Elkezdődhet az eVTOL-os utazások kora, először kapott típusengedélyt egy pilóta nélküli légitaxi

2023 / 10 / 16 / Bobák Zsófia
Elkezdődhet az eVTOL-os utazások kora, először kapott típusengedélyt egy pilóta nélküli légitaxi
A kínai Ehang megkapta az ország hatóságaitól a típusengedélyt egy olyan eVTOL-ra, amivel pilóta nélkül szállítanak majd utasokat.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Ehang már évekkel ezelőtt jelentős lépéseket tett a légitaxis szolgáltatások beindítása felé: a gyáraikban megkezdték a járművek összeszerelését, tesztrepüléseket végeztek több országban is és áruszállítás céljából már kereskedelmi repüléseket is végezhetnek egy ideje, de csak pilóta által irányított járművekkel.

A cég október 13-ai bejelentése szerint most megszerezték a pilóta nélküli személyszállításhoz szükséges típusengedélyt is, ami az egyik általuk gyártott modellre, az EH216-S-re érvényes. Az engedélyt a Kínai Polgári Légügyi Hivatal adta ki, vagyis az országon belüli repülések számára jelent zöld utat, de a cég szerint világelsőnek számítanak az engedély megszerzésével a pilóta nélküli légi járműveket (UAV) légitaxi szolgáltatás céljából fejlesztő gyártók között. Bár hasonló engedélyre sok más cég is beadta már a kérelmét, de a hosszadalmas adminisztrációs folyamatok évekig is elhúzódhatnak, ezért a legtöbb vállalatnak még várnia kell és csak a tesztek terén léphetnek előre.

Az eVTOL-ok kereskedelmi célú működését megelőző engedélyekenk több típusa is létezik, ezért a légitaxi szolgáltatás nem fog azonnal megindulni az Ehang járműveivel sem, de fontos lépcsőfokot jelent. A típusengedély "demonstrálja, hogy a EH216-S-re modell kialakítása teljes mértékben eleget tesz a CAAC (Kínai Polgári Légügyi Hivatal) biztonsági követelményeinek és repülésre való alkalmassággal kapcsolatos elvárásainak és azt, hogy az EH216-S a kereskedelmi személyszállítási UAV műveletek kivitelezésére képesített" - az Ehang elmondása szerint.

Ahhoz, hogy egy leendő légitaxi megkapja a szükséges engedélyeket, számos teszten kell átmennie és a gyártócégnek többlépcsős folyamat során kell bizonyítania a jármű megbízhatóságát, az EH216-S esetében ez 40 000 tesztrepülést, a szerkezet anyagával, ellenállóképességével, tűzállóságával, a teljes rendszerének működőképességével kapcsolatos vizsgálatokat és a repülési teljesítményének felmérését jelentette.

A 16 elektromos motorral ellátott jármű maximális teherbírása 220 kilogramm és akkumulátora két óra alatt tölthető fel. Az eVTOL kétszemélyes, autonóm üzemmódban repül körülbelül 100 km/h-ás sebességgel, maximum 3000 kilométeres magasságban, de a hatótávja nem a legnagyobb, egy feltöltéssel mindössze 35 kilométert tud megtenni és 21 percet tud egyhuzamban a levegőben tölteni. Ez a teljesítmény városok közti szállításra nem teszi alkalmassá, de a városon belüli ingázás lehetőségét tudja biztosítani az utasok számára.

(Fotó: Ehang)


Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?
Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?

A szezon eleganciája nemcsak a megjelenésen múlik, hiszen a figyelmesség, a finom gesztusok és a személyes határok tiszteletben tartása ugyanúgy a harmonikus ünnepek részei, mint egy jól megválasztott összeállítás. Akár családi vacsoráról, baráti összejövetelről vagy évzáró partiról van szó, a megfelelő kommunikáció, illetve az önazonosság megkerülhetetlen ahhoz, hogy mindenki felszabadultan érezhesse magát. A JTI protokoll- és etikett szakértője, Dr. Kibédi-Varga Katalin segít eligazodni abban, hogyan jelöljük ki határainkat úgy, hogy közben az ünnepi események könnyedek és elegánsak maradjanak.

A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Ha eddig azt hitted, hogy az autóvásárlás a papírmunkáról és a hónapokig tartó várakozásról szól, akkor ideje újra átgondolni. Székesfehérváron olyat mutatott az Autócentrum Szabó, ami téged is érdekelhet, ha a jövő autózását keresed.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.