lesznek olcsóbbak a lítium-ion cellák De az olcsóbb ár nem minden, a gyártás is leegyszerűsödik, és a biztonság is nő. Egy főképp akkumulátor-kutatással foglalkozó japán fejlesztő állt elő az új típusú akkumulátorral, ami forradalmasíthatja az ipart.


Igényes és férfias történeteket keresel? A Roadstert neked írjuk!
Olvass bele az egyik legszínvonalasabb hazai magazinba, szeretni fogod! A Roadster egy fantasztikus utazás az élet legjobb területein...
Kövesd a Rakétát a Facebookon is!
Kövess, üzenj, kommentelj a Rakéta Facebook oldalán!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.