A gyémántokban található apró zárványok rendszerint egyetlen környezet lenyomatát őrzik. Itt viszont kettő, ráadásul egymásnak ellentmondó állapot (oxidált és redukált) fagyott egybe. Yaakov Weiss (Hebrew University) és kollégái először félretették a mintákat, de amikor újraelemezték őket, rájöttek, mi történhetett:

a zárványok a gyémántképző reakció közepét „fotózták le”.

A Nature Geoscience-ben bemutatott két minta 280–470 km mélyről származik, és elsőként igazolja, hogy gyémánt akkor is keletkezhet, amikor a karbonátos olvadékok a köpeny fémötvözeteivel reagálnak.

„Ez az oxidációs spektrum két széle” – mondja Weiss.

A kutatás szerint oxidált olvadékok a vártnál mélyebben is jelen vannak, így a gyémántokat a felszínre hozó kimberlitek eredete sem feltétlenül korlátozódik 300 km mélységre. Ez azért külön izgalmas, mert – ahogy Maya Kopylova (University of British Columbia) megjegyzi – 200 km-nél mélyebben eddig többnyire csak elméleti modellekre hagyatkoztunk. Most azonban a „lehetetlen” gyémántoknak hála kaptunk egy pillanatfelvételt ennél is mélyebbről – ráadásul egy ritka, átmeneti állapotról.

A zárványok azt is segíthetnek megmagyarázni, miért cserélődhet néha a szénatom nikkelre a gyémánt kristályrácsában.

(Kép: Yael Kempe és Yakov Weiss)