Forgalomba állt az első hidrogénbusz hazánkban

2022 / 02 / 10 / Felkai Ádám
Forgalomba állt az első hidrogénbusz hazánkban
Ez lesz Magyarországon a legelső hidrogén-üzemanyagcellás busz, és holnaptól már közlekedik is – a teszt során pedig bárki díjmentesen kipróbálhatja.

Az elektromos meghajtású busz már Budapesten sem ritkaság, a hidrogénbusz azonban még Európában is kuriózum. Akiket azonban érdekel ez a fajta technológia, akár már holnap is kipróbálhatják, mivel Kőbánya-Kispest és Vecsés között február 11-től március 6-ig a Volánbusz üzemeltetésében épp egy ilyen busz közlekedik majd tesztjelleggel az úgynevezett Zöld Busz Program mintaprojekt részeként – áll a sajtóközleményben.

A jármű egy hidrogén-üzemanyagcellás Solaris Urbino 12 electric H2 típusú autóbusz, amely 2019-ben a lengyel buszgyártó, a Solaris bemutatópéldánya volt, és már több nyugat-európai városban végzett próbamenet áll a háta mögött – most pedig tehát a magyar fővárosba is eljutott. A jármű 89 utast képes szállítani, és 12 méter hosszú. Az autóbusz üzemeltetéséhez szükséges zöld hidrogént a teszt alatt a Linde csoport magyarországi leányvállalata, a Linde Gáz Magyarország Zrt. biztosítja. A Linde egyébként egyetlen hidrogéntöltő állomást üzemeltet az országban (méghozzá ezt is tesztjelleggel) az Illatos úti telephelyen. A sajtóközlemény szerint a buszt „bárki kipróbálhatja, díjmentesen igénybe vehető”.

A modell piaci bevezetése óta egyébként majdnem 150 megrendelést kapott a Solaris – Mateusz Figaszewski, a lengyel Solaris Bus & Coach e-mobilitás fejlesztési és piaci intelligencia igazgatója elmondása szerint. A Solaris járművek magyarországi vezérképviselete a Prim-Vol Trade Kft.

A jármű tesztjétől a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. azt várja, hogy hasznos tapasztalatokkal szolgál a szóban forgó alternatív meghajtás hétköznapi felhasználhatóságával kapcsolatban. A busz egyszeri feltöltéssel 350-400 kilométert képes megtenni, és a hidrogéntartályok a jármű tetején találhatóak – összesen 1560 literes össztérfogatú kompozit hidrogéntartályokról van szó. Mivel a busz egyedüli emisszióját a víz jelenti, így nagyon környezetbarát közlekedési eszközről beszélünk, különösen azért, mert a hidrogén is tehát úgynevezett zöld hidrogén a sajtóközlemény szerint.

A zöld hidrogénről korábban a G7 portál írt hosszabban, és mint a cikkből kiderül, a zöld hidrogénből a zöld jelző az előállításra vonatkozik – magyarán már a hidrogént is emissziómentesen állítják elő. A termelés zömét, 99 százalékát azonban jelenleg az úgynevezett szürke hidrogén, magyarán földgáz és kőszén felhasználásával és szén-dioxid kibocsátásával gyártott anyag adja. Mi ennek a jelentősége? Az hogy a hidrogénbusz üzemeltetése ugyan környezetbarát, és mind a megtett távolság, mind pedig a töltés sebességének a tekintetében felveszi a versenyt a belsőégésű motort használó járművekkel, az üzemeltetésük egyelőre még drága. Ez egybevág azzal, amit a HUMDA elnök-vezérigazgatója, Weingartner Balázs is elmondott, tehát hogy minden előnye mellett ez „egyelőre egy viszonylag drága megoldás”.

Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára szerint pedig hosszabb távolságokon épp ezek a buszok jelenthetnék a megoldást, míg a rövidebb, városi szakaszokon az elektromos járművek is beválnak. Az államtitkár szavaival:

„A közlekedés a hazai szén-dioxid kibocsátás ötödét adja, ezen belül a közösségi közlekedés okozta károsanyag-kibocsátás csökkentéséért indítottuk el a Zöld Busz Programot annak érdekében, hogy hozzájáruljon a 2050-es klímacéljaink eléréshez. A helyi és agglomerációs közösségi közlekedésben jó megoldást jelent az akkumulátoros technológia, de a hosszabb fordákhoz, azaz napi járműfordulótervekhez a nagyobb távolság miatt már a hidrogénhajtás jelenthet optimális megoldást.”

Lesznek tehát a jövőben rendszeres hidrogénbusz járatok Magyarországon? Habár most hangsúlyosan egy időszakos tesztről van szó, a válasz a technológia jövőjét illetően végső soron a zöld hidrogén hozzáférhetőségén múlik. A G7 említett cikke pedig ezzel kapcsolatban optimista, szerintük a helyzet változhat méghozzá a környezetbarát módon előállított zöld hidrogén javára az olcsóbb megújuló energia és a jobb hatékonyságú elektrolízis segítségével, ami miatt akár 30 százalékkal is csökkenhet a zöld hidrogén gyártásának a költsége. A G7 azt is hozzáteszi, hogy a jelenlegi és a 2050-ben előállított hidrogén mennyisége között emiatt akár hatszoros is lehet a különbség egyes szakértők szerint.

(Fotó: humda.hu)


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Különös hatással van a Mars a földi óceánok mélyére
Különös hatással van a Mars a földi óceánok mélyére
A Föld és a Mars kozmikus keringője hatással van a földi óceán mélyére, ami a klímaváltozás szempontjából is tartogathat jó hírt.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.