Kipróbálták, mi történne az utasokkal egy légitaxis kényszerleszállás közben

2023 / 02 / 08 / Bobák Zsófia
Kipróbálták, mi történne az utasokkal egy légitaxis kényszerleszállás közben
A NASA töréstesztjének eredményei nem túl biztatóak.

A NASA decemberben hajtotta végre azt a töréstesztet, amivel egy eVTOL-os utazás kevésbé pozitív végkimenetelét szimulálták és az eredmények nem vetettek jó fényt sem a jármű megbízhatóságára, sem az előzetes szimulációk pontosságára. Igaz, hogy az űrügynökség nem valamely gyártócég meglevő modelljét használata a vizsgálatokhoz, hanem egy saját építésű, részleges prototípust, aminek egyetlen funkciója a teszten való részvétel volt. A gép nem rendelkezett szárnyakkal és propellerekkel, csak a kabinból állt, a struktúra további egységeit megfelelő pontokon elhelyezett súlyokkal reprezentálták.

A próba során először az ülések és a padló állapotát mérték fel egy lehetséges becsapódás során - ez alapján megfigyelték, hogy a jól tervezett ülések felfogják az ütközés hatását és megóvják a benne ülőket, valamint az is kiderült, hogy a szimulációk kellő pontossággal működnek és jelzik előre a várható következményeket. A vizsgálat második fázisában, mikor a tetőszerkezet változásaira fókuszáltak, már nem alakultak ilyen jól az események: a tető teljesen összeomlott és károkat okozott a járműben helyet foglaló hat bábuban is. Az előre elvégzett számítógépes modellezés nem utalt ilyen mértékű károsodásra a jármű szerkezetében.

A teszt során begyűjtött adatok a későbbiekben segíthetnek a biztonságosabb eVTOL-ok megtervezésében és a precízebb szimulációs modellek létrehozásában is. A NASA az eVTOL-os, vagyis az AAM (Advanced Air Mobility) közlekedési formákkal kapcsolatos programokban évek óta részt vesz, hogy elősegítse a szektor minél gyorsabb fejlődését. 2021-ben a Joby Aviationnel együtt végeztek teszteket a leendő légitaxik akusztikus hatásainak és irányíthatóságával felmérésére.

(Fotó: NASA, Dave Bowman)

Elvégezték az első ejtési tesztet egy eVTOL lítium-ion akkumulátorával A próba sikeres volt, az akkumulátorcsomag nem szenvedett komolyabb sérüléseket és nem is kapott lángra.


Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Felszerelték a B-2 Spiritet az USA legújabb atombombájával
Felszerelték a B-2 Spiritet az USA legújabb atombombájával
Remélhetőleg sosem fogják élesben bevetni.
“Elképzelhetetlen” veszélyben a kereskedelmi repülőjáratok az egyre hevesebb GPS-támadások miatt
“Elképzelhetetlen” veszélyben a kereskedelmi repülőjáratok az egyre hevesebb GPS-támadások miatt
A kereskedelmi járatok a Közel-Kelet felett “elképzelhetetlen” fenyegetéssel szembesülnek újabban: a GPS-rendszert ért, eddig példátlan “spoofing” támadások miatt szeptember óta több tucat esetben hibásodtak meg a navigációs rendszerek. A helyzetet rontja, hogy egyelőre nem lehet pontosan tudni, ki áll a támadások mögött, és ezek elhárítására sincs jelenleg ötlet.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.