Épphogy megépült egy 3D-nyomtatással készült ház az Egyesült Államokban, máris le kellett bontani

2023 / 11 / 29 / Bobák Zsófia
Épphogy megépült egy 3D-nyomtatással készült ház az Egyesült Államokban, máris le kellett bontani
A 3D-nyomtatott házak egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, de nem mindig érik el a megfelelő minőséget.

Egy Iowa államban megvalósuló projekt során tíz, 3D-nyomtatással készülő családi házat terveznek megépíteni a helyi közösségi szervezetek, hogy lakhatási lehetőséget nyújtsanak a városban letelepedők számára, elsősorban pedagógusoknak, oktatóknak. A házakat az Alquist 3D cég készíti el és az építkezést májusban meg is kezdték, a tervek szerint pedig év végéig a teljes projektet befejezték volna, hogy minél hamarabb értékesíthessék az ingatlanokat. A számításokba azokban nem várt hiba csúszott.

Az első ház konstrukciója során ugyanis kiderült, hogy a nyomtatáshoz használt anyag nem megfelelő minőségű és nem felel meg az ipari sztenderdeknek, emiatt az épület már elkészült részét le kellett bontani. Az Alquist 3D mérnökei a hiba forrását az alaphoz és a falakhoz használt anyag összetevőiben találták meg, amelyek a kelleténél gyengébb szerkezetet eredményeztek.

Az anyagot tesztelték ugyan laboratóriumi körülmények között, de az építési területen uralkodó hőmérsékleti és időjárási viszonyok között máshogy kezdett viselkedni, mint a jól kontrollált, szabályozott környezetben. A cég a konstrukciókhoz a Techcement elnevezésű keveréket használja, ami elmondásuk szerint háromszor erősebb a betonnál és olcsón állítható elő. Mivel az Alquist 3D már több házat elkészített korábban a betonmix alkalmazásával, ezért rejtély, hogy a mostani alkalommal miért nem tudták a megfelelő minőséget elérni a ház építése során, de azóta egy új keverék létrehozásával már elkezdték a második épületet alapozni és az első, azóta lebontott házat is újraépítik.

A 3D-nyomtatott házak legnagyobb előnye a gyors építés: az alapokat és a falakat néhány hét leforgása alatt, egy robot és egy-két ember segítségével el lehet készíteni, valamint több egységet, például a belső falakat, előre lehet nyomtatni, majd a helyszínen összeszerelni. Ár tekintetében a 3D-nyomtatott házak egyelőre nem feltétlenül érik meg jobban, mint a hagyományos módon készülő ingatlanok, de a gyártócégek elképzelései szerint az ilyen módon létrehozott házakkal a technológia fejlődése és alkalmazásának elterjedése után, előbb-utóbb megfizethetőbb lakhatási lehetőségekhez lehet majd juttatni az embereket. Egy nem elhanyagolható előnyt pedig a technológia környezetbarát jellege jelenti többek között a kevesebb építési hulladék és a kevesebb vízfelhasználás miatt.

A földi 3D-nyomtatással készülő házak később megnyithatják az utat az űrbeli 3D-nyomtatott épületek előtt is: a NASA már 2040-re tervezi a holdi építkezések elindítását. A Project Olympus keretében az ICON cég olyan technikát fejleszt, amellyel majd az égitesten helyben található anyagokból, regolitból lehet a nyomtatáshoz szükséges anyagot előállítani, hogy az űrhajósok és az űrturisták számára biztonságos lakóhelyek készülhessenek az emberes holdmissziók kezdete után.

(Fotó: Alquist 3D, ICON)

Egy egész lakónegyedet építenek fel 3D-nyomtatással az USA-ban Az austini székhelyű Icon jövőre egy száz családi házból álló lakónegyedet fog felépíteni a városban.


Unod a hagyományos Valentin-napi ajándékokat? Próbáld ki a legmodernebb szexjátékszereket! A teledildonikával minden távolság legyőzhető, a VR megoldásokkal az érzékelés kiterjeszthető, az AI segítségével pedig személyre szabott élményekben lehet részetek
Vásárolj az ország legnagyobb és legjobb felnőtt shopjában! 100% diszkréten csomagolt rendelésedet akár már másnap átveheted! Vágyaim.hu - A jövő az ágyadban van
Orgazmus gombnyomásra - Valentin-napi szex-tech ajándékajánló
Orgazmus gombnyomásra - Valentin-napi szex-tech ajándékajánló
Elválasztja egymástól az embereket a technológiai fejlődés, vagy éppen minden eddiginél közelebb hozza? A Valentin-naphoz közeledve a választ inkább az utóbbi forgatókönyvben látjuk, és be is mutatunk néhány eszközt, ami ezt bizonyítja.
Sosem láttunk még ilyen mozgást egy robottól
Sosem láttunk még ilyen mozgást egy robottól
Kobe Bryant és Cristiano Ronaldo gépi formában.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.