A Google "virtuális kutatási asszisztenséről" két éve hallhattunk először. A neve a "jegyzettömb" és a "nyelvi modell" összekapcsolásából ered, hiszen a cél az volt, hogy újragondolják a jegyzetelés mikéntjét a mesterséges intelligencia korában. A program azért különleges, mert nem az internetről innen-onnan összevadászott, hanem kifejezetten a tőlünk kapott információkra alapozza a tudását, azokat foglalja össze és azok alapján válaszol a kérdéseinkre. Ez precízebb, kutatásokhoz jobban illő működésre ad lehetőséget.
Fél éve aztán egy látványos és hasznos újdonsággal egészítették ki a NotebookLM-et: miután hozzáadjuk a forrásainkat, egy kétműsorvezetős podcast-epizódot generál azokból, igaz, egyelőre csak angolul. Mi például összefoglaltattuk vele az ötödikes történelemkönyvet; pár perc elteltével egy kilenc és félperces audio fájlt kaptunk, amit meghallgatva leesett az állunk. Szinte lehetetlen volt megállapítani, hogy két gép beszélgetését hallottuk a magyar történelemről, a megszólalók még a magyar szavak ügyetlen kiejtésén is viccelődtek.
Mostantól pedig akkor sem kell aggódnunk, ha nem találunk megfelelő forrásokat egy-egy témához, hiszen ennek a terhét is leveszi a vállunkról a rendszer.
A The Verge számolt be arról, hogy az új "Discover" ("felfedez") funkció segítségével a területhez kapcsolódó webes források százait pörgeti át a NotebookLM, majd kiválasztja a tíz legrelevánsabbat, és azokat rövid, szöveges bemutatókkal látja el. Csak bepipáljuk, hogy melyiket szeretnénk a kutatási forrásanyagaink közé emelni, és meg is vagyunk.
Mi, miután bedobtunk néhány, a Z generáció tartalomfogyasztási szokásaival kapcsolatos prezentációt, csak annyit kértünk, hogy legyenek adataink a zenei ízlésükről is. Pillanatok alatt kész volt a listánk, érdekesnek hangzó publikációkkal. Ezeket később elolvashatjuk, idézhetünk és jegyzetelhetünk belőlük, illetve kérdezhetjük róluk a chatbotot. Aki pedig még témát is nehezen talál magának, annak csak az “I’m Feeling Curious” gombot kell megnyomnia, és máris felfedezhet egy új területet.
(Borítókép: Trang Trieu/Unsplash)