Fordult a kocka Indiában, már ami a légszennyezettséget illeti

2020 / 04 / 26 / Perei Dóra
Fordult a kocka Indiában, már ami a légszennyezettséget illeti
Indiában, illetve elsősorban az ország északi részén és Újdelhiben évek óta probléma a téli és tavaszi légszennyezettség, a koronavírus megjelenése óta bevezetett korlátozások hatására azonban jelentősen javult a levegő minősége. Az amerikai űrhivatal szerint egészen pontosan húsz éve mértek utoljára a jelenlegihez hasonló légszennyezettség-szintet.

A NASA a CNN-nek adott interjújában megemlíti az Űrhivatal térképét, amelyen 2016 és 2020 között ábrázolták a 2020. március harmincegy és április öt közötti időszak aeroszol-szennyezettségét. A képen jól látszik, hogy idén meglepően jó a levegő minősége. Pawan Gupta, a NASA Marshall Űrközpontjának munkatársa szerint ugyan számítottak javulásra, de korántsem ilyen mértékűre. A szakértők a részecskék által elnyelt-visszavert fény alapján állapították meg a levegő minőségét. A műholdas felvételek alapján húsz éve nem volt ilyen alacsony a szennyezettség áprilisban az észak-indiai területeken. A megfigyelést később földi mérésekkel is alátámasztották. Az indiai kormány március huszonötödikén teljes korlátozást rendelt el az építkezéseken, az iparban és a tömegközlekedésben.

A légszennyezés a szigorítások ötödik hetére vezetettek a levegő megtisztulásához.

A levegő állapota ugyanakkor nemcsak Indiában, de a világon szinte mindenütt javult a csökkent forgalom és ipari tevékenység hatására.

Tavaly pénzért árulták az oxigént

2019. november elején India meghatározó részén légszennyezettségi válsághelyzetet hirdettek, ami különös lépésre sarkallta Új-Delhi vállalkozóit: Oxy Pure néven megnyílt a város első oxigénbárja, ahol tizenöt percnyi adagokban árusították a tiszta levegőt négy-hat dollárért, azaz körülbelül kétezer forintért. Az oxigén változó árszabását a kínálat indokolja, ugyanis akár levendula, eukaliptusz, fahéj vagy borsmenta illatosítással is elérhető. Az oxigénbár emellett egy „szennyezettségi akciót” is felajánlott a vevőknek, akik négy adag áráért cserébe ötöt kapnak. Aryavir Kumar tulajdonos a főváros repülőterén, illetve Mumbai és Bengaluru városaiban is hasonló hely nyitását tervezi. Annál is inkább, mivel az eddigi visszajelzések egyértelműen pozitívak:

„Jó érzés tudni, hogy tiszta oxigént lélegzünk be, még ha csupán tizenöt percig is” - nyilatkozta a New York Times-nak Lisa Dwivedi, aki a szmogtól viszkető szemekkel és torokfájással érkezett a bárba.

A november elején közegészségügyi szükségállapot kihirdetése valóban vészhelyzetnek minősült, egészségesnél esetenként tizenkétszer nagyobb szennyezettségi szint ugyanis akár agykárosodást is okozhat a gyerekeknél. Ezért bezárták az általános iskolákat, az orvosok pedig nem győzik ellátni a légzési panaszokkal érkező betegeket.

(Fotó: Pixabay)


Így lehetsz a testápolás Real Madridja a pörgős mindennapokban
A mindennapi pörgés, edzéssel megspékelt aktív életmód mellett fokozottan terheljük a bőrünket. Hajlamosak lehetünk elfelejteni, de a tudatos férfi testápolás nem luxus, hanem egy eszköz, ami segít abban, hogy minden téren a maximumot tudjuk nyújtani.
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie
Az elektromos autózás terjedésével a garázs falára szerelt töltő már nemcsak egy használati tárgy, hanem az otthonunk vagy irodánk részévé vált. Nem kell beérned egy unalmas, szürke műanyag dobozzal, mert létezik olyan megoldás, ami nemcsak okos, de dizájndíjas, és még rád is mosolyog reggelente. Bemutatjuk a Voltie-t, a prémium elektromosautó-töltőt, ami büszkén hirdeti, hogy magyar termék.
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
Mesterséges intelligenciával vizsgálják a Föld felszínét
A kritikus infrastruktúra monitorozásában, az épített környezeti folyamatokban, a mezőgazdaságban és a védelmi feladatokban egyaránt hasznosíthatók ezek az adatok.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.