Ezekről a korai tünetekről lehet felismerni az e-cigi okozta betegséget

2020 / 01 / 07 / Felkai Ádám
Ezekről a korai tünetekről lehet felismerni az e-cigi okozta betegséget
Az EVALI-ról (e-cigarette or vaping product use-associated lung injury) vagyis az e-dohánytermékek használata miatt kialakult tüdőkárosodásról már mi is többször írtunk. A betegség miatt ezrek kerültek kórházba, és többen bele is haltak. Most nyilvánosságra került azon kezdeti tünetetek listája, melyek megléte az EVALI-ra utalhat.

Habár egy hároméves utánkövetéses tanulmány szerint bizonyos betegségek szempontjából az e-dohánytermék használata rövidtávon kevésbé káros a hagyományos cigarettánál, ennek az újfajta füstölésnek is megvan a maga kockázata. Az EVALI kialakulásának pontos oka ugyan egyelőre még nem ismert, és jelenleg csak annyi tűnik biztosnak, hogy az e-cigi által a tüdőbe kerülő valamely aeroszol gyulladásos folyamatot indít be.

A tünetek:

A webmd.com-nak dr. Joanna Tsai, az Ohio Állami Egyetem pulmonológusa sorolta fel a tüneteket. Az EVALI tipikusan légzési és emésztési problémákkal jár több más tünet mellett, melyek a következők:

  • Láz
  • Hidegrázás
  • Köhögés
  • Nehéz légzés
  • Légszomj
  • Mellkasi szorító érzés
  • Hasfájás
  • Étvágytalanság
  • Hányinger, hányás
  • Hasmenés
  • Súlyvesztés

A páciensek tapasztalatai szerint a betegség kialakulása esetenként csak pár napot vett igénybe, másoknál viszont hetek kellettek hozzá. Az EVALI jellemzően súlyos tüdőkárosodást okoz, a páciensek akár intenzív osztályra is kerülhetnek, mivel gépi légzéstámogatásra szorulnak.

Kik lehetnek érintettek?

Lényegében bárki, aki az elmúlt kilencven napban e-dohányterméket használt. Dr. Tsai szerint legalábbis semmilyen előzetes extra körülménynek (életkor, korábbi betegségek) sincs kiemelkedő szerepe a betegség kialakulásában.

Rengeteg beteg korábban átlagos, egészséges ember volt. Sőt a számok alapján a fiatalabb korosztály jobban érintett: az EVALI beteg átlagos életkora huszonnégy év, és ötből négy páciens harmincöt évesnél fiatalabb. Persze ez a leginkább azzal lehet összefüggésben, hogy az e-dohánytermék eleve ezekben a korosztályokban a legnépszerűbbek.

A kockázatot emelheti, ha E-vitamin-acetát tartalmú terméket töltünk az e-cigarettába. A CDC legalábbis ezt az anyagot minden beteg tüdejéből vett mintából kimutatta. Ahogy arról már korábban írtunk, az E-acetát jellemzően a THC-tartalmú e-dohánytermékek egyik adalékanyaga.

Dr. Tsai ugyanakkor hangsúlyozza, hogy bár az EVALI betegek többsége valóban THC tartalmú terméket használt, többen csak sima nikotinos e-cigit szívtak, és mégis megbetegedtek. Magyarán a nikotin sem feltétlen biztonságos megoldás. Az orvos szerint jelenleg még mindig túl keveset tudunk, miközben az ipar lényegében szabályozatlanul működik, ami miatt a vásárlók sem mindig tudják, hogy pontosan mit is tesznek a kosarukba.

 

Változnak a szabályok

A helyzet viszont ezzel kapcsolatban azért változik Amerikában. Az USA Élelmiszerbiztonsági és Gyógyszerészeti Hivatala (FDA) ugyanis január másodikán betiltotta a gyümölcsös e-cigaretta patronok forgalmazását és árusítását.

Azért éppen ezeket, mert ezek a legkönnyebben beszerezhetők és a legnépszerűbbek a fiatalabbak körében. A tiltás épp ezért nem is érinti az inkább felnőttek által használt utántöltő folyadékokat. Mindezt összevetve azzal, hogy tavaly huszonegy éves korra emelték a dohányzás korhatárát, látszik, hogy a középiskolás korú, illetve annál valamivel idősebb fiatalabb felnőtteket szeretnék megóvni az Egyesült Államokban, amely korosztály különösen érintett az EVALI megbetegedésekben.

Hogyan ne legyen EVALI-m?

Az amerikai Járványügyi Központ több megelőzési tanáccsal szolgál, ezek közt szerepel, hogy ne használjunk ismeretlen eredetű e-cigarettát, töltőfolyadékot vagy patront, kerüljük az E-vitamin-acetát adalékkal bővített szereket is. Azt viszont a CDC is elismeri, hogy még vizsgálják a betegséget, így ha tényleg biztosra akarunk menni, egyáltalán ne éljünk e-dohánytermékekkel, amíg a kutatás le nem zárul.


1 éves ROADSTER előfizetés + Renoir – A Festő és Modelljei kiállítás páros belépőjegy: 12 990 Ft
Válassz egyet a ROADSTER magazin szuper előfizetési ajánlatai közül!
Gamernek keresel karácsonyi ajándékot? Mondjuk a tuti tippeket!
Ha nem szoktál játszani, akkor gamer barátodnak vagy családtagodnak karácsonyi ajándékot választani extra kihívást jelent, ezért az Acer segítségével mondunk öt tippet, amivel sikert arathatsz.
A testen belül lehet három dimenzióban nyomtatni ezzel az ultrahang alapú eljárással
A testen belül lehet három dimenzióban nyomtatni ezzel az ultrahang alapú eljárással
Képzeljünk el egy világot, ahol az implantációk behelyezése, törött csontok kezelése komoly műtéti beavatkozás helyett lényegében annyit jelent, hogy az implantációt befecskendezzük a testbe, ahol az felveszi a szükséges alakot! A mostani fejlesztés épp ezt teszi egyszer lehetővé.
Mekkora eséllyel tart az emberi evolúció egy új faj kialakulásának az irányába?
Mekkora eséllyel tart az emberi evolúció egy új faj kialakulásának az irányába?
Fajunk 300 ezer évvel egyedüli emberfaj lett a bolygón, az viszont nehéz kérdés, hogy éppen egy új faj kialakulásának az irányába tart-e az evolúciónk. Ennek oka, hogy bizonyos tényezők ebbe az irányba mutatnak, míg mások épp az ellenkezőbe. Elmondjuk, milyen körülmények esetén alakulhatna ki belőlünk egy új faj.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.