Garázs

Kipróbálták, mi történne az utasokkal egy légitaxis kényszerleszállás közben

A NASA töréstesztjének eredményei nem túl biztatóak.
Techno

Hogyan zárjuk le a telefonunkat, hogy mások ne férhessenek hozzá?

A biometrikus azonosítás rendkívüli módon kényelmessé teszi a telefonok használatát, ugyanakkor ennek is megvannak a maga hátrányai: míg egy jelszó ideális esetben kizárólag a fejünkben létezik, az ujjlenyomatunkhoz már sokkal könnyebb hozzáférni, az arcazonosításhoz pedig az is elég, ha valaki elénk tartja a telefonunkat.
Garázs

Elvégezték az első ejtési tesztet egy eVTOL lítium-ion akkumulátorával

A próba sikeres volt, az akkumulátorcsomag nem szenvedett komolyabb sérüléseket és nem is kapott lángra.
Garázs

Közelednek az önvezető kerékpárok, amelyekről nem esünk le

Van, ahol már azon dolgoznak, hogy az önvezető bicikliken munkába utazó emberek minél biztonságosabban tudják majd használni a technológiát.
Techno

Akinek régi iPhone-ja, iPadje van, feltétlenül töltse le ezt a biztonsági frissítést

Az Apple az iPhone 5S-ekhez és 6-os modellekhez, illetve más készülékekhez adott ki egy kritikus javítást.
Techno

Egy év, és örökre elfelejthetjük a jelszavainkat

Május ötödikén, a jelszavak világnapján bejelentette a legelterjedtebb operációs rendszereket gyártó három cég, az Apple, a Google és a Microsoft, hogy nemsokára örökre elbúcsúzhatunk a jelszavak használatától.
Techno

Az adatvédelmi hatóság nem tud róla, hogy a kínai telefonok titokban személyes adatokat továbbítanának Kínába

Egy, a külügyminisztérium munkatársainak elküldött körlevél szerint több kínai telefon "rejtett módon kommunikál személyes adatokat Kína irányába", de Péterfalvi Attila szerint hozzájuk eddig nem érkezett panasz ezzel kapcsolatban.
Tudás

Így védik Vlagyimir Putyin életét

Autók, testőrök és egy régi hagyomány a feudális uralkodók idejéből, melyek mind Putyin testi épségét szavatolják.
Techno

Egyre többeknek lesz kötelező a kétlépcsős azonosítás a Gmailben és a Google fiókjukban

Akiknél ezt már beállította a cég, felére csökkent az illetéktelen belépések száma.
Garázs

Légzsák tompítja a becsapódást ütközés esetén az autonóm szállítórobotok újabb generációjánál

Az utcát járó automata szállítórobotok már nem tesznek kárt az emberekben ütközés esetén.
Techno

A járásunk olyan sokat elárul rólunk, hogy ez lehet az új azonosítási mód az okostelefonokban

Nem csak ujjlenyomatolvasóval, hanem a járásunkat felismerő azonosítóval is működhetnek a telefonok.
Techno

Kémjátszma - egy felmérésből kiderült, hogy az emberek 30%-a szívesen telepítene kémprogramot a párja digitális eszközeire

A Kaspersky által 21 országban lefolytatott felmérés válaszadóinak, ha nem is többsége, de jelentős része úgy gondolja, hogy nem probléma, ha stalkerware programmal ellenőrzi a partnere hűségét.
Techno

Hét napunk lesz beállítani a kétlépcsős azonosítást a Google fiókunkban

Ahogyan ígérték, kötelezővé teszik a biztonságosabb belépést.
Techno

Az Apple-nek egyáltalán nincs ínyére, ahogyan az EU a nagy technológiai cégeket szabályozná

Ezt Craig Federighi, a vállalat szoftverfejlesztésért felelős alelnöke tette nyilvánvalóvá egy a héten elhangzott beszédében.
Techno

Az Apple legújabb frissítése véd a Pegasus kémprogramja ellen, így telepítsük

Korábban már írtunk róla, hogy hogyan ellenőrizhető, hogy fertőzött-e a Pegasus programmal a telefonunk, bár a legtöbb embert valószínűleg nem érinti a probléma, de az Apple készülékek tulajdonosai számára most már elérhető a biztonsági frissítés.
Techno

Hogyan zárjuk le a telefonunkat, hogy mások ne férhessenek hozzá?

A biometrikus azonosítás rendkívüli módon kényelmessé teszi a telefonok használatát, ugyanakkor ennek is megvannak a maga hátrányai: míg egy jelszó ideális esetben kizárólag a fejünkben létezik, az ujjlenyomatunkhoz már sokkal könnyebb hozzáférni, az arcazonosításhoz pedig az is elég, ha valaki elénk tartja a telefonunkat.
Tudás

Budapesten is be tudunk gurulni az életmentő árokba, ha a metrósínre estünk?

Az interneten terjedő, életmentőnek tűnő megoldás, hogy ha a sínre kerültünk, begurulunk a pályán az ilyen esetekre kialakított helyre. Utánajártunk, mennyire működik ez Budapesten, és egyáltalán, mit tegyünk a fővárosi vonalakon, ha a sínekre estünk.
Űr

Talán már a küszöbön toporog a következő Challenger- vagy Columbia-léptékű tragédia

A Nauka modul „fiaskója” egy szakértő szerint egy sokkal nagyobb probléma tünete: a NASA szigora a biztonság kapcsán elkezdett gyengülni.
Tudás

Elveszíthetik oxigénkészletüket útközben a Boeing 737-es repülőgépek

Több ezer Boeing-737 átvizsgálását rendelte el a Federal Aviation Administration (FAA) az USA Szövetségi Légügyi Hivatala. A gépek meghibásodó utas-, és pilótafülke légnyomásszabályozó kapcsolópárja miatt elfogyhat az oxigén az utastérből és a pilótafülkéből, ami vezetett már katasztrófához is a repülés történetében.
Techno

Jelentős technológiai hátrányból indulva, barkácseszközökkel kerekedtek felül a litván katonák az amerikaikon egy hadgyakorlaton

Hiába volt kevesebb emberük és tankjuk, a litvánok eredményesen szálltak szembe az inváziós erőt játszó amerikaikkal szokatlan taktikájukkal.
Techno

Rengeteg hazai, érzékeny egészségügyi- és személyes adat került elő egy kidobott számítógépből

Egy sörért vettek meg egy konténerbe dobott számítógépet, és játszi könnyedséggel jutottak hozzá 3256 magyar páciens TAJ számához és érzékeny egészségügyi adatához. A merevlemez viszont még ezen kívül is tartogatott meglepetéseket.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.