Elkészült a világ első, tengeralattjáróról is indítható drónja

2022 / 06 / 13 / Palotai Nándor
Elkészült a világ első, tengeralattjáróról is indítható drónja
A mesterséges intelligenciával is felszerelt kvadkopter egy torpedószerű kapszulába rejtve kerül indításra, és jut el a víz felszínére.

A tengeralattjárók egyik hátránya, hogy ugyan jól el tudnak rejtőzni, de nem látnak kifele eleget, így a különböző nemzetek már több mint egy évszázada kísérleteznek azzal, hogy valahogy ezt ellensúlyozzák: az évek során sárkánnyal, girokopterrel, repülőgéppel is próbálkoztak, de ezek indításához minden esetben a felszínre kellett emelkedni, egy új drón azonban úgy tűnik, hogy kiküszöbölte mindezt.

Oldalunkon már beszámoltunk a víz alatt is működő, akár tengeralattjárókra is felkapaszkodó drónról, most azonban a Spear UAV vállalat előállt egy olyan kvadkopterrel, mely pont ennek az ellenkezőjére képes: a cég Ninox 103 UW Sub-to-Air drónja a víz alól, tengeralattjáróról is indítható – jelent meg a New Atlas oldalán.

A mesterséges intelligenciával is felszerelt kvadkopter egy torpedószerű kapszulába rejtve kerül indításra, és jut el a tengeralattjáró fedélzetéről a víz felszínére, majd ezt követően rakétaként repül a magasba, ahol pillanatok alatt széthajtja magát, és működésbe lépnek a rotorjai is. A víz felszínére kerülve azonban nem muszáj azonnal elindulnia, a rendszert úgy tervezték, hogy szükség esetén 24 órát is eltölthessen készenléti üzemmódban a felszínen, mielőtt a levegőbe emelkedne.

A drón nagyjából 10 km hatótávolsággal rendelkezik, és 45 percig képes a levegőben maradni. A felderítői feladatokra is szánt drón a mesterséges intelligenciának köszönhetően önálló navigációra, valamint automatikus célpontfelismerésre is képes, amivel más fegyveres egységek találati pontosságát növelheti.

A kvadkopter beépített kamerákkal, érzékelőkkel, és infravörös szenzorral is rendelkezik, továbbá 1kg hasznos rakomány szállítására is képes. A drón a tengeralattjáróval és a többi harcijárművel AES 128/256-os titkosítást használva kommunikál.

(Fotó: Spear UAV)

Tesztútra indult az első mesterséges intelligencia vezérelte drónszállító drónhajó A Csu Haj Jün az első a maga nemében: távoli irányítással és automata üzemmódban is szállíthatja a drónokat a vízen, majd önállóan be is gyűjti őket. Nem katonai célokra, hanem kutatásokra és adatgyűjtésre használják majd kínai források szerint.


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.