Elkapta a koronavírust? Adja el a vérét a Microsoftnak!

2020 / 05 / 15 / Felkai Ádám
Elkapta a koronavírust? Adja el a vérét a Microsoftnak!
A Microsoft az Adaptive Biotechnologies nevű biotechnológiai céggel közösen próbálja megfejteni, hogy miért provokál annyiféle immunválaszt a SARS-CoV-2.

Mint az mostanra közismert, egyesek tünetek nélkül, mások enyhe megfázásként tudják le a fertőzést, viszont olyanok is akadnak, akik kórházi ellátásra szorulnak, vagy belehalnak a betegségbe.

A két cég most 1000 önkéntest keres, hogy utánajárjanak a jelenség okának. Azok vehetnek részt a vizsgálatban, akik 12 itt felsorolt, amerikai nagyváros vonzáskörzetében élnek, és ki voltak téve fertőzésveszélynek, vagy akár fertőzöttek, esetleg felgyógyultak a betegségből.

A kutatás érdekessége, hogy a T-sejtes immunválaszra koncentrál, míg jelenleg tudományos sürgés-forgás inkább az antitestek körül tapasztalható.

T-sejt és antitest: mi a különbség?

Egy fertőzés leküzdésének természetes módja többlépcsős folyamat, amely 1-2 hetet vesz igénybe. A szervezet a vírusra egyből reagál egy nem specifikus immunreakcióval. Ekkor makrofágok, neutrofilek és dendritikus sejtek próbálják lassítani a vírus terjedését, illetve a fertőzéses tünetek megjelenését. Ezt a reakciót már egy adaptív immunválasz követi, mely során a szervezet elkezd olyan antitesteket előállítani, melyek a vírushoz kötődnek. A szervezet ezen kívül T-sejteket is termel, melyek felismerik és elpusztítják a vírussal fertőzött sejteket. Ez utóbbit sejtes immunitásnak nevezik. Vagyis az adaptív válasz az antitestek és a T-sejtek működésének a kombinációja, és amennyiben ez a kettő elég erős, akkor ez a válasz kitisztíthatja a szervezetből a kórokozót, sőt akár megakadályozhatja a betegség súlyosbodását vagy az újrafertőződést az adott vírussal.

A remények szerint a kutatás segítségével megszülethet a koronavírus tesztek harmadik pillérje (a vírus jelenlétét kimutató, illetve az antitesteket vizsgáló tesztek után), amely a T-sejtekre koncentrál – nyilatkozta az Adaptive Biotechnologies főorvosa.

Eddig egyébként több mint százan jelentkeztek. Aki részt vesz a mostani kutatásban, az kap egy 50 dolláros ajándékkupont. Aki pedig még további négy alkalommal is vérét hullatná a tudomány előrejutásáért, az összesen 250 dollárnyi kupont zsebelhet be.

Persze nem csak a kuponokból áll a világ, a kutatás a betegség megértésében, tesztelésében is fontos.

Előzetes eredmények júniusra várhatóak. A tesztelésről itt olvashatunk részletesebben, illetve ha a felsorolt amerikai városok egyikében kaptuk el a vírust, akkor az előbbi linken jelentkezhetünk is a vizsgálatra.

(Kép: Flickr/TheAEIC)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
A mesterséges intelligencia által tervezett űrhajó egyelőre nem működőképes - de ezen lehet változtatni
A mesterséges intelligencia által tervezett űrhajó egyelőre nem működőképes - de ezen lehet változtatni
Egyedül nem megy: a mérnököknek és a mesterséges intelligenciának szüksége van egymás segítségére az olyan bonyolult munkák során, mint például egy űrhajó megépítése. A 'Tud-e az AI űrhajót tervezni' kérdésre Dr. Csilling Ákos, a magyarországi Bosch csoport tudományos munkatársa kereste és mutatta be a választ a Simonyi Konferencián tartott előadásában.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.