Fele akkora, mint a Hindenburg és ugyanolyan gyorsan repül: a Pathfinder 1 megkapta a repülési engedélyt

2023 / 10 / 29 / Bobák Zsófia
Fele akkora, mint a Hindenburg és ugyanolyan gyorsan repül: a Pathfinder 1 megkapta a repülési engedélyt
Zöld utat kapott a Szövetségi Légügyi Hivataltól a repülésre a Pathfinder 1 léghajó, amelynek utódait humanitárius katasztrófák utáni segítségnyújtásra tervezik használni.

A Google társalapítójának, Sergey Brinnek támogatásával 2015-ben létrehozott cég, az LTA Research megépítette azt a léghajót, amit hamarosan már repülés közben lehet majd látni a kaliforniai Moffett Field repülőtér felett, miközben első tesztútjára indul. A próba során a reptér kijelölt területét és annak közvetlen szomszédságát egyelőre nem hagyhatja el, de az akár 460 méteres magasságba emelkedő jármű összesen 25 alkalommal tesz majd köröket a helyszínen, mielőtt a tesztek a következő fázisba léphetnének.

A tesztelésre használt verzió, a Pathfinder 1 léghajó hosszát tekintve körülbelül fele akkora, mint a legendás Hindenburg: előbbi 121 méteres, míg kategóriájának leghíresebb tagja, a Hindenburg-osztályú LZ-129 léghajó 245 méter hosszúságú volt. A menet közbeni sebességük körülbelül egyező, vagyis a Pathfinder 1 sem tud majd gyorsabban haladni, mint közel egy évszázada épített elődje: 120 km/h-ás sebességgel halad majd, ami a Hindenburg átlagos menettempóját közelíti. Az egyik nagy különbséget a töltésükhöz használt anyag jelenti, a Pathfindert ugyanis héliummal töltik, míg a szerencsétlen sorsú LZ-129 gyúlékony hidrogént tartalmazott (bár az eredeti tervek szerint az is héliummal működött volna).

Az LTA Research cég LTA (lighter than air, levegőnél könnyebb) típusú járművét emellett könnyű struktúra kialakításához alkalmas anyagok felhasználásával készítik el, a szerkezete titánból és szénszálas bevonattal megerősített polimer összetevőkből épül fel. A csövekből álló szilárd váz hélium zsákokat rejt majd és külső borítását Tedlar adja, amit a DuPont fejlesztett és különösen hajlékony PVF, poli(vinil-fluorid) rétegből készül. A léghajó hibrid meghajtással üzemel, amihez 12 elektromos motor, 24 akkumulátor és két, egyenként 150 kW-os dízelgenerátor tartozik. A szállításhoz alkalmas gondolát a Zeppelin gyártja le az LTA Research számára.

Az IEEE Spectrum beszámolója szerint a beltéri tesztek után hamarosan a kültéri próbákra és levegőbe emelkedésre is sor kerülhet, mivel a cég szeptemberben megkapta az Egyesült Államok Légügyi Hivatalának engedélyét, így a Pathfinder 1 két pilótával a fedélzetén nemsokára elindul első rövid útjára. Miután a Moffett Fielden végzett tesztek véget érnek, a járművet Ohióba szállítják, később pedig elkészítik a nagyobb, erősebb változatát, a Pathfinder 3-at is. A jövőben a léghajók szállítmányozási munkákat végezhetnek olyan terepen, ahová a járhatatlan utak és egyéb akadályok miatt más típusú járművek nehezen érnek el.

(Fotó: LTA Research)


Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?
Tisztelet magunk és mások felé – miért fontos kijelölni a határainkat?

A szezon eleganciája nemcsak a megjelenésen múlik, hiszen a figyelmesség, a finom gesztusok és a személyes határok tiszteletben tartása ugyanúgy a harmonikus ünnepek részei, mint egy jól megválasztott összeállítás. Akár családi vacsoráról, baráti összejövetelről vagy évzáró partiról van szó, a megfelelő kommunikáció, illetve az önazonosság megkerülhetetlen ahhoz, hogy mindenki felszabadultan érezhesse magát. A JTI protokoll- és etikett szakértője, Dr. Kibédi-Varga Katalin segít eligazodni abban, hogyan jelöljük ki határainkat úgy, hogy közben az ünnepi események könnyedek és elegánsak maradjanak.

A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
A jövő megérkezett Fehérvárra – az ország egyik legmodernebb BYD szalonjában jártunk
Ha eddig azt hitted, hogy az autóvásárlás a papírmunkáról és a hónapokig tartó várakozásról szól, akkor ideje újra átgondolni. Székesfehérváron olyat mutatott az Autócentrum Szabó, ami téged is érdekelhet, ha a jövő autózását keresed.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.