Félelem, sztrájk, halál - a tech cégek dolgozói is tartanak a járványtól

2020 / 03 / 31 / Pőcze Balázs
Félelem, sztrájk, halál - a tech cégek dolgozói is tartanak a járványtól
Az Egyesült Államokban 19 Amazon raktárban találtak koronavírus-fertőzött dolgozót, New Yorkban egy Uber sofőr meghalt, miután a reptéren felvett egy beteg utast. Míg az irodisták csak az unalommal küzdenek, esetleg az állásukért aggódnak, addig a frontvonalakban dolgozóknak sokkal több a féltenivalójuk.

Az elmúlt néhány évben újra és újra szóba jött a tech óriások dolgozóit kettéválasztó szakadék: az egyik részük jól fizetett, magas hozzáadott értékű munkát végez, annak minden előnyével, míg a kollegáik java lényegesen kevesebb pénzért, kisebb biztonságban dolgozik, miközben a szolgáltatások működéséhez mindannyiukra szükség is van. Hosszú évekkel ezelőtt még az amerikai és a távol-keleti viszonyok közt volt visszatetsző a különbség - a csillogó Apple termékek és az azokat gyártó Foxconn üzemek mintha más galaxisban léteztek volna.

Aztán ugyanez a szakadék már az egy nyelvet beszélő, egy országban élő kollegák közt is megjelent. Rendszeressé váltak az Uber sofőrök sztrájkjai, kiderült, hogy a Facebook moderátorai hatodannyit keresnek, mint a pár állammal arrébb dolgozó fejlesztő és marketinges kollegáik, de az Amazon elosztó központjaiban alkalmazott szomáliai bevándorlók nehéz soráról is sok helyen lehetett olvasni. Amíg ezek a problémák gazdasági természetűek voltak, sokan megértően néztek, majd, amikor senki sem figyelt, vállat vontak.

Most, hogy néhány tech cég a dolgozói életével játszik, ha nem hoz jó döntéseket, komolyabb a helyzet.


Amazon dolgozók tüntetnek a cég Staten Island-i létesítménye előtt március 30-án, mert szerintük a cég semmit nem tesz azért, hogy a járvány idején megvédje a dolgozóit (Fotó: Getty)

A The Verge-ön Josh Dziedza számol be arról, hogy ugyan közel húsz Amazon egységben találtak koronavírus-fertőzött kollegát, a cég csak kormányzói vagy dolgozói nyomásra hajlandó időszakosan bezárni azokat. A cikk szerzője szerint a vállalat sok esetben nem szól a dolgozóknak arról, hogy egy kollegájuk beteg lett, egymástól kell megtudniuk azt. Ugyan az Amazon azt állítja, hogy alaposabban és rendszeresen takarítja ezeket az épületeket, a csapatuk mégsem bízik bennük, és erre demonstrációkkal hívják fel egymás és a közvélemény figyelmét. Mindeközben a szintén Amazon-tulajdon Whole Foods közértlánc dolgozói sztrájkolni terveznek, hogy jobb védelmet kapjanak a vírustól, hiszen

azok, akik közvetlenül érintkeznek vásárlókkal és másokkal, talán még kiszolgáltatottabb helyzetben vannak.

Az Instacart nevű szolgáltatás, ahol másokra bízhatjuk a bevásárlást, hasonlóan veszélyes munkahelynek tűnik a járvány idején, nem meglepő, hogy ők is sztrájkot fontolgatnak. Az Ars Technica a New York Postra hivatkozva nemrég beszámolt egy negyvenes, nepáli bevándorló Uber sofőr haláláról, aki a new yorki JFK reptéren vett fel egy beteg utast. A megosztáson alapuló cégek mindegyike érintett így vagy úgy.


Házilag eszkábált elválasztófal egy texasi Uberben

Az, hogy az Amazon pár hete átállt arra, hogy csak az alapvető szükségletekhez kötődő termékeket szállít ki, jól mutatta, hogy ezek a vállalatok pótolhatatlan részei lettek a modern társadalmaknak. Nem luxuscikkeket hordanak az otthon jengázó milliomosoknak, hanem a kevés biztonságos folyosó egyikét jelentik a normálisra hasonlító élethez.

Nehéz mérlegelni, hogy mi ér többet - egy raktáros egészsége, vagy egy idős házaspáré, akik csak az ő segítségével juthatnak otthonról rizshez, kávéhoz, ceruzaelemekhez. Nehéz mérlegelni, és nem is szabad. A tech vállalatoknak meg kell találniuk a módját, hogy a dolgozóik a legnagyobb biztonságban dolgozhassanak azért, hogy mindannyian ugyanekkora biztonságban élhessünk a járvány ideje alatt.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Finnország leggyorsabb személyliftje egy radioaktívhulladék-tárolóba vezet
Finnország leggyorsabb személyliftje egy radioaktívhulladék-tárolóba vezet
Épül az Onkalo radioaktívhulladék-tároló, ahol legalább százezer évig pihennek a kiégett fűtőelemek.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.