A „nagy és lassú” fúziós/fissziós hajók 0,1 c (a „c” a fénysebesség jele) körüli csúcssebességet céloztak meg, ami nemcsak jócskán túlmutat a jelenlegi technológiai lehetőségeinken, de még ha rendelkezésre is állna, akkor is legalább 42+ évnyi odaútat jelentene.

Az új megközelítés lényege: legyen inkább „kicsi és gyors” az eszközünk. Utazni ilyennel nem fogunk, de felderítésre kiváló lehet. A terv szerint 0,2 c-vel lőnének ki párgrammos szondákat egy 100 gigawattos, fázisba kapcsolt lézerrendszerrel. A szondák többsége egy 4 m-es, mikrométeres vastagságú aerográfén-korong, peremükön kb. 2 cm-es gyűrűbe ágyazott elektronikával; az egyik oldalon érzékelők és adók, a másikon a gyorsító lézerhez szükséges tükör kap helyet.

Az apró szondák „gyöngysora” útközben rajként áll össze, majd a Proxima b mellett elhaladva szinkron fényimpulzusokkal küld adatot a földi távcsöveknek, kb. 1 kilobit/másodperc átviteli sebességgel.

Az elképzelés mögött álló csapat, Thomas Marshall Eubanks vezetésével, 2024-ben NIAC 1. fázisú támogatást nyert, idén azonban nem jutottak tovább; 2026-ban viszont újra próbálkoznak. Pedig az ötlet elég izgalmas: a technológia elvben gigapixeles bolygóképeket tehetne lehetővé a csillagszomszédságunkban. Ahogy Eubanks fogalmaz:

„Ezzel már láthatnánk például korallzátonyokat és repülőtereket.”

(Forrás: IEEE Spectrum, kép: Chris Philpot)