Féltenünk kell a gyerekeket az önvezető autóktól?

2023 / 08 / 26 / Pőcze Balázs
Féltenünk kell a gyerekeket az önvezető autóktól?
Egy kutatás szerint a járműveket irányító rendszerek lényegesen rosszabb hatásfokkal érzékelik a gyerekeket, mint a felnőtteket, de még a bőrszín is befolyásolja a felismerés hatékonyságát.

A Gizmodón olvasható cikk szerint a londoni Kings College kutatói nyolc mesterséges intelligencia-alapú rendszert vizsgáltak meg. Nem pontosan azokat, amelyeket a most utcán lévő modellek használnak, mert ezekről a gyártók nem adnak ki információkat, hanem azokat, amelyekre a jelenleg használatban lévő szoftverek épülhetnek. A közleményükben nem térnek ki arra, hogy a számítógépek mennyivel megbízhatóbbak, mint a hús-vér emberek a gyalogosok felismerésében, de nem is ez a céljuk:

arra voltak kíváncsiak, hogy a mesterséges intelligenciáktól elvárt igazságosság érvényesül-e ebben az esetben. Arra jutottak, hogy nem.

Nyolcezer fényképet teszteltek, ezekről kellett megmondania a szoftvereknek, hogy érzékelnek-e azokon emberi alakot. A rendszerek húsz százalékkal rosszabbul teljesítettek, amikor gyerekeket kellett volna felismerniük, és hét és fél százalékkal rosszabbul, amikor színes bőrű embereket. Dr Jie Zhang kutató kiemelte: "Az igazságtalan MI-rendszerek hatása jól dokumentált, a toborzó szoftverek a férfi jelentkezőket részesítik előnyben, az arcfelismerő rendszerek kevésbé pontosak a fekete nők, mint a fehér férfiak esetében, ám az önvezető autóknál ez közvetlen veszélyt eredményez. A kisebbségek tagjai korábban fontos szolgáltatásoktól eshettek el, most baleset érheti őket". A kutató azt szorgalmazza, hogy a kormányok és a gyártók közösen dolgozzák ki a rendszerek objektív mérhetőségének kereteit. A Google-höz tartozó, önvezető rendszereket fejlesztő Waymo képviselői ugyanakkor aláhúzták: az autóik nem csak kamerákkal, hanem lézerekkel és radarral is figyelik a gyalogosokat, amit a kutatás nem vett figyelembe.

A tanulmány azért is különösen aktuális, mert nemrég ítélet született az első, önvezető autó által okozott halálos balesettel kapcsolatban, miközben San Franciscóban már korlátozások nélkül működhetnek robottaxik. Néhány nap után az egyik ilyen jármű karambolozott egy tűzoltóautóval, aminek hatására a cég flottájának a méretét a felére csökkentette a hatóság.

(Borítókép: Allen J. Schaben / Los Angeles Times via Getty Images)


Autót vennél mostanában? Nézz bele a PLAYER AUTÓTESZT ROVATÁBA!
Minden friss és izgalmas autót kipróbálunk, amit csak tudunk, legyen az dízel vagy elektromos, olcsó vagy luxus, kétszemélyes vagy kisbusz!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
A Nissan koncepcióautója a válasz a kérdésre, hogy mivel szeretnének autózni a fiatalok
A Nissan koncepcióautója a válasz a kérdésre, hogy mivel szeretnének autózni a fiatalok
A Nissan Concept 20-30 megalkotása egy egyszerű kísérletből született, de érdekes végeredményt hozott: a jármű ötvözi az online videojátékok világát a hétköznapi, praktikus elemekkel.
Már huszonhat nap alatt elérhetné a Marsot ez a napvitorlás
Már huszonhat nap alatt elérhetné a Marsot ez a napvitorlás
Persze egy ilyen eszköz csak rendkívül alacsony tömegű rakományt tud szállítani, de nem is ez a lényeg, hanem a gyorsaság. Az ilyen napvitorlásokkal nagyon gyorsan fel lehetne fedezni akár a szomszédos csillagrendszert is – sőt erre már tervek is vannak.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.