Ezúttal sikeres lehetett a Perseverance mintagyűjtése

2021 / 09 / 04 / Felkai Ádám
Ezúttal sikeres lehetett a Perseverance mintagyűjtése
A feltételes mód annak szól, hogy a fényviszonyok miatt nem egyértelmű az utolsó felvételeken, hogy a minta valóban benne van-e a tartályban.

Mint arról korábban mi is beszámoltunk, a Perseverance marsjáró korábbi mintavétele sajnos sikertelennek bizonyult, és idővel még az okokra is fény derült. Az ismétlésre pedig szeptember elsején került sor, és ezúttal legalábbis részben sikerről beszélhetünk.

A Perseverance rover első marsi kőzetgyűjtő kísérlete valószínűleg sikertelen volt A marsjáró azokat a mintákat gyűjtötte volna be, amelyeket majd évekkel később a Földre fognak visszaszállítani, de úgy tűnik, a tartályokba nem került semmi a sikeres fúrás ellenére.

A bizonytalan fogalmazás annak szól, hogy a marsjáró által begyűjtött kőzetminta sorsa jelenleg annyira kétséges, mint Schrödinger macskájáé – az első képeken ugyanis ott a minta a tartályban, a következő sorozaton viszont már nincs. Na de ennyire ne siessünk a dolgok elébe, nézzük pontosan, hogy mi történt: a Perseverance szeptember elsején sikeres fúrást hajtott végre egy marsi kőzeten, mint az a lenti képen látszik. A mintavételhez a marsjáró a Sampling and Caching System nevű rendszerét használta, amely egy forgó ütős típusú fúrógéppel, valamint egy üreges fúrószállal hajtotta végre a műveletet – ezek egyébként a Perseverance 2 méter hosszú robotkarján találhatóak, és egy ceruzánál picit vastagabb minták begyűjtésére alkalmasak.

Ezt követően a marsjáró a nyitott mintavételi tartályt a Mastcam-Z eszköz elé emelte, és képet is készített róla. Ezen a képen, mint az lentebb látható, jól kivehető a tartályban a marsi kőzet.

Ezt követően a rover végrehajtott egy műveletet (percuss-to-ingest), aminek keretében ötször egy-egy másodpercig rázta a fúrószálat, aminek az a célja, hogy a tartály szájáról eltávolítson minden esetleg ott maradt anyagdarabkát. Ezt követően ismét képeket készített (lent) – ezen a sorozaton a minta viszont már nem látszik.

Jennifer Trosper, a NASA Jet Propulsion Laboratory-jának projektvezetője úgy nyilatkozott, hogy már az, hogy a kőzetminta ott volt a tartályban önmagában „fenomenális teljesítmény”. Az űrhivatal szerint a kőzetminta talán azért nem látszódott a második képsorozaton, mert akkor már nem voltak megfelelőek a fényviszonyok. A Perseverance ezért az elmúlt napokban újabb képeket készített, melyek elvileg ma érkeznek/érkeztek meg a Földre, így remélhetőleg a NASA hamarosan közleményt ad ki (a cikk írásakor erre még nem került sor, de amint ez megtörténik, frissítjük írásunkat). Amennyiben egyébként ezek a képek sem bizonyítják egyértelműen a minta jelenlétét, a Perseverance egyéb úton is meg tudja állapítani, hogy a minta valóban bekerült a tartályba.

(Forrás, kép: NASA)

További cikkek a témában:

Ilyen látványt nyújt a Mars kisebbik holdja sokezer kilométer messzeségből Hamarosan folytatja asztrobiológiai küldetését a Perseverance, már ki is szemelte a megfelelő kőzetet a következő fúráshoz, de előtte még megmutatta, milyen látványban lehet részük a Mars leendő telepeseinek, mikor felpillantanak az égre.

A NASA marsi helikoptere az eddigi legnagyobb technikai malőrön van túl Váratlanul kihívásosra sikeredett az Ingenuity hatodik repülése, de az apró helikopter leküzdötte a nehézségeket.

A Perseverance elkezdi tudományos tevékenységét a Marson – mutatjuk a terveket A Jezero-kráter déli részén fog ősi mikrobák nyomai után kutatni.


Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Világhírű román sportolóról mintázott humanoidot képeznek ki
Világhírű román sportolóról mintázott humanoidot képeznek ki
A robot első látásra nem sok hasonlóságot mutat Nadia Comănecivel, de okkal kapta róla a nevét.
Tévé után már hűtőt és mosógépet is vehetünk a Hisense-től
Tévé után már hűtőt és mosógépet is vehetünk a Hisense-től
A világ negyedik legnagyobb tévégyártója Magyarországon is elkezdi forgalmazni az intelligens nagy háztartási gépeit, köztük egy olyan hűtőszekrényt is, amelyet 21 colos táblagéppel szereltek fel.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.